2017. december 15., péntek

2017. december 18.: Újhold a Nyilasban – Fordulópont: eszmélj, ébredj és lépj!

A decemberi Újhold egy hatalmas lehetőség, hogy végleg a hátunk mögött hagyjuk 2016 és 2017 nehézségeit és egy teljesen új fejezetet nyissunk életkönyvünkben, akár sorsunkban. A hétfői nap gyönyörű lezárása lesz az évnek és megnyitja számunkra 2018 energetikai kapuit is. A hihetetlenül optimista, jövőbe tekintő Tűz energia túlsúlya szó szerint átégeti rajtunk az égi konstellációkat, tehát semmi más dolgunk nem lesz, mint követni a nyilvánvalót, vagyis a belső sugallatainkat és saját álmaink megvalósításán dolgozni.


Az Újhold, vagyis a Nap és a Hold együttállása, mindig egy új kezdetet jelenít meg előttünk. Hozzájuk ezúttal a Szaturnusz, mint a harmadik „főbolygó“ is csatlakozik – így méltán nevezhetjük december 18.-át az elmúlt 2-3 évünk csúcspontjának. 
A korlátainkat, félelmeinket megjelenítő Szaturnusz eddig is kiemelt szerepben őrködött felettünk, mert az ősszel elérte a Galaktikus Centrumot, ami tulajdonképpen egy fekete lyuk és egy óriási információörvénynek felel meg. Ez a találkozás olyan pánikot, szorongást, feszélyezettséget okozhatott bennünk, aminek leküzdéséhez már-már szinte ember feletti erőre volt/ van szükségünk. Azonban az Újhold napok után a Szaturnusz továbbáll és 20-án elhagyja a Nyilas jegyét; a következő napon, 21-én pedig a téli napforduló végleges váltást indít be életünkben.
Ebben a gigantikus, 5 bolygós együttállásban a Vénusz és a retrográd Merkúr is segédkezik jelenlétével, még finomabban árnyalván lehetőségeinket. 
Nagyon fontos, hogy megkeressük a Nyilas 26. fokát a születési képletünkben, hogy pontosan be tudjuk határolni, mely életterületen következik be az áttörés, illetve hogy érinti-e bármelyik bolygónkat, mert ezáltal még nagyobb hangsúlyt kaphat ez a december.
Aki segítséget kér az életterület megállapításához, írjon üzenetet a születési adataival, szívesen segítek. Akiknek sikerült megtalálni a Nyilas 26. fokát, íme a "puska":


A Vénusz fokozza befogadóképességünket és „kis“ szerencse bolygóként biztosítja a harmonikus kimenetelt.
A még éppen hátráló Merkúr pedig lehetőséget ad a javításokra! Meg kell vizsgáljuk hát segítségével, hogy életünk mely területén kell merni több rizikót felvállalni (ez a Nyilas 26. foka a képletünkben). Mi az vagy ki az, aki leláncolva tart minket? Mi tart vissza bennünket a valódi szabadság megélésétől?
Aki nem azt válaszolja, hogy én magam vagyok a legnagyobb visszahúzó erő ebben a történetben, az nem volt teljesen őszinte önmagával. Ugyanis eljött az idő, hogy felismerjük saját felelősségünket: hogy bizony nem egy másik személy vagy egy nehéz helyzet okolható saját szenvedéseinkért, hanem mi magunk.... 
Sokszor fájdalmas ez a beismerés, de enélkül nem létezik kiút a saját börtönünkből – legyen ez akár egy már nem működő párkapcsolat, egy a megbecsülésünket sárba tipró munkahely vagy főnök, a családunk túlzott elvárásai vagy egy betegség stb. 
A "nagy" szerencse bolygó, a Jupiter is bekapcsolódik egy apró fényszöggel az Újhold konstellációba, hogy még több információt tudjunk gyűjteni, hogy érzékeink felfokozva tudják fogadni a jövőnkre irányuló üzeneteket. Mindezt pontosan a Skorpió jegyen keresztül sikerülhet tökéletesen megértenünk, csak „ismételjétek át“, amit a Skorpió Jupiterről tudni illik.
Bár nem a konjunkció részeként, de a tüzes Kosban hátráló Uránusz fel fogja erősíteni a függetlenség utáni vágyunkat. Tehát nem elég „csak“ tudatára ébredni végre a főszerepünknek, hanem fel is kell szabadítanunk magunkat!! A Skorpióban járó - jelenleg fényszög nélküli - Mars a cselekvés fontosságára hívja fel figyelmünket, amit december 23. utánra érdemes időzíteni.
Tehát eszmélj, ébredj és lépj, hogy 2018 a Te irányításod alatt álljon!😏

Szeretettel maradok segítőtök jövőre is:
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése