2019. január 18., péntek

2019. január 21.: Telihold & holdfogyatkozás az Oroszlánban – Az egyéniség forradalma


A Teliholdak önmagukban is rendre támogatják egy-egy ciklus lezárást, viszont a holdfogytkozással együtt akár sorsfordító eseményeket is hozhatnak életünkbe. A forradalom szó alatt értem a vezetőik ellen lázadó és irányváltást követelő nemzeteket, és egyben a mindannyiunkban belül munkáló, változásokat életre hívó lázadást is. Hiszen a szinkronicitás örök törvényszerűsége ma is érvényben van: „Amint fent úgy lent és ahogy belül úgy kívül.”


A Telihold, vagyis a Hold és a Nap szembenállása ezúttal a kapcsolatok tengelyén jön létre a magabiztos Oroszlán és a független Vízöntő között. Mindkét jegy a külvilággal teremtett kapcsolódásunkról illetve ezeken keresztül egyéniségünkről szól. A Plútó és a Nap bekebelezik a Merkúrt, így közvetlenül az Egó jut kifejezésre – a külső páncélunk, mely segít nekünk túlélni a nagyvilágban. 
A másik oldalon viszont a Hold és a felszálló holdcsomópont találkozása kiegyensúlyozza ezt a karakteres hatást. Felerősítik a lélek és az intuíciónk működését. A két pólus közötti feszültség most bizony akár kellemetlen testi tünetekben is megnyilvánulhat: hiszen minden betegség a fizikai sík (a testünk) jelzése arra, hogy a lélekben valami nincs egyensúlyban. A betegség (= nem egész-ség) valójában le akar lassítani minket, befelé fordítani: „Hahó, Kisgazdám, vedd észre, hogy itt belül rendet kellene végre raknod! Kérlek, ne halogasd ezt tovább.

Szerencsénkre😊jegyváltás előtt áll az állóvizet felkavaró Uránusz meg spirtuális lélekbúvárunk és sebészünk, a Chiron is. Így viharos sebességgel nyílhatnak fel régi lelki sebeink, melyeket (akár 18-36 év távlatából) a holdfogyatkozásnak felszínre kell hoznia annak érdekében, hogy véglegesen be tudjuk őket gyógyítani.
Ha kinyitjuk a szemünket, fülünket és lelkünket, akkor a - szintén Uránusz biztosította- zseniális felismerésekkel végbe tud menni azon feladatunk mély, felelősségteljes felismerése, megértése, melyet rajtunk kívül senki más nem tud elvégezni ebben a földi világban. Hiszen ki fogja (ki tudja vagy akarja??!) helyettünk megedzeni az izmainkat, vagy megtanulni helyettünk a leckét, vagy megérteni helyettünk az összefüggéseket, vagy éppen ledolgozni korábbi cselekedeteink következményeit (karmikus terheinket)?

A kis és a nagy szerencsebolygók (Vénusz & Jupiter) kontaktusa a Szatunrusszal azt mondja, hogy valójában egyetlen karnyújtásnyira vagyunk vágyaink megvalósításától. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e ezért változtatni: másként gondolkodni, összefüggéseket keresni, kitisztítani a lelki blokkokat, hogy adott esetben még a testünk is felszabaduljon?

Ennek a fejlődési ciklusnak 2017.augusztusában volt kiindulópontja, utána 2018. februárjában, majd augusztusában következtek azok az állomások, ahol az útnak és az iránynak tisztulnia kellett előttünk. Gondoljunk vissza ezekre a dátumokra, az akkori történésekre és rakjuk össze a kirakós darabkáit! Azonnal előttünk lesz a víziót, amit követhetünk, hogy megélhessük saját, egyedülálló küldetésünket.

Legyen ez a Telihold egyediségünk megszentelése! Ünnepeljünk hát!🎆

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2019. január 4., péntek

2019. január 6.: Újhold és napfogyatkozás – Isten hozott az új világ(od)ban!

A vasárnapi napfogyatkozásnak köszönhetően gyorsan egy „új világban“ találhatjuk magunkat. Az Újhold minden hónapban új indulást biztosít életünk egy-egy konkrét területén - a fogyatkozás pedig tovább erősíti ezt a folyamatot. Tehát egy nagy-nagy új kezdet előtt állunk, de ez bizony a leszálló holdcsomó miatt erősen magában foglalja a múltunkat is. Így a tudatosítás és az elengedés után TELJESEN át kell adni magunkat az újnak!💖


Kép forrása: embodiedastrology.com

Mivel az Újhold a Bak jegyében jön létre, így a Bak uralta életterületünket* tudjuk most újjáépíteni. Levegő elemek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) hiányában az elme nem tud folyamatosan a fülünkbe duruzsolni, hogy összezavarjon minket. S ezzel ideiglenesen nem is tud blokkolni minket a cselekvéstől (a kardinális erők túlsúlya miatt sem). A Bakkal kötelező felismerni feladatunkat és a belső fény útját követni tűzön-vízen, magányosan, extra nehezékekkel vagy bármilyen más akadály ellenére is. 

A Nap, a Hold és holdcsomópont együttese beszorul két „nagyágyú“: a tanító, irányító Szaturnusz és a szívós, manipulatív Plútó közé. Ami tulajdonképpen egyértelmű előközvetítés lesz 2020-ból, amikor megtörténik ezen nagyágyúk világot lehengerlő találkozása. Tehát figyeljük meg, pontosan mi történik velünk a napokban (különösen jan.4-8. között)! Hosszú távon (idei és jövő évünkre is) kiható, letisztult, szinte esszenciává vált energiákkal találkozhatunk önmagunkon belül.
A külvilágban pedig szabályok, törvények, határok, profit és hatékonyság ill. teljesítmény kérdések/ problémák kerülhetnek a középpontba. Ugyanis a Bak képes materiális szinten: pénz, siker vagy státusz formájában is megjeleníteni az energiákat. Megjelenik a hatalom (Szaturnusz) és kontroll (Plútó), amit önfegyelemmé alakítva haladásra használhatunk fel, vagy jelképezhetik mindazt, ami felettünk áll és korlátoz.... Ez attól függ, hogy külső vagy belső középpontunk van...?! Valójában ez egy óriási figyelemfelhívás, hogy megedzhessük belső erőnket és magasabbra emelkedjünk.
Társadalmi szinten is megújulás következik, melyben minden egyes személynek (személyesen mi magunknak is) szerepet kell vállalnia. A Vízöntő korában az egyén felelős a közösségért és nem fordítva! Meg kell vizsgálni vágyainkat és elképzeléseinket, hogy közülük melyeket tudjunk a realitás talaján is elültetni és kivirágoztatni. 

A céltudatos Bak♑ mellett az úttörő Kos♈ minőség is extrém erős. Az aktív Mars hazai terepen, a Kos első fokairól borzolja a kedélyeket, nem mellesleg együttállásban a Chironnal.
A  Kos utolsó fokain pedig az Uránusz fordulása (retrográd időszak vége) egy igazi végső csapást mér ránk, hogy milyen irányba kell haladnunk – az egész emberiség szintjén is - az elkövetkezendő 77 (!!) évben. Az Uránusz függetlenedésünket támogató hatásának abban kell(ene) megnyilvánulnia, hogy minden erőnket arra koncentráljuk, hogy a régről hozott, karmikus illetve ÖRÖKÖLT TERHEK ledolgozásával végre szabad életet élhessünk – egy felszabadult közösségben. 

Ezzel az írásommal kívánok Mindenkinek tudatos, sikeres 2019-et!🎆 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

*Aki nem tudja megállapítani, hogy a Bak jegy melyik életterületét érinti, jelentkezzen nálam január folyamán  a(z óra és percre) pontos születési adataival (születési hellyel együtt!), Bak életterület tárgyú e-mailben (pozitivkisugarzas@gmail.com-ra) és szívesen segítek😊

2019. január 2., szerda

Tízmilliószoros napok 2019-ben


Amit a tízmilliós napokon gondolsz, tízmilliószoros erővel válik valóra.

A tibeti nagy buddha napokat tartják tízmilliószoros napoknak. Mindennapjainkra is igaz, hogy gondolkodásmódunk határozza meg valóságunkat. Viszont ezeken a nevezetes napokon minden pozitív és negatív gondolatunk tízmilliószoros erővel hat. Amikor csupa jó, szeretetteli üzenetet, teremtőerőt küldjünk ki a világba, akkor ugyanezt fogjuk visszakapni. Próbáljuk meg kontrollálni gondolatainkat, hogy az öröm, a harmónia, a megnyugvás és a szeretet járjon át bennünket egész nap. Majd ezeket az érzéseket terjesszük ki családtagjainkra, barátainkra, az emberiségre, minden élőlényre, és a Földre is. Ha ezen gondolatok alapján cselekedni is hajlandóak vagyunk, akkor óriás lépést tehetünk afelé, hogy megszabaduljunk régi, nem kívánt szokásainktól.
Évente összesen négy ilyen nap van: az első kettő mindig Telihold napjára esik, a harmadik teremtő nap 4 nappal Újhold után, míg az utolsó pedig Telihold után 7 nappal következik. Amennyiben minden igyekezetünk ellenére negatív érzelmeink merülnének fel, engedjük el őket békével. A terheink feloldását is érdemes ezekre a napokra időzíteni:

február 19. (Telihold napja is egyben)
május 18.  (Telihold napja is egyben)
július 6.
november 18.

Ha 2019-ben is kiemelten figyelünk magunkra és igénybe vesszük a nagy buddha napok segítségét is, könnyebben elérhetjük céljainkat:
1. Határozzuk el, hogy meglátjuk a helyzetek mögött rejlő végtelen lehetőségeket! 
2. Figyelmünket csak arra irányítsuk, amit elérni vágyunk!
3. Használjuk bölcsen teremtő erőnket!
4. Gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel is erősítsük, amit szeretünk, szeretnénk - ajánlottan meditáció formájában😉

Akár listát is írhatunk vágyainkról, aminek a végére feltétlenül írjuk a "Köszönöm, hálás vagyok!" mondatot.
Léteznek százszoros napok is. A tibetiek szerint minden Telihold illetve Újhold napja is (Facebook oldalon mindig kaptok jótanácsokat ezeken a napokon) százszoros teremtő erővel bír. Amit ezeken a napokon adunk, azt százszorosan kapjuk vissza. Minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Ez a karma. Ezekre a napokra is érdemes gondolatainkra, érzelmeikre és cselekedeteinkre figyelmet fordítani. Csak olyat adjunk, amit mi magunk is szívesen elfogadnánk! 
Gyújtsunk meg például egy füstölőt vagy egy mécsest. Közben kérjük, hogy minden ember szívében jelenjen meg a szeretet, az elfogadás, a megértés és a megbocsátás, mind önmaga, mind a világ felé.

Használjátok ki minél jobban a Teremtő Napok energiáit!✨
Sebestyén Ági