2015. július 26., vasárnap

2015. július 31.: A humánus Vízöntő Telihold - Szabadság, egyenlőség, testvériség

2015. július 31-én a hónap második és egyben igen különleges Teliholdja következik, mely jelenséget Kék holdnak is szokás nevezni. Az átlagos teliholdaktól való eltérést nem csak előfordulásának ideje, hanem jegybeli állása, a Vízöntő is erősíti. 


A mostani Telihold az Oroszlán-Vízöntő tengelyen jön létre, ahol a Hold a független Vízöntőben, a Nap pedig a vele szemközti, uralkodói Oroszlánban áll. Ez a két ellentétes energia önmagunkat állítja szembe a többi emberrel, a társadalommal: vajon jó helyen vagyunk embertársaink és barátaink között, vagy egyáltalán a nagyvilágban? Céljaink kinek felelnek meg: inkább a társadalom elvárásainak vagy saját igényeinknek?
Az esetleges negatív tapasztalatokat és helyzeteket a Telihold segítségével most nagyon könnyen elengedhetjük életünkből. A Vízöntő kreativitásunkra, egyéniségünkre, az emberekhez való viszonyulásunkra és a szokatlan, talán szélsőséges megnyilvánulásokra hívja fel figyelmünket. 
Felmerülhet a kérdés, hogy valójában mennyi elismerésre van szüksége Egónknak, vagy hogy mennyire vagyunk elégedettek saját kreatív teljesítményünkkel...


Emberi kapcsolatainkban a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavai lépnek életbe. Bár lelkünkben a férfi és női energiák erősen egymásnak feszülnek, de valójában a kiegyenlítődés felé tartanak. A férfias jelleg enyhítése (Mars a Rákban) és a nőies jelleg erősítése (Vénusz az Oroszlánban) az összeolvadás és a humánus szemlélet felé próbálnak bennünket terelni. Ráébredhetünk arra is, hogy mekkora jelentőssége van annak, ha egy olyan közösséghez tartozhatunk, ahol érdeklődési körünknek megfelelő személyekkel, elméletekkel találkozhatunk, azonosulhatunk velük, valamint egyetlen közös érdek szolgálatába állíthajuk magunkat. A közös szemléletmód és az önzetlen támogatás ugyanis meghatványozza individuális kreativitásunkat.
Legyen szó tehát bármilyen bosszantó vagy nehéz helyzetről életünkben, szeretetteljes hozzáállással, és ha a feleket egyenrangúnak tekintjük, akkor minden probléma megoldható.
Ezúttal a testvéri viszonyokban is megmutatkozhat egyfajta "hatalmi viadal". A gyengébbik fél most fellázadhat az elnyomás ellen, hogy végre ő is szabadságot nyerjen magának.
Ha szükségünk van további útmutatásra, hogyan tudjuk a legjobban megélni a Telihold energiáit, kérjük Hániel arkangyal segítségét is.

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2015. július 13., hétfő

2015. július 16.: Érzelmi ébresztő a júliusi Rák Újhold segítségével

Az Újhold mindig az új kezdeteket támogatja életünkben. A július 16.-ai Újhold pedig különösen felnagyítja ezt a lehetőséget, mivel uralkodó jegyében, a Rákban következik be. Emiatt a mostani esemény lelki megélése sokkal mélyebb lehet, mint a többi Újhold esetében.
  
"Hunyd be a szemed, tárd ki a szíved" (Fonográf)

A Rák Újhold legfontosabb témái a biztonság, a család, a védettség keresése és a szabadság megélése lesznek. A Rák jellege felszólít minket, hogy befelé forduljunk és saját magunkról (lelkünkről) gondoskodjunk. Előtérbe kerülnek azok az érzelmeink, melyeket rég, elnyomva gyűjtögettünk magunkban. Különösen egy vita vagy nézeteltérés során vulkánként törhetnek ki belőlünk. Mielőtt ez megtörténne, inkább tisztázzuk magunkban, hogy mire vágyunk valójában: a biztonságra és a másokhoz való kötődésre a vele együttjáró felelősségvállalással, vagy inkább a személyes szabadságunk a fontosabb?
Ha a válasszal őszinték leszünk magunkhoz, akkor megkönnyebbülhetünk és érzelmileg megtisztulhatunk. Lényeges, hogy Rák Hold idején csak a belső hangunkra hallgassunk. Ha ez egyáltalán nem vagy csak nehezen megy, tegyük a kezünket a hasunkra (Rák jegy uralta testterület), hunyjuk be a szemünket és csak lélegezzünk. Egy-két perc után megérkezik az a belső sugallat, amire várunk - és akár ragadjunk papírt, tollat és írjuk le!
Családi problémák oldására (pl. családállítással, horoszkópelemzéssel), vagy akár őseink, gyökereink vizsgálatához vagy családfakutatáshoz is ideális időszakot kínál a mostani Újhold. Ha lehet, feltétlen töltsük ezen a napon időt édesanyánkkal vagy gyermekeinkkel.
Lehetséges, hogy múltbeli kapcsolataink még egyszer újra visszatérnek életünkbe, talán sebeink is felszakadnak vele... Azonban így nyílik alkalmunk, hogy ismét átgondolhassuk a történteket. A Bakban álló szenvedélyes Plútó sajnos fokozhatja ragaszkodásunkat a már elavult rendszereinkhez, a nem működő kapcsolatainkhoz. Ügyeljünk tehát, hogy ne legyünk csak azért sértődöttek, haragosak (gyerekesek), hogy revansot vehessünk a másik félen. Mert akár nagyon pozitív, akár nagyon negatív érzéssel gondolunk valakire, addig kötődünk hozzá!
Most jó alkalmunk lesz arra, hogy az elmúlt évek történéseit végleg lezárjuk, elengedjük és megnyílhassunk az újnak. Végre megérthetjük a "miérteket": megláthatjuk, beláthatjuk az IGAZSÁGOT  a történések mögött. Tehát az időzítés is tökéletes lesz az ilyen típusú, ám talán kissé fájdalmas találkozásokhoz.
A tarthatatlan életkörülmények megváltoztatására is lehetőségünk adódik ezúttal. Ez nem csak a családi szálakra vagy párkapcsolatunkra vonatkozik, hanem az életünk más területeire is (karrier, egészség stb.).
Az Újhold meditációt szeretettel javaslom ismét.

Legyen ez a nap valóban az új kezdeteké!
Hunyd be a szemed, tárd ki a szíved! :)
Sebestyén Ági

2015. július 11., szombat

A Kék hold jelensége és jelentése

Mikor egy hónap leforgása alatt két Telihold is bekövetkezik, akkor a második Teliholdat Kék holdnak nevezhetjük. 


A „Kék hold” kifejezés körülbelül negyed évszázada van terjedőben. Egy naptári hónapban kettő Telihold körülbelül 2,5 évenként fordul elő. Különleges elnevezést azért kapta, mert mozgása során a Hold ekkor kerül a legközelebb a Földhöz, így ez a Telihold fényesebb, mint „átlagos” társai. Akár még az is előfordulhat ilyenkor, hogy az égi lámpás nem a megszokott színében látható, hanem kékes árnyalatot kap, ami állítólag a vulkánkitörések által a légkörbe kerülő szennyeződéseknek köszönhető.

Léteznek azonban a viszonylag új keletű „kék hold” elnevezésnek más értelmezései is. A többi definíció szerint nem a hónap második Teliholdját, hanem az évszak negyedik Teliholdját vagy a naptári év 13. Teliholdját nevezik Kék Holdnak.

A jelenséget nem túl gyakori előfordulása miatt egy közel 400 éves angolszász szófordulatról nevezték el. A „ritkán” szó ugyanis angolul kifejezhető az „egyszer kék hold idején” mondással is. Talán érdekes egybeesés, hogy a kék szín („blue”) a magányt és szomorúságot is jelölheti az angol nyelvben.

Spirituális szinteken ritka lehetőséget rejthet a Kék hold ahhoz, hogy megfigyelhessük, egy holdhónap (kb. 29,5 nap) alatt honnan hová juthatunk el problémáink kezelésében, elengedésében és lelki fejlődésünkben. Ezekről bővebben a bal oldali Holdhírek menüpontban alatt olvashattok.

Kellemes időtöltést!
Sebestyén Ági

2015. július 3., péntek

Holdszünetek- 2015. július


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)

Nézzük most a júliusi holdszüneteket: