2015. szeptember 29., kedd

Októberi előrejelzés: Az egyensúlykeresés & a változások hónapja

Október legnagyobb részében a Mérlegek ünneplik születésnapjukat- erőt, egészséget mindannyiuknak! Ennek a jegynek megfelelően minden bolygó szinte egyenlő szerepet kap a következő 4 hétben. A diplomáciának talán még októberben sikerül egyezségre jutni a menekültügyeket illetően; a hónap vége felé pedig mindenki az önértékelés-önnevelés kérdésével találhatja szemben magát.


Október 7-én a Mars a Szűzben szembe kerül a Neptunusszal a Halakban. Vagyis a tettrekész Mars energetizálja az érzékeny, fogékony Neptunuszt, így hitkérdésekben és spirituális értelemben hatalmas löketet kapunk a fejlődéshez. Viszont visszafelé ugyanez a fényszög gyengítőleg is hathat, azaz aktivitásunk talán nem lesz olyan erős, mint korábban.

Október 8-án a finom és lágy Vénusz visszaérkezik a Szűzbe. Ezúttal tehát mások támogatására és a belső rendre kerül a hangsúly. Könnyebben teszünk az egészséges életmódért, tehát fogyókúrák, léböjtkúrák, edzések megkezdésére különösen alkalmas ez az időszak, legfőképp az Újhold napján. Ha bármihez külső segítséget kell kérnünk, azt a következő hetekben tegyük meg.

Október 9-én a kommunikációért felelős Merkúr újra előrefelé indul, megkönnyebülést hozva ezzel mindannapjainkba. Azonban csak okt. 24-én éri el azt a pozíciót, melyből még szept.17-én indult visszafelé. De már mostantól is nyugodtan köthetünk hosszú távú szerződéseket, egyetlen részlet sem fog hiányozni az infomációkból és hozhatunk komolyabb döntéseket, ismét gondolkodhatunk, tervezheünk jó előre. Talán a nemzetközi közlekedés is végre helyreállhat.

Október 12-én a gyarapító hatású Jupiter és a szenvedélyes Plútó harmonikus fényszögbe kerülnek egymással. Így jó esélyünk lesz most a változtatásokat praktikusan megélni és szerencsésen végigcsinálni.


Október 13-án Újhold lesz a harmonikus Mérleg jegyében. Hold szembe kerül a feltüzelt, forradalmi Uránusszal, vagyis a harmóniát nem fogjuk most bármi áron elviselni. A saját egyéniségünk és szabadságunk ugyanolyan fontossá válik, mint az egyensúly körülöttünk. Az érzéki Vénusz viszont feszült kapcsolatban lesz a szigorú Szaturnusszal, ami legvalószínűbb, hogy a kapcsolataink újraértékelését hozza majd elénk feladatként. A mozgékony Merkúr és a holdcsomó együttállása pedig nagy hangsúlyt fektet a kommunikációra: szóban & írásban is felélénkülés várható.

Október 23-án a Nap a szélsőséges Skorpió jegyébe vált. Ezzel megkezdődik a természet visszavonulása és egyben lelkünkben is a felkészülés a zord télre. Tehát tulajdonképp a külső-belső változás 30 napja következik. Érdemes minél többet meditálni, s ennek központi témájává az elmúlást, az önnevelést választani. Vajon mikor – bármilyen szituációt tekintve- elbúcsúzunk, valójában mit viszünk magunkkal és mit hagyunk ott? Érdemes olyan vágyálmokat kergetni az életben, melyek elérhetetlenek számunkra? Vagy okosabb dolog lemondani ezekről a kötődésekről?A kérdés az: képesek vagyunk-e elengedni a már idejét múlt tárgyakat, személyeket az életünkből. Mindezek feldolgozásában a Telihold is nagy segítségünkre lesz.

Október 27-én Telihold lesz a Bikában. A kitartó Bika és a vele szemben álló ragaszkodó Skorpió az anyagi-lelki értékek és biztonság kérdésére hívja fel a figyelmünket. Életünk mely területein érezzük magunkat biztonságban, vagy hol törekszünk megszállottan a szilárd alapokra? Ezeket mind előhozza és próbára teszi a Telihold energiája.  

Legyen nagyon sikeres az októberetek! :)
Sebestyén Ági

2015. szeptember 25., péntek

2015. szeptember 28.: A robbanásig feszülő (szuper) telihold & holdfogyatkozás

A hétfői Telihold idején Földünk elzárja a napsugarakat a Hold elől, s teljes holdfogyatkozást is láthatunk. Mivel a Hold nagyon közel lesz a Földhöz, egyben Szuperholdról is beszélhetünk, mely elősegíti, hogy a jelenség igazán jól megfigyelhető legyen. Az energiaszint megemelkedése, az ellentétek és a feszültség tapintható lesz mindenütt, az általuk generált változás, új impulzusok pedig feloldozó hatásúak lehetnek a léleknek.


A szuperhold & a holdfogyatkozás jelensége

A szuperholdat (vérholddat) nagyon röviden minden érzékszervünket érintő „fokozott hatásként” értelmezhetjük. Richard Nolle asztrológus 1979-ben megjelent cikkében ír először a jelenségről, mely akármelyik Újholdkor vagy Teliholdkor, mikor a Föld és a Hold középpontja közti távolság kisebb, mint általában (361.863 km-nél), Szuperholdról beszélhetünk. Ezen időszakban a Hold fényesebbnek és nagyobbnak látszik a Földről, mintha egy létráról akár meg is tudnánk érinteni. Fokozott közelsége révén pedig egyébként is erős hatása meghatványozódik, amire a természet és az emberek is erőteljesebb reakciókkal reagálnak (pl. jelentősebb árapály jelenség, fokozottabb lelki érzékenység- különösen a nőknél). A holdfogyatkozás idején pedig megtapasztaljuk a legsötétebb pontot a Földön, mikor még a Hold sem világít és teljes a sötétség. Ez az esemény 2015. szept. 28-án hajnalban 4:10-5:23 között lesz látható Magyarországról, és 4:47 perckor következik be a "tökéletes sötétség".



A jelenségek együttes hatása

Jelen Telihold energiáját tekintve a levegős Mérleg Nap (aktív, férfi oldal) és a tüzes Kos Hold (passzív, női oldal) szemben kerülnek egymással, és legbelül ellentétes irányba terelnének minket. Minden Telihold előhozza ezeket a mélyen elnyomott, titkolt konfliktusokat, melyek bennünk, vagy a külvilág és közöttünk feszül. Tehát az „árnyékból” felszínre törnek azok a tulajdonságaink, amelyeket már rég el kellett volna engednünk, méghozzá kapcsolataink, azaz „a másik” által. Az ő személyiségében láthatjuk meg önmagunkat, valójában ő "csak" a saját tükörképünket vetíti elénk... 
"Menjek vagy maradjak? Jó nekem ez a kapcsolat vele vagy sem? Igazán önmagam vagyok vagy valójában csak neki akarok megfelelni?"
Mielőtt azonban végleges döntést hoznánk, érdemes még egy kicsit kivárni. Az ellentétes erők mágnesként is hatnak s olyan találkozások jöhetnek most létre, melyre már régóta vártunk.

Mindeközben a hiány és a nézeteltérés két olyan fogalom -egyéni és társadalmi szinten is-, melyeket most mindenképp meg fogunk tanulni. Megoldást csak úgy találhatunk, ha az érkező információkat mind megvizsgáljuk; melyik milyen célból ért el minket, vajon az igazságot közvetítik-e vagy sokkal el akarják homályosítani azt?


A Jupiter és a Plútó pedig közösen gondoskodnak arról, hogy a belső fejlődés iránti igényünk megsokszorozódjon. Ha készen állunk arra, hogy befogadjuk ezt az újat, akkor most hatalmasat ugorhatunk felfelé fejlődésünk lépcsőfokain.

Tehát az eltérő hatások, a dupla égi jelenség és az új impulzusok miatt igen erős belső feszültség alá kerülhetünk még a Telihold előtti és utáni napokban is. Ez kihathat közérzetünkre (fejfájás, fogfájás, influenzaszerű megbetegedések, stressz formájában), napközbeni teljesítményünkre (különös tekintettel az elektronikai eszközökre és a közlekedésre), szinte minden emberi kapcsolatunkra, vagy épp éjszakai alvásunkra. Legjobb, ha meditációval csillapítjuk a keletkező feszültséget.

Tudatos megélést kívánok Nektek mindenegyes hatáshoz!
Sebestyén Ági

2015. szeptember 22., kedd

2015. szeptember 23.: Az őszi napforduló- Napéjegyenlőség

Szeptember 23-án 10:20-kor van az őszi napéjegyenlőség hivatalos időpontja, amikor a nappal és az éjszaka egyenlső hosszúságúvá válik. A kelták szerint például ezek az évszakválasztó határnapok mágikus erővel bírnak. A nyugati időszámításban ezzel megkezdődik a csillagászati ősz. És lelkünket vajon hogy érinti ez a változás?


A természet ekkor már hanyatlóban van, felkészül a télre; elérkezett a visszavonulás, pihenés, a nyugalom ideje. Spirituális értelemben az őszi napforduló napjával a fény lassanként elkezd visszahúzódni és a komorabb sötétség veszi át az uralmat. Fizikailag a betakarított termést kemény munkával eltettük télire, most érkezik el az utolsó lehetőség, hogy ezt még pótoljuk, ha eddig nem tettük meg. Ugyanezt kell tennünk az eddig tanultakkal: összegeznünk kell, levonni a tanulságokat és elraktározni őket magukban azokra az időkre, mikor a fény kevesebb, mint az árnyék.

Ebben az időszakban - a Mérleg idején - felerősödnek a harmóniát, egyensúlyt és párkapcsolatokat érintő témák. Könnyebben tudunk alkalmazkodni bárkihez vagy bármilyen körülményhez, azonban arra figyelni kell, hogy a túlzott simulékonyság az egyéniségünk elvesztésével járhat. A Mérleg egyszerre a diplomata és a hadvezér alakja is. Hogy most melyik kerekedik felül, az attól függ, merre haladtunk a Szűz (augusztus 23.- szeptember 22.) periódusban. 
Vágyaink, reményeink, jövőképünk különleges jelentőséget kaphatnak, jó esetben összhangba kerülnek a valósággal. Ez az energiaváltozás teljesen új találkozásokhoz, vagy a már szükségtelen kapcsolatok felbomlásához vezethet.


Meditációként fonjunk vagy fűzzünk magunknak szept. 23-26.-a között karkötőt, melyhez bármilyen alapanyag jó. Mielőtt összefűznénk őket, mindenegyes elemhez (pl. fonalszál, gyöngyszem, ásványdarab stb.) társítsunk egy olyan dolgot, amit az idén tanultunk meg, vagy amiért hálásak vagyunk. Ha kész a karkötő, soroljuk el még egyszer az összes szemhez tartozó élményt és köszönjük meg a támogató energiákat. A karkötőt akár hordhatjuk, akár egy olyan helyen is tárolhatjuk, ahol sűrűn látjuk, hogy a hozzá társított fogalmak integrálódjanak életünkbe.

Ha használunk lakásdekorációkat, akkor ezekben a napon érdemes feltenni az őszi díszeket: őszi gyümölcsöket, virágokat, leveleket és búzakalászt. Ezzel meg tudjuk köszönni a természetnek az idei termékenységet, szellemi értelemben is.
Ha szeretjük a füstölőket, akkor tölgyfa vagy cédrus aromát használjunk. Süssünk apró süteményt vagy gyümölcskenyeret, melyet "rituálisan" együtt fogyasztunk el családunkkal egy finom bor vagy gyerekek szőlőlé kíséretében.
Gyógynövényként különösen hatásos most a fekete üröm, a mirha, a zsálya és a nőszirom.

Legyen kellemes napotok és szép őszötök, teletek! :)
Sebestyén Ági









2015. szeptember 20., vasárnap

Feng shui tipológia - Lakberendezési tippek csillagjegyenként, mint a siker és a boldogság útmutatója


A feng shui szószerinti jelentése: szél és víz, az ősi kínaiak szerint a "földi szerencse".  A feng shui az ember és a természet kapcsolatát vizsgálja, hogy mi az, ami pozitívan befolyásolja a környezetet, melyben élünk. A „chi”, azaz az életenergia mozgásának vizsgálata ehhez kulcsfontosságú. Ahol az energiák szabadon tudnak áramlani, ott jól érezzük magunkat. A feng shui célja tehát, hogy a magunk hasznára fordítsuk a láthatatlan természeti erőket és egyensúlyt tartsunk a környezetünkben. Nézzük meg csillagjegyenként, hogy ki mivel lehet sikeres.


Kos
A Kosokban a Tűz elem dominál; állandó mozgásban vannak, így az életenergiának is áramlania kell körülöttük. Azaz általában relatív nagy, praktikusan berendezett lakásra van szükségük, hogy mozgásigényüket jól kiélhessék. Gyakran találhatóak otthonukban különböző testedzésre alkalmas eszközök, ami a feng shui szerint nem is probléma, amíg nem a hálószobába kerülnek. Ügyelniük kell rá, hogy a nappali ajtajával szemben fal legyen, ha belépünk, az első pillantás lehetőleg ne a sarokülőgarnitúrára essen, illetve ha van ugyanitt dohányzóasztal, annak sarka lekerekített legyen. És a sötét sarkok, zeg-zugok feltétlen legyenek megvilágítva és különféle növényekkel „kizöldítve”.


Bika
Mivel a Bikákat enyhe hiúság jellemzheti, általában szeretik nézegetni, vizsgálgatni saját otthonukat. Emiatt néhány stílusos tükröt bizonyára nagyra értékelhetnek. Ezek praktikusak, mert tágítják a teret és biztosítják, hogy a hátunk mögé is láthassanak, ami pozitívan és megnyugtatólag hatnak a ház lakóira. Ha lehet, használjanak piros műanyag szélű homorú tükröt, mely anélkül nyeli el a negatív energiákat, hogy a forrás felé visszatükrözné. A Bikák ráadásul igen érzéki emberek, így minden, ami szemüket, orrukat stb. gyönyörködteti, igen hasznos berendezési tárgy lesz náluk. A függönyök anyagának és színének megválasztása előtt érdemes alaposan utánanézni, mi célt akarunk velük elérni (dísz, sötétítés, védelem stb.); érdemes illatos csrepes rózsát elhelyezni az ablak előtt, mely semlegesíti a negatív sha energia hatását. Viszont az a legjobb, ha a hálószobából teljesen kizárják az elektromos készülékeket, mert azok erősen zavarják a chi áramlását.


Ikrek
Az Ikrek Levegő jegy lévén folyamatos mozgásban vannak, az egyhelyben ülés általában nehezükre esik. Ezért nagyon fontos náluk, hogy az esti pihenésük jól teljen, valódi feltöltődés legyen. A hálószobában semmilyen elektromos eszközt se tartsanak (tv, hi-fi torony, számítógép, elektromos takaró), mert ezek zavarják a chi áramlását, ezzel megzavarva az alvást, az egészságet és akár a nemzőképességet is. Illetve ágyukat ne tegyék az ablak és az ajtó közötti vonalba, hogy ne áramoljon ki az összes energiájuk pihenés helyett. Csak néhány könyvet tartsanak a hálószobában, mert ezek éjszaka nem hagynak nyugodni. És a növényekkel is vigyázzanak, tűlevelűt semmi esetre ne helyezzenek ebbe a szobába


Rák
Mivel a Rák jegy erősen kötődik a családhoz és a múlthoz, gyakran őrizget otthonában családi emlékeket, örökségeket. Ha erős vagy sötét tónusú antikbútorokkal rendeznéek be egy helyiséget, akkor fontos, hogy jó világítással rendelkezzen ugyanez a szoba azért, hogy harmóniát árasszon. Mivel a Víz jegyeknek a fürdőszoba általában fontos szerepet tölt be a mindennapjaiban, így a Rákoknak is ajánlott barátságos, természetes – és nem rikító- színekkel berendezni azt. A tükröt úgy helyezzék el a mosdó fölé, hogy fejüket teljes egészében lássák benne, egy darabkát se vágjanak le tükörképükből. Napközben pedig tartsák zárva a fürdőszoba ajtaját és lehajtva a wc tetjét!


Oroszlán
Mivel az Oroszlánok szeretnek lenyűgözni másokat, így egy lehelletnyi luxust mindenképp kell árasztania lakhelyüknek. Már otthonuk bejárata különlegesen ékes lehet: a nagy mérteű, tiszta és csillogó bejárati ajtó szinte hívogatja a pénzt a ház lakói számára. Itt a vörös színválasztás szenvedélyt, boldogságot és energiát sejtet. Lehetőség szerint még az ajtó előtt vegyék le a látogatók is a cipőket, mert így nem kerül be nem kívánatos negatív energia a házba. Az Oroszlánok otthonában belül is, a különböző helyiségekben kifinomult bútordarabok és válogatott kiegészítők biztosan megtalálhatók. Például kristályedények, gyertyatartók és stílusos tükrök fontos részei lehetnek ennek a pompás dekorációnak. - azonban kerüljék a túlzsúfoltságot,ami gondoskodik a chi megfelelő áramlásáról.  


Szűz
A Szüzek az egyszerű, rendezett stílus kedvelői, az Oroszlánokkal ellentétben nem szeretik a csillogó feltűnést. Otthonukban a rend megteremtésével és folyamatos fenntartásával garantálhatják a chi megfelelő áramlását is. Nagyon alaposan, olykor kínosan ügyelhetnek otthonuk tisztaságára, ugyanúgy, mint egészségükre is. Ennek megfelelően a higénikus konyha nagyon fontos helyiség számukra, legtöbbször a fehér színt választják ki oda. Soha ne vegyenek egynél több tűzhelyet, mert ez megoszthatja a családi vagyont, inkább csak a főzőlapok mennyiségét növeljék szükség esetén. Illetve még egy praktikus szabály: a tűzhely és a mosogató ne kerüljenek egymással szembe, ha szeretnék gyarapítani a családi vagyont.


Mérleg
A Mérlegek számára a külső-belső harmónia és a stílus is rendkívül fontos. Ezért különböző színű vagy stílusú bútorok keveredése szinte elképzelhetetlen az otthonukban. Ez épp a feng shui alapszabálya is egyben: az egységes berendezés a chi áramlását optimalizálja. A Mérlegek otthonában művészi érzéküknek köszönhetően valószínűleg megtalálhatunk néhány stílusos festményt, vagy az összes többi textiliához jól illő függönyöket is. Arra kell ügyelniük, hogy a hálószobát ne dekorálják túl, hogy a chi rendesen áramolhasson ott is, és nyugodt lehessen az esti pihenésük. Ha túl sok a szögletes bútor bármelyik helyiségben, akkor azt kerek levelű szobanövényekkel tudják ellensúlyozni.


Skorpió
A Skorpiók nagyon szeretik az egyedi berendezéseket, az egynyári dekorációs cikkeket nem nagyon szereti. Bútorai és kiegészítői általában klasszikus stílusúak és feltünésmentesek. A túl nagy kanapét és ülő alkalmatosságokat viszont kerülniük kellene a feng shui szabályai szerint, hogy az energia zavartalanul áramolhasson a szobában. A Skorpiók nappalija általában egységesen van berendezve, a fekete-fehér színeket különösen szívesen alkalmazzák kiegészítésként és inkább halovány megvilágítást vagy hangulatfényt szeretnek használni. Ha ezekkel a sötét sarkokat világítják meg, akkor otthonuk energetiákja remek lesz.


Nyilas
A Nyilas aktív, független és nagyon szereti a kényelmet. A kalandos nappalok után fontos számukra a pihenés, ezért nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ágyuk kényelmes legyen, ahol vasárnaponként jó lustálkodni és finomakat reggelizni. A hálószoba fekvése szempontjából az a legjobb, ha nyugat felé néz. Az ágyuk mindenképp rendelkezzen fejtámlával, amit nem az ajtó és az ablak vonala közé helyeznek, mert ez nyugtalanságot okozhat. Ugyanemiatt az ágynemű mintája esetében kerüljék a geometriai és szögletes formákat. A szélcsengők és -forgók viszont jó energiákat vonzanak akármelyik helyiségekbe.


Bak
A Bakok általában természetkedvelők, tehát szeretik ha otthonukban is sok növény és virág található. Ha lehet, minél többet belőlük a párkányon helyezzenek el, hogy a chi bent maradjon a szobában. Mivel sokuk felelős pozícióban dolgozik, otthon is lehet íróasztaluk. Ennek elhelyezése kulcsfontosságú: ne legyen háttal az ajtónak és ne legyen közvetlenül az ablak előtt sem. Irataikat mindenképp polcon, könyvesszekrényben vagy fiókban tárolják. Általában a Bakok konyhája is praktikus berendezésű, ahol minden kézre esik. Itt arra érdemes ügyelni, hogy ne építsék be az összes falat, mert a szabad fal(ak)on keresztül jobban áramlanak az energiák és a kreatívitás is.


Vízöntő
A Vízöntők szeretik, ha nem szorítják őket szigorú szabályok közé, így általában több stílust ötvöznek otthonuk berendezésében. Hajlamosak gyakori fellángolásból engedni az éppen divatos berendezési tárgyak csábításának, így egy kicsit káoszos kinézetet kölcsönözve lakhelyüknek. Fontos azonban, hogy nem szabad túlzúfolniuk a szobákat, különösen nem a helyiség középpontját azért, hogy a chi jól körbe tudjon járni. A falakon gyakoriak lehetnek náluk a családi fotók és a különlegesebb nyaralási képek. Arra vigyázzanak csak ezzel, hogy ne legyen az összes fal végigdekorálva, mert akkor az energia beszorul, s nem tud megfelelően áramlani, ezzel sikertelenséget okozva a lakóknak.  


Halak
A Halak szeretik a természetes dolgokat és ez gyakran berendezési tárgyaikon is megmutatkozik. Szeretik az évszaknak megfelelően díszíteni az otthonunkat: friss virágokkal, levelekkel, gesztenyével, ásványokkal, kagylókkal stb. Ez a feng shui szerint gyógyító energiákat visz lakhelyükre és támogatja a chi áramlását is. A Halak általában szeretik a spirituális kiegészítőket is: manadlák, gyertyák, füstölők, ugyanakkor ez akár absztraktabb dekorációban is megnyilvánulhat. A vendégük úgy érezheti, mintha egy másik világba lépne be, mikor megérkezik hozzájuk. Ügyeljenek arra, hogy amelyik szobájukban szekrény található, abban rend is legyen azért, hogy a helyiség azon részében se rekedjen bent az energia.

Sok sikert és boldogságot kívánok Nektek ezekkel a lakberendezési tippekkel! :)
Sebestyén Ági

2015. szeptember 11., péntek

2015. szeptember: a napfogyatkozás & holdfogyatkozás hatásairól

Nap- vagy holdfogyatkozás csak akkor jöhet létre, ha Telihold vagy Újhold idején a Nap, a Hold és a Föld egy vonalba kerülnek, és a Földről szemlélve egyik égi test teljesen vagy részben eltakarja a másikat. Ez körülbelül 4 alkalommal következik be egy naptári évben.



Spirituális értelemben a fogyatkozások idején kettős hatás alá kerülünk: a sokszorozott energiával ható hold és a különlegesebb, ritkábban előforduló fogyatkozás befolyása alá. A napfogyatkozások erősebb hatással vannak ránk, mivel a nappalra boruló sötétség sokkal félelmetesebb, mintha a holdfogyatkozás esetében az egyébként is sötét éjszakában az utolsó fényforrás is kialszik. A teljes fogyatkozások pedig mindig jelentősebbek a részlegeseknél.
Az, hogy teljes vagy részleges fogyatkozást fogunk-e látni attól függ, hogy a Földnek mely pontjáról kísérjük figyelemmel az eseményt. Például akkor beszélhetünk részleges napfogyatkozásról, ha a szemlélő földrajzi szélességén a Hold csak egy részét takarja el a Napnak. Ha legalább a Nap felét eltakarja a Hold, akkor láthatunk jelentősebb -akár 3 órás- elsötétülést a nappali órákban. Teljes napfogyatkozást sokkal ritkábban tapasztalhatunk, s ennek hossza maximum 7,5 perc lehet és körülbelül 300-500 km-es sávból tekinthető meg.
Azonban az összes fogyatkozással kapcsolatos jelenség esetében az adott napi (óra és percet is tartalmazó) égi képet kell megvizsgálnunk ahhoz, hogy megállapítsuk, milyen erősen és lelkünk, életünk mely területeire fog leginkább kihatni. Azok a fogyatkozások, melyeknek képlete több és "nehezebb" aspektust tartalmazn, jelentősebben fognak érződni a Földön is. 
Bármelyik fogyatkozásról legyen is szó, hatása körülbelül 5 hónapig tart: kezdve azzal a hónappal, melyben az esemény bekövetkezik és még az utána következő 4 hónapban is jelen lesz energetikailag.


A szeptember 13.-ai részleges napfogyatkozás hatása


A napfogyatkozások lelki értelemben transzformatív hatással bírnak, akárcsak a Plútó bolygó energiája. Általában a jövőkép bizonytalan, mert a hatás megjelenésekor még nem tudjuk, érezzük, hogy melyik irányba fognak haladni a változások.
Ezúttal a Szűz jegyében találkozik a Nap és a Hold, azaz a kritikusság, a megértés és az alkalmazkodás kerülnek előtérbe. Ahogy ilyenkor fizikailag a Hold eltakarja a Napot, az érzelmeink elhomályosítják öntudatunkat és a fényről az árnyékos oldalra sodornak: szembesítenek bennünket "árnyoldalunkkal". Ráadásul ebben ez esetben a Plútó közbenjárásának köszönhetően érzelmeink nagyon mélyről fognak jönni, ezért a helyzet megélése is szélsőséges lehet bennünk. Talán valami olyannal kell belül megküzdenünk, ami félelmet kelt bennünk és nyugtalanít minket. Feszültség lesz érezhető a racionalitás és a spiritualitás között: vajon a haszon értéke vagy a szeretet érzése a fontosabb?
A Chiron, akit a mítosz szerint édesanyja eltaszított magától, szimbolizálhatja a menekülteket is, akiket hazájuk összeomlása késztet távozásra. Az ő sorsuk emlékeztet midnannyiunkat arra, hogy valami már nincs rendben ezzel a világgal... A média leginkább a félelemkeltés, a haragszítás eszköze. Minél több hírt olvasunk, annál nyugtalanabbak leszünk, és arra gondolunk, milyen rossz fog itt még történni. Jobban tesszük, ha elkerüljük az úgy nevezett híradásokat, és így nem esünk a pánik csapdájába, nem támogatjuk -negatív- gondolatainkkal a nem kívánatos történéseket.

A szeptember 28.-ai teljes holdfogyatkozás hatása


Ezen Telihold idején, mikor a Föld a Nap és Hold közé kerül, a Föld elzárja a napsugarakat a Hold elől, s teljes holdfogyatkozást láthatunk. Ekkor mi itt a Földön megtapasztaljuk a legsötétebb pontot, mikor még a Hold sem világít és teljes a sötétség. Ez az esemény 2015. szept. 28-án hajnalban 4:10-5:23 között lesz látható Magyarországról, és 4:47 perckor következik be a "tökéletes sötétség".
Energetikai hatását tekintve a Mérleg Nap (aktív, férfi oldal) és a Kos Hold (passzív, női oldal) szembenállásba kerülnek, és lekünkben teljesen másra sarkallnak minket. Az árnyékból előjönnek azok a tulajdonságaink, amelyeket már rég el kellene engednünk, méghozzá egy másik ember által, az ő személyiségében láthatjuk meg önmagunkat, ő "csak" a tükörképünket vetíti elénk... "Menjek vagy maradjak? Jó nekem ez a kapcsolat vele vagy sem? Igazán önmagam vagyok vagy valójában csak neki akarok megfelelni?"
Tehát ezen eltérő hatások és a dupla égi jelenség miatt igen erős belső feszültség alá kerülünk, ami kihathat közérzetünkre (fejfájás, fogfájás, influenzaszerű megbetegedések, stressz formájában), napközbeni teljesítményünkre (különös tekintettel az elektronikai eszközökre és a közlekedésre), szinte minden emberi kapcsolatunkra, vagy épp éjszakai alvásunkra. Legjobb, ha meditációval csillapítjuk a keletkező feszültséget.


Jótanácsok

Próbáljuk ezeken a napokon objektívan megfigyelni, hogy a történések által mit üzen nekünk az Univerzum. Ezoterikus segítségképp alkalmazhatjuk a Symbolon kártyát, mely egy jelképesen illusztrált kártyajáték. Képeivel, színeivel, bolygójelölésekkel megjeleníti előttünk azt az energiahatást, mellyel konkrétan dolgoznunk kell. 
Tudatossággal, nagyobb odafigyeléssel és önkontrollal azonban nincs az a fogyatkozási hatás vagy lelkünket érintő holdenergia, melyet nem tudnánk kezelni magunkban. 

Legyen kiegyensúlyozott napotok mindkét fogyatkozás idején és gondolataitokban mindig maradjatok pozitívak! :)

Sebestyén Ági

2015. szeptember 9., szerda

2015. szeptember 13. - Újhold a Szűzben és részleges napfogyatkozás: a kiteljesedés kérdései

Szeptember 13-án Újhold köszönt ránk a Szűz jegyében, melyet csak a déli féltekéről látható részleges napfogyatozás is kísér. A dupla égi jelenség hatása bizony igen intenzív lesz az elfogadás, az ellentétek egybeolvasztása – egyéni és társadalmi szinteken-, valamint a testi-lelki egész-ség terén.



Ezen Újhold idején a Chiron bolygónak és a Szűz jegynek köszönhetően pontosan felismerhetjük, hol vagyunk lelkileg „megsérülve”, miért nem vagyunk 100%-os harmóniában önmagunkkal, és hogyan törekedhetünk leginkább a gyógyulásra, egészségünk visszaállítására. Ez azonban csak akkor fog sikerülni, ha egyesítjük a szív érzéseit és az ész érveit. Használjuk a gondolatainkat pozitívan a szív vágyainak beteljesítésére!
A Szűz ugyanis a józan ítélőképesség, a segítőkészség, a rend, a letisztultság, a fizikai egészség, az étrend, a munka és a szolgálat jegye. Vele szemben helyezkedik el a Halak jegy, általa pedig kapcsolatba kerülhetünk a megfoghatatlannal, a legfinomabb rezgésű érzelmekkel, magával a létezéssel, az Univerzummal, vagy ahogy a vallások nevezik: Istennel. Mivel a Halakban áll most saját uralkodó bolygója, a spirituális & álmodozó Neptunusz, illetve a Szűz (társ)ura, a Chiron is, a Halak jegy, mint „ellenpólus” jelentősége elhanyagolhatatlan.
A Chiron szembesíthet minket olyan dolgokkal, melyek fájdalmasan érintenek minket... Mindezt azért, hogy döntést követeljen tőlünk egy olyan témában, ahol már régóta bénultnak érezzük magunkat. Most valami váratlanra, kiszámíthatatlanra kell utalni magunkat és be kell fogadnunk az újat, ha meg akarjuk találni a megoldást.



Ezúttal fontos hatást képvisel a Merkúr -ami a részleges napfgyatkozás diszpozitora- is, melyet együttesen izzít az intenzív Plútó és a lázító Uránusz. Vagyis minden adódó lehetőség mögött az értelmet, hasznosságot, tanulságot fogjuk keresni, vizsgálni; és fáradhatatlan szellemi aktivitást, ugyanakkor idegi túlterheltséget is hozhat ez a konstelláció. A bennünk rejlő kreativitásnak, spontaneitásnak keverednie kell a realitásérzékünkkel és a napi rutinnal. A felszálló holdcsomó (a karma) közelsége miatt pedig valami teljesen új, váratlan történés következhet be egy-egy életterületünkön.
Igazi eredményeket úgy érhetünk el, ha feltesszük magunknak és őszinte választ adunk a következő kérdésekre: Az életem mely részén szükséges az alkalmazkodás ahhoz, hogy ez a terület továbbra is működőképes maradjon? Hol van szükség legjobban az elemzőképességemre: a munkámban, a személyes problémáim megoldásában stb.? Hol kellene erősebben figyelnem a részletekre: az anyagiaknál, a párkapcsolatomban stb.? Milyen érzések akarnak előtörni belőlem, ezek közül melyek segíthetnek nekem? Mit engedjek el végleg? Hol tudnám most igazán hasznossá tenni magam? Hogyan reagálok a világban történő változásokra?

A legerősebben a Szűz és Halak jegyű vagy Aszcendensű embereket érintheti ez az Újhold, illetve azokat, akiknek a Szűz 19-21. foka között valamilyen bolygója található a születési képletben.
Ne feledjétek, hogy Újhold napján (vagy az azt követő 2 napban) írhattok vágylistát, vagy készíthettek vágytáblát, hogy kívánságaitoknak támogatást kérjetek az Univerzumtól.

Töltsétek kellemesen, lelki megújulással az Újhold napját!
Sebestyén Ági