2017. február 27., hétfő

2017. márciusi előrejelzés: Tavasz, kihívások, fejlődési lehetőségek

Ha a február végi Újhold és napfogyatkozás kimerítő energiái után itt a várva várt tavasz! Viszont fel kell készítselek Titeket, hogy továbbra is igen erőteljes lelki munkának leszünk kitéve. Ebben „siet“ segítségünkre a hónap közepi Tízmilliószoros Teremtőnap és a 20-án induló asztrológiai Új Év: a Nap Éve.


Március 3-án a Jupiter-Uránusz ellentét ismét kiéleződik. Az Uránusz a szabadság, az egyenlőség, az újító szellem; a Jupiter pedig a hit, a szerencse, az értékítélet. Szellemi szinten életszemléletünket teszi most (és majd még szeptemberben is) próbára ez a fényszög. Az egész évet tekintve azonban fordulatokat, hirtelen sikereket vagy gyarapodást, áttöréseket tartogathat. Persze az, hogy ez melyik életterületünkre esik (esetlegesen mely bolygókat aktivál még), arra csak a személyes születési képlet vizsgálata adhat választ.

Március 4-én a Vénusz retrográd mozgásba kezd a Kosban, és visszalép még a Halakba is. Összességében ez egy olyan időszak lesz, mikor kapcsolatainkban, értékrendünk alakulásában és pénzügyeinkben is aktívabb időszakra számíthatunk. A hátráló mozgás idején egészen április 15-ig inkább önként (!) foglalkozzunk az alábbi kérdésekkel: 
- Milyen konfliktusaink vannak más személyekkel? És mi ennek valódi oka?
- Mi nem működik (jól) párkapcsolatunkban?
- Hogyan értékeljük a materiális és lelki dolgokat magunk körül?
- Mennyire (jól/ reálisan) értékeljük saját magunkat? Akár otthon, akár a munkaerőpiacon, vagy akár a világban.

Március 10-én a Mars a kiszámítható Bikába lép. A kosbeli állásához képest erősen fékezett aktivitást, már-már passzivitást tapasztalhatunk. A Bika Mars akkor a legerősebb, ha valamihez ragaszkodnia, vagy valamit biztosítania kell. Tehát érdemes most azokon a témákon dolgoznunk, ahol úgy érezzük, máskor nem vagyunk elég kitartóak vagy nem vagyunk elég gyakorlatiasak. /Ez az állás kedvez az erotikának is ;)/



Március 12-én jön az év első Tízmilliószoros Teremtőnapja és a Telihold a Szűz jegyében. Teremtőnap lévén minden – pozitív és negatív- gondolatunk hatványozottan hat! Ráadásul a Telihold a gyógyulás és a karmikus sebek témáját fogja boncolgatni, ami miatt ingerlékenyek és lelkileg instabilak lehetünk. A Telihold hatásairól bővebben egy külön cikkben olvashattok, illetve ezen a napon várok minden kedves Érdeklődőt a Telihold Meditációra, Budapesten 15:30-tól. Bővebb információk a Facebook eseméynaptárában elérhetőek.

Március 13-án a Merkúr a tüzes Kosban kezdi meg éves menetelését. Tehát várhatóan gondolataink és kommunikációnk is felgyorsul. Ezen hatás alatt hajlamosak lehetünk kertelés nélül, rögtön kimondani, amit gondolunk. Ezáltal több lehet a veszekedés körülöttünk s legtöbben arra vágyunk majd, hogy mindig miénk legyen az utolsó szó. Próbáljuk ezt a túltengő belső energiát  konstruktív, pozitív célokra fordítani. 

Március 20-án a tavaszi napéjegyenlőség dátuma; a Nap belép a Kosba és ezzel megkezdődik a Kos hava (Isten életsse sokáig a Kosokat!), illetve elindul az asztrológiai Új Év, a Nap éve. Erről bővebben személyesen, a Telihold meditáció után, egy interaktív előadás keretében beszélgetünk, hogy mit is hoz a 2017? Mire érdemes odafigyelnünk? És arról is, hogyan állapítsuk meg az aktuális hatásokat a legszemélyreszabottabban ;)



Március 28-án jön a Kos Újhold. Ez a kirobbanó energiájú holdesemény kitűnő lehetőség lesz ez, hogy kihozzuk magunkból  a legjobbat elképzeléseink megvalósításához. Minden asztrológiai évben illetve hónapban ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy új dolgokba fogjunk és megfogalmazzuk kívánságainkat. Önérvényesítésünk megtanulása lesz itt bizony a fő kérdés, melyet a retrográd Vénusz fog uralni. Készüljünk! :)

Március 31-én a Merkúr a komótos Bika vált. A kapott infomációk feldolgozásához minden érzékszervünket bevetjük és a „józan ésszel” most messzebb juthatunk, mint nyakatekert kombinálásokkal. Véleményünket viszont nem könnyen változtatjuk meg ebben az időszakban. Gondolatainkban a biztonság kerül előtérbe, mindent sokkal alaposabban, erősen gyakorlati szempontból rágunk át ezen állás idején. Az üzelti életnek különösen kedvez ez az állás, mivel saját érdekeinket most jobban tudjuk érvényesíteni.

Legyen minden szépségével és kihívásával együtt gyönyörű tavaszotok!😊

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2017. február 25., szombat

Holdjegyünk & a Halak Újhold

A Holdjegyünk & az Újhold cikksorozat folytatása, mely egészen az augusztusi napfogyatkozásig havi egy írással jelentkezik. Ki tart velem? :)

Kép forrása: thegoddessdiaries.org

Az Újhold cikkben olvashattatok az általános hatásról, melyet a Halak jegye hoz nekünk. Azonban sokkal többet is kihozhatunk a teremtő energiák segítségével, ha megnézzük, hogy milyen kapcsolatban van az Újhold jegye saját Holdjegyünkkel.
Víz jegyként természetesen a másik két víz jeggyel: a Rákkal és a Skorpióval harmonizál legjobban. A Bikára és a Bakra is alapvetően pozitív hatással bír, azonban a Szűznek már okozhat nehézségeket, mivel ő a Halak szemben álló jegye. Továbbá az Ikrek és a Nyilas szintén kihívásokra számíthat - de ne feledjük, hogy a megmérettetésekben rengeteg fejlődési lehetőség rejlik!
Aki nem tudja, mi a Holdjegye vagy nem bízik meg 100%-osan a neten fellelhető kalkulátorokban, írjon nekem a szülinapja adataival, és szívesen segítek.

Nézzük a Halak Újhold hatását a különböző holdjegyekre:

Kos Holdjegy esetén

Ahogy mondani szokás, a Kos és a Halak olyanok, "mint a Tűz és a Víz". Teljesen eltérőek, ellentétesek. A Halak áldozatkész, befelé forduló, a Kos pedig önérvényesítő. Érdemes ezen Újhold alkalmával a Kosoknak a lelassulásra és a dolgok elfogadásra koncentrálni. "A nyugalom nem jellemvonás - egyszerűen egy készség. El kell határoznod, hogy ez igenis számít, és jobbá válik az egyéniséged, ha lelassítod magad, és igazán kapcsolatba kerülsz az emberekkel és a pillanattal, amelyben élsz, és ezután mindaddig gyakorlod, amíg a részeddé nem válik. Mindenkinek jót tesz a környezetedben: békésnek és boldognak érzik majd magukat veled." (S. Biddulph)

Bika Holdjegy esetén

A Bika biztonságra törekvését jól támogatja a Halak visszavonuló, békét kedvelő energiája. Az érzelmi odafigyelését és intuíciójának éberségét is egyértelműen fokozza ez az Újhold. Föld elem lévén legjobban az anyatermészethez való visszatérés biztosíthatja kiegyensúlyozottságát: fordulj a természethez és merülj el benne annyira, hogy meditációként hasson Rád!

Ikrek Holdjegy esetén

Az Ikrek nyughatatlanságával épp ellentétesen hat a Halak befelé fordulása. Bár Levegő jegyként talán nehezebb ráhangolódnia a Halak vizes, emocionális jellegére, de ha az Újhold napokban közelebbi kapcsolatba kerül belső hangjával, akkor az Ikrek végre megismerheti a csend világát és hatalmát: ahol szavaid tényleg azt mondják, amit mondani szeretnél. Tehát egyszerűen csak légy éber: figyelj és érezz!

Rák Holdjegy esetén

A Rákoknál egyértelműen a szokásosnál erősebb érzékenységet és megérzéseket hozhat elő az Újhold. Ha beleengedik magukat a Halak & Kos kínálta "dinamikus csendbe", akkor egy láthatatlan világot fedezhetnek fel, mely közelebb hozhatja őket saját igazságukhoz. "Az intuíció az nem gondolkodás, se nem logika által érkezik meg. Ez szoros viszonylatban áll a kreativitással és az ihletettséggel. Néha, jó sokat kell gondolkodnod, s aztán hirtelen, a gondolkodással nem jutsz sehova se többet, és abbahagyod a gondolkodást. Ha csendben tudsz lenni, még ha csak egy pillanatra is, akkor ott a lehetőség arra, hogy valami intuitív dolog felbukkanjon, mint egy gondolatként, vagy mint egy olyan spontán dologként, amit te mondasz, s még meg is lepődsz magadon. Ez az, amit intuíciónak hívunk. A legkönnyebb mód hogy fejlesszük az intuíciót az, hogy fejlesztjük a képességet, hogy csendesek legyünk néha. Bárhol is vagy, mindig vannak lehetőségek ott, egy pillanatnyi csendre. És ez életbe vágó, mivel egyébként az életed kiegyensúlyozatlan marad. Ha nem találsz csendet, akkor mindig cselekvésbe vagy – egyik dolog a másik után. És ez eltakarja a lehetséges intuitív tehetségedet, folyamatosan. Törekedjünk a csendes pillanatokra. A csend az, ahonnan az intuíció ered." (E. Tolle) Kedves Rákok, pihenjetek és álmodozzatok!

Oroszlán Holdjegy esetén

Itt szintén Tűz és Víz találkozásáról beszélhetünk, ám a kreativitás egy fontos keresztmetszet esetükben. Ezt az alkotóerőt most a visszavonulás, szemlélődés hozza el igazán az Ororszlánok számára. Vezetői szerepük megélése ezúttal ne a külvilágra irányuljon, hanem engedjék, hogy saját belső hangjuk irányítsa őket. A siker és az elismerés így sem fog elmaradni.

Szűz Holdjegy esetén

Mivel a Halak szemben álló jegye, ráadásul a Kossal is van bizonyos "kötelezően integrálandó tulajdonság", így a Szűz Holdjegyűek az Újhold előnyeit valószínűleg a komfortzónájukon kívül tudják most legjobban megélni. Ne törődj a részletekkel, a praktikákkal! Ez most bizony a láthatatlan világ és a végtelenség Újholdja: irracionális. Ne próbáld uralni a káoszt, menj bele!

Mérleg Holdjegy esetén

A Halak segít a Mérlegnek jobban átérezni, hogy milyen fontosak a kapcsolatok: hogy valójában nincsenek részek, csak egész van! Fizikailag létezik ugyan a Te és az Én, de valójában mindketten az Egy-ség részei. Tehát a kapcsolataidban keresd ezt az egységet: a valódiságot, a létet! Ezen finom különbség érzékeléséhez fog Neked támogatást nyújtani az Újhold. És amikor rátaláltál arra a párkapcsolatra vagy azokra a kapcsolatokra, melyben ezt megérzed: oldódj fel!

Skorpió Holdjegy esetén

A Skorpió és a Halak vizes jellegük révén jól harmonizálnak egymással. A Skorpió gyanakvását, bizalmatlanságát tompíthatja a Halak elfogadó természete, egyetemes szeretete. Mindenképp meditáljatok vagy végezzetek spirituális gyakorlatokat, akár rituálékat az Újhold napokban és bízzatok feltételek nélkül az univerzumban! Idővel minden pozitív gondolat vissza fog szállni Rátok.
"Semmi sem félelmetesebb a kételkedésnél. (...) A kételkedés embereket választ el. Olyan tüske, ami irritál és sebez. A szeretet nem kételkedik. A szeretet megbízik. Éppen ettől szeret." (Buddha)

Nyilas Holdjegy esetén

A Nyilas számára a Halak megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan; ezzel együtt spirituális ébreséget hoz kalandor lelkébe ez az Újhold. Már nem csak az élet értelmének keresését és a saját útjának bejárását érzi szükségesnek, hanem a Halak által be tudja fogadni az üzenetet, az Univerzum összefüggéseinek mondanivalóját. "Az Univerzum olyan, mint egy széf, aminek létezik egy nyitó kombinációja, az azonban magában a széfben van elrejtve." (P. Vries)

Bak Holdjegy esetén

A Halak gyengédséget hoz a Bak Holdjegyűek számára, s miért? Mert a Bak olykor "túl komolyan" veszi az életet, mely hajlamosíthatja, hogy elkeseredjen és rugalmatlanná váljon a kihívásokkal és változásokkal szemben. A Halak kifinomultsága viszont egy olyasfajta szellemi és empatikus megértésre ösztönzi őt, mely által ráébred, hogy a Sors nem ellene, hanem érte működik - minden nehézségével együtt. Tehát kedves Bakok, ezúttal engedjétek el magatokat, pihenjetek meg egy kicsit és ne féljetek ellágyulni, beengedni gondolataitokba az emocionáláis bölcsességet is! Most bizony ez a "feladat".

Vízöntő Holdjegy esetén

A Halak és a Vízöntő energiák ahogyan a januári Újholdnál is, természetesen most is hatékonyan támogatják egymást. Összeköti őket egyfajta tudatosság, mely túlmutat saját személyükön. A "hiszek az emberiségben" érzést erősítheti a Vízöntő Holdúakban ez a tél végi időszak. Engedjétek ezt át magatokon, mert ezáltal új felfedezéseket tehettek, ami biztosítja a változatosságot és fejlődést, amire vágytok.

Halak Holdjegy esetén

A Halaknak ez az Újhold energia segít, hogy jobban elmerülhessenek belső világukban annak érdekében, hogy eljussanak a lényeghez, a kozmikus összefüggésekhez. Tulajdonképpen a saját jegyükben történő Újholddal szabad utat kapnak a megújulás felé, ami irányváltásban, vagy akár szintugrásban ia megmutatkozhat. Ússzatok az árral!


Természetesen a Holdjegyen és a Napjegyen kívül az Aszcendens és a születési képletben a 8. fokon álló planéták tovább szűkítik az értelmezést: az életterületet, a témát, illetve az esetleges előtörténetet, melyet ez az Újhold egyénenként aktivál. Ezt saját születési horoszkópotokban tudjátok ellenőrizni.
Remélem, minden kedves Olvasó közelebb került a Holdjegy-összevetéssel a válaszokhoz, melyet az Újholdtól várhat.

Használjátok ki tudatosan ezeket a gyönyörű, napfogyatkozással erősített Újhold hatásokat, napokat! :)

Sebestyén Ági

2017. február 24., péntek

2017. február 26.: Újhold & napfogyatkozás a Halakban - Béke, elfogadás, megbocsátás

A gyűrűs napfogyatkozással* egybekötött Újhold a szokásosnál sokkal magasabb szintű kezdet lehetőségét kínálja nekünk. Ugyanis a zodiákus utolsó jegyéhez érkeztünk, a Halak Újhold zárja a Holdévet. Tűz és Víz csap össze, mely hathat ránk frissítően, mint egy finom, meleg, energetizáló fürdő, vagy fájdalmasan égető gőzként is. A mi választásunk, mennyire tudatosan kezeljük ezeket az energiákat.

A napfogyatkozás idején érzelmeink elhomályosíthaják öntudatunkat és a fényről az árnyékos oldalra sodornak, azaz szembesítenek bennünket saját "árnyoldalunkkal". És a fő kérdés most az lesz, hogy a tavaly szeptemberi fogyatkozás óta le tudtuk-e zárni az akkor feltárt kérdést, hogy most múltunk részévé tudjuk-e tenni a szeretet, elfogadás, megbocsátás (Halak) által. Vagy helytelenül még mindig jelenünk meghatározója és a türelmetlenség, düh (tüzes Kos) irányába tereli egyéniségünket?

Négy bolygót találunk a Halakban és hármat a Kosban. A döntés a mi kezünkben van, hogy melyik irányba billenjen a mérleg nyelve… vagy megtartjuk az egyensúlyt és integráljuk az általuk kínált erényeket.


 A Halak a zodiákus utolsó jegyeként összegez mindent, ami előtte van. Leteszi Egóját és magában egyesíti az egész világot: mindent, ami létezik. Tudja, hogy nincs értelme a tér és idő korlátainak, mert nem léteznek. Igaz, hogy az ember a saját testében, a földi szinten behatárolt világában él, de a lét értelme túlmutat ezen: a tapasztalatok, érzések által fejlődik a lélek, a tudat, s ekkor rádöbben ő, az EMBER, hogy élete több, mint valaha gondolta. Nem az számít, mi veszi körül, hanem hogy mit tanul belőle. Nem az a lényeges, hogy saját érdekeit érvényesítse, hanem hogy átadhassa másoknak, amit tanult. Hiszen az ő egyéni meglátásaival a többi lélek is emelkedhet. És ez a folyamat MINDENKIT magában foglal. Végtelen.

A Kos pedig az első jegy. Az “őserő”, az önérvényesítő, a harcos, akinek energiáit most a Halak szolgálatába kell állítanunk. A népek, emberek közötti békért valamint az embertársaink és a természet iránt táplált önzetlen szeretetért, vagyis a spirituális világszemlélet, az egység létrehozása érdekében. Ezt a bátorságot a Kosban álló Mars és Uránusz együttállás, illetve a mellettük járó Vénusz szolgáltatja. A velük szemben, a Mérlegben hátráló Jupiter ugyanakkor gondoskodik arról, hogy ne az aggresszív szélsőségek felé terelődjünk. A Nyilasban lévő Szaturnusz hitünket erősíti; a küldetést, az önzetlenséget, a gyógyulást, feloldódást pedig a Halak hozza.


És még egy numerológiai gondolat. A Halak 8. fokán következik be az Újhold, nem mellesleg 26-án (2+6), tehát az esemény meghatározója a 8-as. Ez a szám egy önmagán túlmutató, az anyagi valóság szintjén is megvalósítható célt közvetít. Negatív rezgésében a meggondolatlanságot, a harciasságot és a támadást erősíti, viszont erénye, hogy fáradhatatlanságával nagy kaliberű terveit is képes sikerre vinni, ha kemény munkája közben megtanul adni is; adni másoknak és hálát adni azért, amit elért.

Az eltérő irányú és nagy energiaváltások fáradtságot idézhetnek elő, ezért érdemes az Újholddal kicsit megpihenni, visszavonulni és elgondolkozni az üzeneten. Holdjegyetekkel összevetve még mélyebb felfedezéseket tehettek. Vagy hallgassátok meg, hogy csillagjegyetek esetében, melyik életterületet érinti a napfogyatkozás. Felkészültetek? :)

Szeretettel:

Sebestyén Ági

*A jelenség Dél-Amerikából és Afrika déli részéről lesz látható. Szabad szemmel Európából és így sajnos Magyarországról sem tudjuk megtekinteni.

2017. február 23., csütörtök

Nézd meg, mely életterületed lesz kiemelt 2017-ben!

A következő videóban megpróbálom minél jobban megvilágítani, hogy mi a februári Újhold és a hozzá kapcsolódó napfogyatkozás jelentősége, illetve hogy hogyan tudjuk legjobban kihasználni áldásos hatásait.

Minden csillagjegynél elmondom, melyik életterületre esik a fogyatkozás, azaz a következő körülbelül fél évben hol számíthatunk a legtöbb kihívásra. Természetesen a Napjegyünkön kívül érdemes az Aszcendensünk jegyét is meghallgatni, illetve a Holdjegyünk ismeretében a mélyebb lelki hatások is könnyebben megérthetőek. Kellemes kikapcsolódást Mindenkinek!😊


Akinek épp nincs 15 perce, vagy csak a saját csillagjegyére kíváncsi, le tudja tölteni a videót előadás (pptx) formában is. Kellemes olvasgatást!

Köszönök szépen minden Google +1, kedvelést, megosztást, megjegyzést és véleményt!

Veletek, Értetek, együtt pozitívan!
Szeretettel:
Sebestyén Ági

2017. február 15., szerda

Holdjegy - Összhangban az érzelmi énemmel

Mikor megkérdezik: "Mi a csillagjegyed?", akkor legtöbben a Napjegyükkel válaszolnak. Azonban a születési év, hónap és nap alapján megállapított csillagjegy csupán egyetlen szegmense a születési képlet egészének, és talán nem is olyan hangsúlyos része, mint a Holdjegy.


Mi a különbség a Napjegy és a Holdjegy között?

Az asztrológia szerint az égi testek hatással vannak az Univerzum lakóira. Ahogyan születésünk pillanatában elhelyezkedtek, az minden bizonnyal lenyomatot hagy a személyiségünkön és sorsunkon is. Ha valaki például május 9-én látta meg a napvilágot, akkor róla rögtön megállapítható, hogy Bika (Nap)jegyű. Azonban a többi bolygó és a Hold elhelyezkedéséről így önmagában nincs információnk, tehát téves lenne csak a Bika tulajdonságokat "ráerőltetni" az illetőre, hiszen az Aszcendense (felkelő jegye), holdjegye és az egyéb bolygók elhelyezkedése annyira átszínezheti ezt a Bika mivoltot, hogy az általános leírás és előrejelzés talán csak 10%-ban fedné le a valóságot.

Éppen emiatt az általánosítás miatt terjedt el, hogy a horoszkóp egy "buta mese", amit csupa "szemfényvesztő" mond. Azonban higgyétek el, az egyéni képlet elemzését egy becsületes asztrológustól senki sem szeretné egy újságban látni (ha egyáltalán beleférne), mert tele van olyan üzenettel a személyes problémák megoldására (tehát "jóslás" helyett PÁRBESZÉD zajlik asztrológus & elemzettje között), melyet talán nem feltétlenül tárna az ember a nagy nyilvánosság elé...

De akkor mi is az a Holdjegy?

A Holdjegy a  zodiákus azon jegye, melyben születésünk pillanatában a Hold éppen tartózkodott. Az indiai asztrológiában például a Holdjegyet annyira fontosnak tartják, hogy azt ismerik 'a csillagjegyükként'. Lelki és tudatalatti ösztönvilágunkat szimbolizálja, vagyis arról ad információt a születési (radix) képleten keresztül, hogy érzelmi helyzetekben hogyan viselkedünk. Innentől fogva talán nem is kellene tovább magyaráznom, miért olyan fontos, hogy tisztában legyünk saját Holdjegyünkkel, sőt a párunk, gyermekeink, szüleink vagy épp barátaink ezen jelölőjével.


Mivel a Hold az érzelmeket, a lelket, az ösztönöket és az intuíciót szimbolizálja, a Holdjegyünk útmutatást ad arról, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy teljesnek és boldognak érezzük magunkat. Nők esetében azt is megmutatja, hogy alaptermészetük szerint milyen feleséggé és anyukává válhatnak, sőt a fogantatásban is szerepe van; férfiak esetében pedig megmutatja, hogy milyen párra, feleségre vágynak tudatalatt.
Mindezeket felnőttkorban talán szavakkal is meg tudjuk már fogalmazni, azonban csecsemők és gyermekek esetében még fontosabb mankó lehet a Holdjegy és a teljes gyermek- vagy babahoroszkóp, különösen, ha a szülők konfliktust vagy nehézséget élnek meg a nevelés során.

Mivel nem kedvelem az általánosításokat, így az elemek szerinti csoportosításban nyújtok most egy átláthatóságot, hogy milyen alapvető különbség lehet a különböző Holdjegyek között. Akit mégis érdekelnek a jegyekre lebontott jellemrajzok, a Tipológiák- a szórakoztató asztrológia címszó alatt megtalálja.
Az asztrológia tehát a következő négy elemmel dolgozik: tűz, föld, levegő és víz.
Ha a tüzes (Kos, Oroszlán, Nyilas) holdú emberek érzelmi életét nézzük, akkor ők legtöbbször hirtelen vagy szenvedélyesen, de ösztönszerűen  magabiztosan reagálnak érzelmi helyzetekben.
A földes (Bika, Szűz, Bak) holdjegyűek lényegesen visszafogottabbak. A legtöbb érzelmi szituációban a konfliktuskerülés, a rendezettség és a fegyelem jellemzi viselkedésüket.
A levegősek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) intellektuálisabban élik meg érzelmeiket, szeretnek róluk beszélni és levonni a tanulságokat a különböző szituációkból.
A Víz elemű (Rák, Skorpió, Halak) Holdjegyeknél a legfontosabb, hogy érzelmeik szabadon áramolhassanak és érezzék a törődést, a kapcsolódást a hozzájuk közelállókkal.

Hogyan határozhatom meg a Holdjegyem?

A Holdjegyhez és annak képletbeli pontos elhelyezkedéséhez már a születési időre (óra és perc) is szükség lehet.
Aki nem tudja még a Holdjegyét, vagy bizonytalan benne, írjon nekem (pozitivkisugarzas@gmail.com) és szívesen segítek megállapítani.

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2017. február 8., szerda

2017. február 11.: Telihold & holdfogyatkozás az Oroszlánban – Legyél Te életed királynője vagy királya!

A februári Telihold & holdfogyatkozás megnyitja előttünk 2017 fejlődési útjait. A fogyatkozás egy igen mély, transzformatív hatást testesít meg, melyet idén több pozitív hatás is kísér. A rendkívül erős Tűz energiák hatványozzák, biztosítják a megújulás lehetőségét számunkra, s mindeközben az Univerzum gondoskodik arról, hogy védelemben legyen részünk. Egyszerűen varázslatos. Tudatosítsuk, hogy minden értünk történik!


A Telihold önmagában is mindig kiteljesedést hoz, támogatja egy ciklus lezárást és általa felszabadulást tesz lehetővé. A holdfogyatkozás viszont ezt most sokkal jobban felerősíti; tulajdonképpen az elmúlt 6 hónap érzelmi maradványainak tudunk most búcsút inteni és teljesen új irányt tudjunk venni. A retrográd mozgásban lévő Jupiterrel együtt segít, hogy még valami olyat is észre tudjunk venni, melyet eddig nem láttunk meg.
Bámulatos gyorsasággal kerülhetünk egy új ösvényre, de aggodalomra vagy félelemre semmi ok. Épp most lépünk arra az útra, amerre tovább kell haladnunk személyes harmóniánk elérése érdekében. A múlt lezárása, az elengedés így fontos pont ahhoz, hogy az újba bele tudjunk kezdeni.

Azonban mint minden koncentrált energiahullám, így a Telihold és az "őt" erősítő fogyatkozás feszültségeket is hoznak. A Telihold (a Hold és a Nap szembenállása) ezúttal a kapcsolatok tengelyén jön létre a tüzes Oroszlán és a levegős Vízöntő között, illetve a Jupiter az egyensúlyra törekvő Mérlegből kerül ellentétbe az önmagának utat törő Kos Uránusszal. 

Tehát  a Vízöntő Újhold önvalónkra ébresztése után, most a kapcsolataink tisztogatása következik: mely kapcsolataim visznek engem előre és melyek azok, amik már csak hátráltatnak? 
A bennünk élő Oroszlán a dicséretet, szeretetet, inspirációt, egy szóval az ÉLETET keresi. Ha a magunk kárára (!) másnak adjunk a főszerepet életünkben, akkor bizony tündöklő Nap helyett hullócsillag lesz saját vitalitásunkból... Az Oroszlán Telihold pedig erre hívja fel figyelmünket.
Legyen első számunkra az önmegvalósítás, az önkifejezés és a kapcsolatainkban megélendő szabadságLegyél Te életed kriálynője vagy királya!


Ehhez szolgáltatja számunkra a Szaturnusz az intuíciók magas szintű megélését - testi szinten is, mint például a fülzúgás, a "furcsa" érzések, gondolatok vagy képek beugrása, álmok vagy épp álmatlanság, legrosszabb esetben pedig betegség formájában. Ezen üzeneteken keresztül saját lelkünk bölcsességét kellene meghallanunk ÉS meghallgatnunk. S általa valódi fényünket megtalálni.

Áldás & szeretet kísérje Telihold napjaitokat! :)
Sebestyén Ági

2017. február 5., vasárnap

Jupiter retrográd 2017

Kép forrása: girlsmagpk.com

A január 8. óta tartó nagy szerencse időszakát holnap a revízió időszaka váltja. 
Elsőként a Jupiter, mely a bölcsesség & növekedés bolygója, kezdi meg hátráló mozgását. S ezzel igazán elgondolkodtat minket, illetve betekintést ad nekünk azzal a fejlődési kérdéssel kapcsolatosan, ami az elmúlt hónapokban foglalkoztatott minket. 
Például az eddigi 2017-es tanácsadások során többen kerestek meg azzal, hogy hezitálnak kilépni egy már nem működő párkapcsolatból, keresik az életcéljukat vagy az ideális hivatást, tehát egyáltalán a harmóniát és válaszokat az életben.
A retrográd mozgás 4 hónapjában nagyon jó lehetőséget kapunk ezek fellelésére. Heteket nyerünk, hogy belső munkával is megdolgozzunk és felkészüljünk a sikerre, növekedésre, amit a Jupiter kínál. A legfontosabb, hogy alaposan meg kell vizsgálni önmagunkat és őszintének kell lennünk magunkhoz. Ha ezt (jól) megcsináljuk, június 9-től jönni fognak az eredmények.

Az előttünk álló periódusban érdemes az alábbi kérdéseken végigmennünk:

- Mely életterületen vannak túlkapásaim? (Pl. étkezési problémák, egészségügyi kérdések, munkamánia, párfüggőség, spirituális megszállottság = egyik tanácsadótól a másikig stb.)

- Jó irányba haladok, fejlődök (kiemelten a problémás életterületemen)? 

- Vagy talán figyelmen kívül hagytam bizonyos jelzéseit az életnek?

- Kellene spirituális segítséget/ tanácsot kérnem?

- Hagytam még kihasználatlan lehetőségeket magam mögött? Miért?

- Hogyan tudnám egyensúlyba hozni, megélni a fejlődést az életem azon területén vagy területein, melyek status quo-ban tartása jelenleg túl sok energiámba kerül?

- Megérettem már a vágyaim megélésére?

Felfedezésekkel, felismerésekkel teli retrográd időszakot kívánok Nektek! :)
Sebestyén Ági

2017. február 3., péntek

Holdjegy tipológia - Önismeret a Hold segítségével

A Holdjegy a zodiákus azon jegye, melyben születésünk pillanatában a Hold tartózkodott. Lelki világunkat tükrözi, árulkodik arról, hogy érzelmi helyzetekben hogyan reagálunk, és tájékoztat arról is, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy teljesnek és boldognak érezzük magunkat. 


A "közönséges csillagjegyünk" (Napjegy) helyett a Holdjegyünket kell leginkább figyelembe venni, ha:
- érzelmi reakcióinkat szeretnénk fejleszteni; 
- ösztönszerű megnyilvánulásainkat (pl. tudatalatti, álomélet) szeretnénk megérteni;
- félelmeinket szeretnénk feloldani;
- összeillőséget szeretnénk vizsgálni;
- szülői hozzáállásunkat szeretnénk tudatosítani.

A Holdjegyhez és annak képletbeli pontos elhelyezkedéséhez már a születési időre (óra és perc) is szükség lehet.
Aki nem tudja még a Holdjegyét, vagy bizonytalan benne, írjon nekem (pozitivkisugarzas@gmail.com) és szívesen segítek megállapítani.


Kos Holdjegy
A Kos az első Tűz jegyként energikus és türelmetlen. Tele van belső szenvedéllyel, melyet a pillanat hevében használ. Rendkívül egyenes, nem manipulatív. Élete mondhatni váratlan események sorozata. Folyamatosan szüksége van kihívásokra és újdonságokra, első akar lenni, és igényli saját, jól bejáratott autonómiáját. Erős hangulatingadozásait nem visszavonulással, hanem érzelmei temperamentumos kifejezésével hidalja át.


Bika Holdjegy
A Bika a meghittség és a biztonság kedvelője. Ezért az otthon és a kialakult baráti kör nagyon fontos a Bika Holdú emberek életében. Mivel ragaszkodnak a megszokotthoz, gyakran előfordul, hogy a rutin megszállottjává válnak és nem hajlandóak a változásra, elengedésre. Intuíciójuk és érzékszerveik 100%-ban megbízhatóak.


Ikrek Holdjegy
Az Ikrek a kommunikáció jegye, így az Ikrek Holdúaknak szüksége van beszélgetésekre, melyek segítenek nekik a tanulságokat levonni a különböző szituációkból és ezáltal fejlődni. Mivel intellektuálisan közelítik meg a kérdéseket, hajlamosak lehetnek a túlgondolkodásra. Belső nyugtalanság jellemzi őket, ezért gyakran túlvállalják magukat, számtalan dologban egyszerre benne vannak. A folyamatos pörgésre gyógyírük a kommunikáció: ha nem szóban, akkor írásban adják ki magukból érzelmeiket.


Rák Holdjegy
Mivel a Hold a Rák jegy ura, egy rendkívül erős és érzékeny holdállásról beszélünk. A Rák Holdjegyűek bámulatosan tudnak érzelmileg kapcsolódni bárkihez, és nagyon ragaszkodnak a hozzájuk közelállókhoz meg az otthonukhoz, ugyanis ez ad nekik biztonságot. Végtelen a gondoskodásuk és ki nem állhatják a felszínességet. Nehezen alakítanak ki érzelmi kategóriákat (pl. különbség ismerős és barát között), így sokszor irracionálisnak hatnak cselekedeteik. Habár holdjárásnak megfelelően erős hangulatingadozásaik lehetnek, ők az intuíció nagybetűs MESTEREI.


Oroszlán Holdjegy
Az Oroszlán, mint a zodiákus királya, a Holdjegyen keresztül is vezető szerepét kell, hogy éreztesse. Belső küldetésének érzi, hogy megszervezze és irányítsa is a családtagok és a barátok életét. Fontos számára, hogy átlássa a körülötte lévő "udvartartás" ügyeit és problémáit. Fix jegyként nehezebben kezeli a változásokat, de igazságos, jószívének köszönhetően mindig lehet rá hatni.


Szűz Holdjegy
A Szűz a rend felelőse. Bár a Szűz Holdjegyűek visszahúzódóak és önbizalomhiányosak lehetnek, ha segítséget kérünk tőlük, szívesen állnak rendelkezésünkre. Sőt, akkor érzik igazán jól magukat, ha hasznosítani tudják tudásukat. Érdemes olyan hivatást és/vagy hobbit választaniuk, ahol tehetnek másokért, figyelniük kell a legapróbb részletekre és még kitűnő kirtikai érzéküket is megmutathatják. Logikus tanácsaik olykor keménynek tűnhetnek, de ők csak a puszta, tényeken alapuló igazságot közvetítik, hogy valóban segítsenek.


Mérleg Holdjegy
A Mérleg Holdjegyűek gyakran tökéletlennek érezhetik magukat egyedül. Számukra a másik személyében, jelenlétében van az erő, biztonság és a támogatás, amire szükségük van. Az esztétika és az egyensúly mellett a körülötte lévőkkel való mentális összhang rendkívül fontos. Mindenben a kiegyenlítést keresi, s mindezt annyira kedvesen, stílusosan, hogy mágnesként vonzza magához az embereket, s szinte ellenállhatatlan az ellenkező nem számára.


Skorpió Holdjegy
A Skorpió Holdjegyű emberek a legszenvedélyesebb érzelmi életűek. Nem feltétlenül csak a partnerkapcsolatokban. Bennük él egyfajta átalakulási és újjászületési ösztön, ezért folyamatosan "kis érzelmi halálokat" generálnak maguknak. A legfontosabb, hogy megtanulják ezt elfogadni és önismeretet gyakoroljanak. Szavak nélkül is belelátnak mások lelkébe. Bizalmukat nagyon nehéz elnyerni, (próbák egész során kell átesnünk,) de utána a leghűségesebb társunk lesz jóban & rosszban.


Nyilas Holdjegy
Akárcsak a Napjegyek között, a Holdjegyek közül is a Nyilas a legszabadabb. Szüksége van személyes térre, akadálymentes mozgásra és mindig friss ismeretségekre a környezetében. Nagyon vágyik az új ismeretekre, tapasztalatokra is, ráadásul rendkívül segítőkész, mely tulajdonságai remek mentorrá teszik. Hajlamos érzéseit teljes hitrendszerré alakítani, amit igen optimistán terjeszt, még akkor is, ha már nem feltétlenül jár a realitás talaján.


Bak Holdjegy
A Bak a rendszer és a hatékonyság jegye, így Bak Holddal rendelkezők érzelmeiken keresztül élik meg ezen fogalmakat. Sokszor félreértik, ridegnek tartják őket, de gondoljunk csak bele, hogy a fáradságot megérő célokért nem is olyan egyszerű megküzdeni - végtelen türelmet, fegyelmet és kitartást igényelnek. Így nem csoda, ha a Bak Hold távolságtartónak, megpihenése közben pedig melankolikusnak tűnik. Mindenképp valami maradandót szeretne alkotni, mely a világnak, sőt, a következő generációknak is hasznára válhat.


Vízöntő Holdjegy
A Vízöntő a szabadság és a függetlenség királya, ezért nehéz lecsillapodnia, megállapodnia egy helyen. Humanitárius lévén tanulmányozza az emberi természetet és rengeteget tanul belőle, s később katalizátorként működik, hogy puszta jelenlétével pozitív változásokat idézzen elő környezetében. A kritikát nehezen viseli, mert a legtöbb érzelmi ügyben tévedhetetlennek hiszi magát.


Halak Holdjegy
A Halakat a zodiákus utolsó jegyeként elég nehéz "elkapni" és talán még nehezebb beléjük látni. Álmodozó természetük mögött rendkívüli érzékenység húzódik, amit legjobban kreativitásban, művészeti vonalon tudnak talán kiélni. A Halak Hold általában olyan érett lélekre utal, aki konrkét élettapasztalat nélkül is tudással rendelkezik bizonyos dolgok felett. Intuíciója és empátiája már-már természet feletti módon működik. Mindenképp meg kell hagyni számukra azt a lehetőséget, hogy elvonulhassanak a világtól és kiürítsék magukból az embertársaiktól összegyűjtögetett negatív energiákat.

Aki még a Holdjegye alapján sem ismerne magára, ellenőrizze Napjegyét, Aszcendensét és ezek Holdjegyével való illeszkedését ill. nem illeszkedését. És feltétlen kérje képlete pontosítását szakembertől.
Mindenki egyedi és megismételhetetlen💖 Ettől vagyunk mindannyian gyönyörűek!

Sebestyén Ági