2016. március 27., vasárnap

2016. áprilisi előrejelzés: A megfontoltság és a revízió hónapja

Az áprilist mindig is szeszélyes hónapnak tartották. Ez a 30 napos periódus 2016-ban is a dinamikus Kos uralma alatt kezdődik, mely olyan temperamentumot és energiákat hív elő belőlünk, hogy bebizonyíthassuk a világnak lendületünket és elszántságunkat. Míg április 19. után már teljes mértékben a Bika stabilitása és gyakorlatiassága kerül majd előtérbe.

Kép forrása: spiritualnetworks.com

Április 5-én az érzéki Vénusz a tüzes Kosba vált. Kapcsolatainkban, értékrendünk alakulásában és pénzügyeinkben aktívabb időszakra számíthatunk. Legyünk minden életterületen nyitottak, egyenesek és őszinték, amit a tavasz első jegye határozottan megkövetel tőlünk. 

Április 6-án a Merkúr a komótos Bikába lép. A kapott infomációk feldolgozásához minden érzékszervünket bevetjük és a „józan paraszti ésszel” most messzebb juthatunk, mint nyakatekert kombinálásokkal. Gondolatainkban a biztonság kerül előtérbe, mindent alaposabban, erősen gyakorlati szempontból rágunk át ezen állás idején. 

Április 7-én jön az Újhold. Az életteli Kos jegyében a forradalmi Uránusszal egyesülve egy igazi energiabombát kapunk az Univerzumtól. Minden hónapban ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy új dolgokba fogjunk és megfogalmazzuk kívánságainkat, de ez alkalommal a dinamikus állásoknak köszönhetően hatványozottan élvezhetjük az Újhold előnyeit. A mélységekbe nyúló Plútó pedig gondoskodik arról, hogy belsőleg felismerjük, mi az, ami merészségünk és kezdeményező kedvünk útjában áll.

Április 17-én a harcias Mars és a szélsőséges Plútó is hátráló mozgásba kezd. Elsődlegesen a múltban történt események újra feldolgozása lesz itt a feladat.
A Mars esetében a Nyilas jegyben kezd a bolygó visszafelé indulni és május végén az előző zodiákus jegybe, a Skorpióba is visszalép. A Mars képviselte tulajdonságok, mint az akitivtás, a kezdeményezés és a potenciál megcsappanhatnak, vagy akadályokba ütközhetnek. Egészen június 29-ig valószínűleg többet habozunk, mint cselekszünk. Jobban tesszük, ha a következő 3 hónapban átgondoljuk éppen megvalósuló és megvalósítandó terveinket. Leginkább befelé érdemes koncentrálnunk, hogy ráébredjünk, mi az, amit valóban szeretnénk, és mibe érdemes ténylegesen energiát fektetnünk.
A Plútó egészen szeptember 25-ig visszafelé fog haladni a Bak jegyében. Itt is, mint a Mars esetében a befelé forduláson lesz a hangsúly, azonban a Plútó személyiségünket és érzelmeinket akarja ezáltal transzformálni. Ha a retrográd időszakban megtaláljuk, mivé szeretnénk válni, akkor az év utolsó harmadában „már csak” a szükséges elengedéseket kell megtennünk, hogy felszabaduljunk.


Április 19-én a Nap is a Bikába lép. A stabilitás, a kényelem és az élvezetek iránti igény mindannyiunkban erősebben meg fog jelenni. A materiális javak és a testiség fontosabb szerepet játszhatnak az elkövetkezendő kb. egy hónapban. 

Április 22-én Telihold lesz a Skorpió jegyében, melyet két erőteljes konstelláció is kísér: a Vénusz és az Uránusz együttállása, illetve a Mars és a Neptunusz kvadrátja. Összességében segíthetnek nekünk, hogy biztonságérzetünket megerősíthessük, és ennek útjában álló akadályokat leküzdhessük. A részletesebb elemzést majd a Telihold cikkben olvashatjátok.

Április 28-án a Merkúr hátrafelé indul a -fentebb már említett- Bika jegyében. A retrográd Merkúr is a múlt eseményeinek revíziójára világít rá: lehetőséget kínálva ezzel, hogy a korábbi történések tanulságait megemésszük magunkban. Ezen hatás idején érdemes odafigyelni, hogy kinek mit és hogyan mondunk, mivel a Merkúr a kommunikációért is felelős. A félreértések gyakoribbak lehetnek, tehát a fontos döntésekkel, terveink megvalósításával és különösképp a szerződéskötésekkel várjunk inkább május legvégéig. Ugyanígy közlekedési fennakadások is sűrűbben előfordulhatnak a következő egy hónapban, legyünk óvatosabbak! 

A hónap legvégére, április 30-án a fényűző Vénusz még átér a „hazai terepre”, a Bikába. Az érzékszerveinkkel történő kontaktus elsődlegessé válik és az érzékiség is eléri csúcspontját. Végre önértékelésünkre és az élet élvezetére tudunk koncentrálni. A találkozás a megfelelő partnerrel ezen hatás alatt könnyedén megtörténhet, a már meglévő kapcsolatainkban pedig a kiszámíthatóság és a megbízhatóság fog dominálni.

A megfontoltság hassa át áprilisotokat! ;)
Sebestyén Ági

2016. március 20., vasárnap

2016. március 23.: Telihold és holdfogyatkozás a Mérlegben - Egyensúlyban önmagunkkal és a világgal

A márciusi Telihold épp ugyanolyan hangsúlyos lesz, mint a két héttel ezelőtti Újhold volt. Ráadásul a március 23.-át holdfogyatkozás is kíséri, mely nyomatékosítja a Hold üzenetét(, habár Európából sajnos maga a fogyatkozás a nappali időpont miatt nem lesz látható). A Mérleg Telihold segít érzelmeink újrahangolásában, az előző hónapokban felgyülemlett érzelmi nehezékek levetésében. A most megkezdődő tisztulási folyamat eredményeit szeptembertől élvezhetjük majd igazán.


A mostani Telihold alkalmával a Mérleg és a Kos energiák kerülnek középpontba, egészen letisztultan meg kell jelenjen az én és a te (társ, mások, külvilág) közötti különbség.
Három Kosban álló bolygó (Nap, Merkúr és Uránusz) erősíti az én oldalt, az önérvényesítést, amivel szemben áll a kapcsolat- és egyensúlyorientált Hold a Mérlegben. Ezen ellentét fő kérdése: vajon akkor érzem magam jobban, ha a „te” véleménye szerint cselekszem és másoknak akarok megfelelni, vagy ha saját magamra hallgatok? És egyáltalán rendben vagyok én önmagammal? 
A fogyatkozásnak köszönhetően ennek legmélyére kell néznünk és talán több érzelmi kérdést is napvilágra kell most hoznunk. Ha ez megtörtént, akkor döntenünk kell, vagyis az akaraterőnket kell kinyilvánítani a világnak. (Szerencsére ehhez a Mars –éppen a Kos uralkodó bolygójának- közbenjárása nagy segítségünkre lesz.) 


Ezúttal jobban tesszük, ha nem engedjük, hogy mások befolyásoljanak minket, engedélyezzék vagy jóváhagyják választásunkat – különösen esztétikai kérdésekben, mint például testsúlyunk, hajszínünk, testékszereink stb. Rá kell ébrednünk, hogyha igazán megismerjük és megtanuljuk elfogadni és szeretni magunkat úgy, ahogy vagyunk (Vénusz-Szaturnusz feszültség), akkor leszünk igazából képesek arra, hogy áthelyezzük a figyelmet önmagunkról másokra. Csak így tudjuk a rajtunk kívülállót, a másikat szeretni és mások szeretetét befogadni, legyen szó baráti, szerelmi vagy bármilyen jellegű kapcsolatról. Tehát kulcsfontosságú most az egyéniség, az egyediség kifejezése. A Kos energiája segít, hogy merjünk kockáztatni, hiszen ez az az út, ami elérhetünk a Mérleg Telihold energiájának valódi kibontakoztatásához.

Próbáljatok minél jobban összhangba kerülni magatokkal és legyen kiegyensúlyozott napotok, estétek!
Sebestyén Ági

2016. március 19., szombat

Tavaszi napéjegyenlőség: a lélek tavasza

Mikor márciusban a tavaszi napéjegyenlőséget ünnepeljük az északi féltekén, a déli féltekén az őszi napéjegyenlsőég ideje érkezik el. Idén március 20-án kezdődik meg a tavasz és vele az asztrológiai Újév is. Minden tavasszal reményeink magjait ültethetjük el, míg 6 hónap múlva, szeptemberben ennek termését tudjuk majd learatni: mentálisan és fizikai értelemben véve is.


A természet és vele az évszakok körforgása életünk része. A Föld Nap körüli forgása spirituálisan a fény és az árnyék ellentétét és szimbiózisát egyaránt jelképezi. A napéjegyenlőség napján a nappal és az éjszaka - megközelítőleg- egyformán 12 órás, s innentől fogva a nappalok egyre hosszabbak lesznek. A legtöbb kultúrában a termékenység, regenráció, újjászületés ünnepe ez. Egészen a 18. század közepéig ez a nap volt az Újév kezdete. Maga a Húsvét (a kereszténységben: Jézus feltámadása) a termékenységet szimbolizálja a nyúl és a tojás jelképével. Korábban a megújulás megjelenítése és megerősítése érdekében különböző rituálékat alkalmaztak, hogy a télen felgyülemlett, idejét múlt dolgokat elengedjék, és lelkileg és fizikailag is tiszta lappal indulhassanak az új esztendőben. Innen származik például a "tavaszi nagytakarítás" hagyománya is.

A tavasz gyakorlatilag az új kezdetet jelenti az emberek számára is: a fény győzelmét, mikor kezünkkel és lelkünkben is új magokat ültetünk. Ilyenkor természetesen vágyunk az újra, eddig akár ismeretlenre, ösztönösen új kihívásokat keresünk. 
Jó időszak kezdődik ekkor, hogy elmélyüljünk spirituális tudatosságunkban és kapcsolódjunk a természethez. Ezáltal emlékezünk arra, hogy mi is részei vagyunk a nagy egésznek, illetve érezhetjük, hogy a körforgás állandó: az életet mindig a halál, a halált pedig mindig az újjászületés követi.
A tavaszi napéjegyenlőség spirituális jelentősége, hogy a nappalok felülkerekedésével több fényt, friss életerőt és új lehetőségeket kapunk. Tehát a teremtés a kulcs ebben az évszakban. Minden évszaknak, napnak és napszaknak megvan a maga jelentősége az Univerzumban, melyet ha megtanulunk kihasználni, hatalmas előnyt kovácsolhatunk belőle mindennapjainkban.
Asztrológiailag a Tűz elemhez tartozó első jegy, a Kos hava kezdődik meg a tavasszal együtt: kirobbanó, visszatarthatatlan erőt képviselve. Az egyéniség ilyenkor képes minden akadályt leküzdeni, hogy belső fényét a külvilágban is megcsillantsa.

Összefoglalva a mai nap kitűnő időpont tehát:
- új rendszert bevezetni az életünkbe;
- elengedni a régit, hogy helyet adjunk az újnak;
- mivel a fizikai és spirituális hidak megnyílnak, nagyon jó lehetőség a szellemi teremtésre;
- tudatos megújulásra;
- gyógyító energiák előhívására;
- akaraterőnk kinyilvánítására;
- tisztító kúrákra;
- csakratisztításra (meditációval, masszázzsal);
- és a tavaszi nagytakarításra, rendrakásra.

Legyen nagyon szép tavaszotok! :)
Sebestyén Ági

2016. március 18., péntek

Az asztrológiai Újév - 2016: a Mars éve

Előrehaladás, dinamizmus, vitalitás, temperamentum – ezekkel a szavakkal tudnám a legjobban leírni, mire számíthatunk az asztrológiai újévben.
2016. március 21. az asztrológiai újév, a Mars évének kezdete. A Mars naracssárgás-vöröses színe miatt a római hadistenről kapta a nevét, így ez a bolygó gondoskodik róla, hogy egy igen izgalmas és kockázatokkal, lehetőségekkel teli évünk legyen.  


Krízisek és esélyek

A Mars az asztrológiában a versengés, az akaraterő, a bátorság, a harciasság és a hódítás szimbóluma. Mindezek a jellemzők mától az emberi természetre is hatni fognak: akár ösztönzőleg, akár zavaróan - ez csakis a mi szemléletmódunktól függ. Mivel az Univerzumban minden több energiát kap, a konfliktushelyzetek kiéleződhetnek, az egyéni és kollektív szándékok nyilvánvalóvá válnak és az innováció, a változások szinte megállíthatatlanok lesznek.
Kihívásokra minden bizonnyal számíthatunk ebben az asztrológiai évben. Természetesen nem feltétlen negatív értelemben, hiszen a problémák és azok megoldása épp úgy fejlesztőleg is hathat ránk, mint amilyen megterhelően. Hangulatunk egyértelműen a szokásosnál temperamentumosabb, és harciasabb lehet, mint általában. Pozitív értelemben pedig a Mars energiával tölt fel minket és új tettekre sarkall. Kos jegyűeknél, illetve ha képletünkben erős állású a Mars (Kosban, Oroszlánban, Nyilasban vagy a Skorpióban helyezkedik el), akkor valószínűleg erősen ösztönzően fog hatni ránk.
Például munkahelyi előrelépés vagy egy régóta áhított változás véghezviteléhez kaphatunk tőle megfelelő löketet. De mindannyiunkat arra szólít fel, hogy aktívak legyünk. A Mars energiája segít, hogy elképzeléseink megvalósuljanak, konkrét tettekké formálódjanak. A határozottságunk mellett, a nyugtalanság és a feszültség is ott lesz bennünk. Fontos, hogy a kritikus helyzetekben is megőrizzük hidegvérünket és semmilyen körülmények között se rohanjunk fejjel a falnak.
Ha viszont mégis a Mars túlzásaiba esnénk (csatározás, vita), próbáljuk az ellenpólust, (a „Mérlegességet”) az arany középutat megtalálni a szituációban. Különösen kapcsolatainkban lesz fontos, hogy tapintatosak és együttérzőek maradjunk. A sport mint energialevezetés és egészségünk egyik alappillére ebben az évben nagyon hangsúlyos lesz! Érdemes lesz az elkövetkezendő 360 napban elkerülni: az operációkat, az autóvásárlást, a házasságkötést, a fogászati beavatkozásokat és az extrémsportok elkezdését, űzését.


A legfontosabb bolygóhatások 2016-ban

Jupiter egészen szeptemberig a Szűzben marad, ahonnan legfőképp kompromisszumkészségünket és racionalitásunkat támogatja. A Szaturnusz a Nyilasban rendszerezni gondolatainkat és céljainkat, hogy a Jupiter felismeréseit meg is tudjuk valósítani. Nehézségekre igazán nyártól kezdve számíthatunk.
Amikor a Mars visszalép a Skorpióba: május 27. -augusztus 2. között. Ekkor minden „sötét” és „titkos” dolog napvilágot láthat. Tehát júniusban és júliusban különösen érdemes a pattanásig feszülő energiákat megfelelően levezetni, óvatosnak, megfontoltnak lenni s ezzel alkalmazkodni a világot elérő fokozott támadás- ill. ámokfutásveszélyhez. Azonban már májustól kezdődően érezhető lesz a nehézségek előszele, mert a Szaturnusz és a Neptunusz is egymásnak feszülnek, amiből csak úgy jöhetünk ki „nyertesen”, ha a Neptunusz erejével átlépjük a Szaturnusz szabta korlátokat, önmagunk felállította korlátjainkat.
Szerelmi életünkben visszatérhet a múltunk. Talán épp egy régi szerelmünk vagy egy vele kapcsolatos dolog követel majd döntést tőlünk: hogy teljes hittel harcolunk még emellett, vagy inkább végleg elvágjuk ezt a szálat? Ha a választásunkat illetően ellentmondásba kerülünk lelkünk igazi vágyával, akkor fertőzések, láz, balesetek történhetnek. Ezt pedig jobb volna elkerülni egyértelmű pártfoglalással.
A 2012 óta fennálló Plútó-Uránusz feszültség már eddigi is újításokat kényszerített és kényszerít ki továbbra is mindannyiunktól. Ennek fő üzenete, hogy ne ragaszkodjunk az elavulthoz, merjünk továbblépni. A múlt elengedéséhez, elvágásához a Mars éve éles késként hozzá fog segíteni minket. A Nyilasban járó Szaturnusz pedig a hitünket teszi próbára: mi az, amiben valójában hiszünk? Biztos, hogy jó helyre tettük le a voksunkat? Mi az, amit eddig még nem láttunk meg?
Már 2016. március 6.-tól kezdve a Nyilasban haladó Mars növeli az érvényesülési képességünket és elszántságunkat. Optimizmust hoz, és igazán nagy tettek véghezvitelére sarkall. Mint egy keresztes lovag küzd azért, amiben hisz. Ugyanakkor ez a dinamikus Mars állás önmagunk túlbecsléséhez is vezethet.
Ahhoz, hogy megfelelő mederbe tereljünk a Mars hatalmas energiáját, mindenképp érdemes céljainkon elgondolkozni, elmeditálni. Nagy segítségünkre lehet, ha megtervezzük az évet és akár le is írjuk terveinket, hogy időről időre visszaolvasva emlékeztessük magunkat, merrefelé is kell tartanunk.


Fontos kérdések a Mars évében:
  • Mit akarunk elérni?
    Ez a legfontosabb kérdés az összes közül. A válasz nélkül csak sodródni fogunk és nem fogjuk tudni igazán hatékonyan kihasználni a Mars évének áldásos hatásait.
  • Miben érezzük magunkat megrekedtnek?
    Tudatosan ide kell irányítanunk a kirobbanó energiákat.
  • Mely helyzetek ismétlődnek az életünkben?
    Ez maga a megoldásra váró probléma.
  • Életünk mely területén akarunk valamit minden áron érvényesíteni vagy érvényesülni?
    Képletünkben valószíűleg ezen a területen, ebben az asztrológiai házban áll a Mars.
  • Mi az, amit végleg el kellene engednünk?
    Ha mélyen magunkba nézünk, jól tudjuk a választ. Ne habozz tovább! Eljött az idő, hogy elengedd, mert a Mars abban is segítégedre lesz, hogy az újat -ami már szintén ott motoszkál a fejedben- megvalósítsd, működőképessé tedd!
Aki a fenti általános hatásokon kívül többre, az iménti kérdéseket illetően pedig konzultációra szorul, bátran keressen fel egy spirituális terapeutát, vagy kérjen személyre szabott asztrológiaipszichológia elemzést.

Élvezzétek ki a 2016 nyújtotta kalandos kihívásokat és nagy eredményeket, melyeket elérhettek!
Sebestyén Ági

2016. március 11., péntek

Asztrológiai pszichológia tanácsadás: babahoroszkóp és gyermekhoroszkóp


Tapasztalatból tudom, hogy a gyermeknevelés egy komoly és felelősségteljes munka. Az asztrológiai pszichológa minden Családnak segítséget nyújthat, hogy átlássuk a nevelés teljes folyamatát: gyermekünk milyen erősítendő erényekkel rendelkezik születése pillanatától; illetve életútján hogyan kísérhetjük Őt úgy, hogy szeretve és támogva érezze magát.
A Huber-féle svájci Életóra technika egy személyiségfejlesztési technika is egyben, mivel a személyes (pontosított születési) horoszkóp esélyeket és lehetőséget kínál, melyekkel teljes életutunk során szorgalmas munka által tanulunk meg bánni. A baba- vagy gyermekhoroszkóp tanácsadás során kiderül, melyik az az módszer, az a szeretetnyelv, amelyiken a pozitív adottságokat, képességeket legjobban kihozhatjuk csemeténkből, és melyek személyisége azon pontjai, melyeket a nevelés során erősíteni- ellensúlyozni kellene. Tehát összességében útmutatást ad a szülőknek, hogy lehetünk a legjobb kísérők, nevelők saját gyermekünk számára.
Általános baba jellemzésekről előzetesen itt olvashatsz. 

A baba- vagy gyermekhoroszkóp ára:

Személyesen vagy Skype-on körülbelül 60-90 perces beszélgetés, tanácsadás, melynek ára: 12.000 Ft vagy 35 EUR.
Érdemes a beszélgetésen jegyzetelni vagy hangfelvételt készíteni. Írásos anyag nem készül a beszélgetésről, 25 EUR-s díj ellenében (4 hetes határidőre) e-mailes kiküldéssel igényelhető.
Ikrek, testvérek esetében egyszerre történő megrendelés esetén 25%-os kedvezmény érvényesíthető a második, harmadik stb. gyermek elemzésénél.


Érdeklődni és előzetesen bejelentkezni: pozitivkisugarzas@gmail.com vagy a bal oldali Kapcsolat mező segítségével.

Várok Mindenkit szeretettel:

Sebestyén Ági

2016. március 6., vasárnap

2016. március 9.: Újhold & napfogyatkozás a Halakban- Testünk-lelkünk forradalma

Március 9-én hajnalban az Újhold napfogyatkozással* egybekötött szuperhold** lesz a Halak jegyében. Habár Magyarországról (és egész Európából) nem lesz megfigyelhető a napfogyatkozás, a fokozott energiák mégis nálunk is erősen érezhetőek lesznek. Körülbelül az elkövetkezendő 6 hónapunk célkitűzéseit fogja megadni ez az Újhold, hogy hogyan gyógyítsuk be olyan fizikai vagy lelki sérüléseinket, melyek a régmúltban gyökereznek.


A napfogyatkozás idején a Nap (az Egó) eltűnik egy pillanatra és a Hold (az érzelmeink) veszik át az uralmat. Eközben a sebzett gyógyítónak nevezett Chiron rámutat, hogy életünk mely területén találhatóak sérülések, és hogyan gyógyíthatóak, míg a Chiront kísérő leszálló holdcsomó megmutatja, hogy milyen régről hozzuk ezeket a sebeket. 
A Jupiter érzékelhetővé teszi, hogy szükség van az újra, sőt a fejlődés módját is megláttatja velünk. A Szaturnusz a felelősségérzetünk és lelkiismeret-furdalásunk által a küzdelemre sarkall minket, közben a Plútó pedig eszméletlen erejével segíti a belső transzformációnkat. Mindehhez szükséges a Halak jegy finomsága, érzékenysége, hogy képesek legyünk befogadni ezeket a jelentős hatásokat.

A Halak a zodiákus utolsó jegye: összegez mindent, ami előtte van. Így talán a legmisztikusabb és legmegfoghatatlanabb szereplő a csillagjegyek között. Uralkodó bolygója a Neptun, melynek nincsenek korlátai; mindent lát, mindent, ami KÖZÖS bennünk, ami összeköthet mindannyiunkat. Átadja magát egy magasabb intelligenciának: AZ EGYSÉGNEK. Ez a karakter erős megérzéseket hozhat elő belőlünk, melyekben bátran megbízhatunk (pl. álmaink üzenetében, a spirituálisban és mindenben, mely a szem számára láthatatlan). Legyünk rugalmasak, simulékonyak, hajlandóak a változásra. Ahogyan a hal siklik a vízben, úgy kell nekünk is alakulnunk a körülményekhez.

A márciusi Újhold konstellációban az egyik kulcsszereplő a Chiron bolygó, mely a KULCS a gyógyulásunkhoz is, s jelenleg szintén a Halakban áll. A Chrion és a Halak közös vonása a szenvedés -legfőképp lelki megpróbáltatások által- és önmaguk megadása, feláldozása. Lehetséges, hogy mostanában olyan események történnek velünk, melyek fájdalmasak és felszínre hozzák a lelki sebeinket. A megoldásban, a gyógyulásban a megbocsátás kiemelten fontos lehet. (Mert az is előfordulhat, hogy előző inkarnációk sérüléseitől kell most megszabadulnunk.) A két hétmúlva következő Telihold és holdfogyatkozás segíteni fog, hogy teljesen ráhangolódjunk a gyógyulásra. A gyógyító technikák közül igen hatásosak lehetnek az idegen nyelven „chiro” szóval kezdődőek, mint például a lábápolás, a csontkovácsolás, a tenyérjóslás.


Elképzeléseink és a valóság összeegyeztetése lesz most a feladat. A Szaturnusz szigorával érvel a határok meghúzása és a szeparáció mellett. Épp ezen korlátok felállításával késlelteti céljaink elérését, visszatart s egyben óvatossgra int minket. Viszont a vele „szembeszálló” Neptun a mindenek felett álló szeretet és az egyesítő energiákat hozza. Ne mondjunk nemet, nem tagadjuk meg embertársainkat: az együttérzés, a megbocsátás önmagunkak és másoknak is sokkal fontosabb, mint az elszigetelődés! Ezt akarja velünk megláttatni a napfogyatkozás és az Újhold fénye. Próbáljunk tehát többet merteni a Neptunból és kevesebbet a Szaturnusz rugalmatlanságából.

Történjen meg mindannyiunkkal a gyógyulás csodája!

Szeretettel:
Sebestyén Ági


*A napfogyatkozás enegetikáját tekintve, ahogyan 2015. szeptemberében írtam, a Hold fizikailag eltakarja a Napot, így analóg gondolkodás szerint: az érzelmeink elhomályosítják öntudatunkat és a fényről az árnyékos oldalra sodornak; szembesítenek bennünket saját "árnyoldalunkkal". Viszont mindez frissítőleg hathat eddigi terveinkre. A múlt szeptemberi fogyatkozás idején történt események nyomán támogatja további fejlődésünket a mostani fogyatkozás egészen az idei év szeptemberéig, az újabb fogyatkozásig.  

**A szuperhold akkor fordul elő, mikor a Föld és a Hold középpontja közti távolság kisebb, mint általában (361.863 km-nél). Ekkor a Hold fényesebbnek és nagyobbnak látszik Földünkről, mintha csak egy létráról el tudnánk érni. Fokozott közelsége révén pedig egyébként is erős hatása meghatványozódik, amire a természet és az emberek is erőteljesebb reakciókkal reagálnak (pl. jelentősebb árapály jelenség, időjárási fordulatok várhatóak, fokozottabb lelki érzékenység jellemző). S az Újhold energiáit fokozván egy szuper új kezdetet biztosíthat mindannyiunk számára ;)

2016. március 2., szerda

Holdszünetek - 2016. március


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?

  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)

Nézzük most a márciusi holdszüneteket: