2018. június 30., szombat

2018. július hónap energiái: Összpontosítás, jövőbe pillantás és indulhat az új fejlődési ciklusunk

Fontos időszakot nyit meg a július, mert újabb 2 égitest (az Univerzum Gyógyítója és Kommunikátora) kezd retrográd mozgásba. Míg a Jupiter több hónapos hátrálás után megfordul, s ezzel elindíthat minket a siker útján✨ A nap- és holdfogyatkozás is komoly iránymutatással fognak szolgálni, amihez még egy teremtő napot is kapunk ajándékba. Csakis azért, hogy minél hatékonyabban tudjuk magunkhoz hívni a támogató energiákat az előttünk álló sok-sok feladathoz. Aztán a hónap végére fokozódó feszültség várható az Uránusz és Mars között kialakuló kapcsolat miatt. Mindennek tudatában szerintem teljes jelenléttel vágjunk bele 2018. legforróbb hónapjába😏


Július 5-én a Chiron irányt vált és az önérvényesítő Kosban kezd hátráló mozgásba. Ezzel egészen decemberig idézhet elő fontos eseményeket életünkben, melyek mély, identitásunkkal kapcsolatos érzéseket hoznak majd felszínre... Ugyanis a Chiron feladata, hogy a szembesítés által begyógyítsa lelki sebeinket és újra egésszé tegyen minket. 

Július 10-én a Vénusz átlép a Szűzbe. Ezzel lelkünkben a hangsúly mások támogatására, hozzájuk való alkalmazkodásunkra és a belső rendre, saját értékrendünkre kerül. Az életmódváltásnak és javításnak különösen kedvező lehet ez az időszak (például fogyókúrák, léböjtkúrák, edzések megkezdésének). Illetve egészségügyi problémáinkra is könnyebben találhatunk megoldásokat a Szűz Vénusz idején. 

És ugyancsak július 10-én a Jupiter retrográd lezárul a Skorpió jegyben. Március eleje óta felvetette bennünk a kérédéseket, merre kell fejlődnünk lelki ügyek, önnevelés és spiritualitás területén. Az azóta kapott válaszok és meglelt irányok pedig az „egyenesbe fordulás” által tudnak majd úgy megnyilvánulni életünkben, hogy abból sikert tudjunk kovácsolni. 

Július 13-án egy a Földhöz rendkívül közeli Újhold és napfogyatkozás lesz a Rák jegyben. Ez alapvetően harmonikus energiákat szeretne közvetíteni felénk, azonban a konstelláció fő irányvnalát mégis csak a Plútó ill. az ő rendkívül transzformatív hatása fogja megadni. Kistestvére, a Mars és a karma szemben állása pedig a társadalmi és családi szintű, múltbeli érzelmi minták feloldására utal. (Ami egyben már jelzés 2020. januárjára is - a Plútó-Szaturnusz találkozás témáját illetően.) Az oldások megvalósításához azonban nagyon szemfülesen kell együtt dolgoznunk a rendelkezésünkre bocsájtott energiákkal. 

Július 16-án Tízmilliószoros Teremtő Nap lesz, tehát minden pozitív (és negatív) gondolatunk hatványozottan hat. Érdemes ezt tudatosan kihasználnunk és ezt a hétfőt egy egész napos meditációként felfogni👌

Július 22-én a Nap végre hazatér a ragyogó Oroszlánba. Itt tulajdonképpen otthon van az életenergiánkat szolgáltató égitest, mely nyitottsággal, sőt megjelenési, szereplési vággyal is megajándékozhat bennünket. Emiatt aztán több időt vágyunk társaságban és/vagy családunk körében tölteni. Önbizalmunk is jelentősen megnövekedhet a következő 1 hónapban, és kreativitásunk is szárnyakra kaphat, amennyiben alkotó munkát végzünk. 

Július 26-án az Univerzum kommunikációs felelőse, a Merkúr retrográd mozgásba kezd az Oroszlánban. Augusztus 19-ig az újratervezési, -szervezési kézségünket teszik próbára annak érdekében, hogy életörömünk, önértékelésünk és nagylelkűségünk a helyére kerüljön. Ehhez lelassítanak vagy felbosszantanak minket – igazából ez a mi döntésünk (ahogyan felfogjuk a helyzet(ek)et). A kommunikációnkban próbáljunk objektív álláspontra törekedni és ne vegyünk magunkra minden hallott, olvasott negatívumot... A közlekedésben is érdemes óvatosabbnak lenni, nyaralás előtt pedig érdemes még egyszer ellenőrizni például az útlevelünk, bankkártyánk érvényességét, a foglalási paramétereket stb. Ha lehet, kerüljük a komoly döntéseket, tárgyalásokat és a szerződések aláírását egészen szeptember 2-ig. 

Július 27-én Telihold és holdfogyatkozás következik a Vízöntőben, melynek alaphangulatát a Holddal együtt álló (és hátráló) Mars fogja megadni. Puskaporos hangulat, robbanékonyság jellemezheti július utolsó hetét, melyet úgy tudunk hajtóerővé formálni, ha megpróbáljuk önmagunkban átalakítani a szituációkat, ahelyett, hogy kívülről várnánk a megoldást.

Minél zökkenőmentesebb és jupiteri sikerekkel tarkított júliust kívánok Nektek!💖

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. június 27., szerda

2018. június 28.: Telihold a Bakban - 2018 mérföldköve

A Mars keddi irányváltását követően újabb mérföldkőhöz érkezünk. A csütrötöki Telihold a Bak 6. fokán jön létre, mely ezúttal a Karma és életünk rendjét őrző Szaturnusszal áll együtt. A két héttel ezelőtti Újhold felélesztette mentális energiáinkat: a tudatos testi-lelki munka szükségességére hívta fel figyelmünket. Ennek ellenőrzését hivatott most elvégezni a rendkívül erős hatású Telihold: mindannyiunknál górcső alá kerül a materiális és spirituális értelemben vett munkánk minősége.... 


A Szaturnusz a legszigorúbb égi Tanítómesterünk, hiszen a minden egyes leckét keményen – olykor több ízben is - számon kér, s csak akkor enged tovább, ha minden szempontból sikeresen levizsgáztunk. Mivel a Bak jegy, melyben a Telihold létrejön, ura a Szaturnusz, így hatása extrém módon fel is erősödik. Így egyetlen esélyünk a „vizsgáztatás“ pozitív megélésre, ha vállaljuk a megmértettetést. 
Bármely feladatot is tesz elénk a Telihold, szembe kell nézzünk a félelmeinkkel, le kell győzzük gátlásainkat és fel kell vállalnunk, hogy a számon kért szituációban elrontottunk valamit, s ezt jelenleg lehetséges korrigálni. A vizsgatémát illetően pénzzel, időbeosztással, támogatással, tehetséggel és szerencsével kapcsolatos problémák merülhetnek fel a leggyakrabban. 
(De még pontosabb információt onnan kaphattok, ha megkeresitek a Bak 6. fokát a születési képltetetkben, és az ezzel a ponttal összefüggésben lévő bolygóállásokat is megvizsgáljátok!)
A „kikérdezésünk“ során adott válaszainkba pedig lelkileg bele kell foglalnunk az alázat, a türelem-kitartás és az elfogadás minőségeit. Ha ez nem történik meg, a jövőben meg kell ismételnünk ezt a vizsgát. 

A jelenleg 6 kardinális jellegben járó bolygó és a Telihold konstelláció fényszöge arra utal, hogy szorítva, kényszerítve érezhetjük magunkat, hogy cselekednünk, sőt teljesítenünk kell, mert az egészségtelen élethelyzetünk így nem folytatódhat tovább. 
Azonban a retrográd bolygók azt jelölik, köztük kiemelten a kedden irányt váltó Mars, hogy a legjobb döntésünk most mégis csak a nem-cselekvés lehet. Ugyanis a retográd mozgás mindig a megfigyelés, önvizsgálat felé akar terelni minket. Vagyis ezúttal sem kereshetjük a fennakadásaink okát kívül, mert az életünkért egyetlen felelős van, aki nem más, mint mi magunk

A Telihold által felszínre hozott feszültséget a Chiron (inkarnációnk kulcsa) oldhatja fel. Mivel az univerzális Gyógyító április óta új területen (Kosban) vándorol, ha eddig még nem azonosítottuk volna be a Chiron általi feladatainkat, akkor most itt van erre az idő - a Szaturnusz felszólításával kiegészítve. Azt hiszem, több figyelmeztetést nem szeretnénk kérin a Sorstól.... Aki igazából egyáltalán nem akar nekünk ezzel rosszat, csak próbál minket előkészíteni a júliusi-augusztusi fogyatkozások hatásaira, illetve majd a 2019. év eleji kihívásokra
Aki ezeket a feladatokat most figyelmen kívül hagyja, nem ülteti a változásokat a mindennapokba, lemarad a felkészülésben, amit az idén sajnos egyre nehezebb lesz behozni. 

A júniusi Telihold címszavai tehát gyakorlatiasság, újra struktúrálás (egészen szeptemberig!), hatékonyság és felelősségvállalás. Ebben természetesen helye van az érzelmeknek is, de nem olyan mértékben, hogy kibillenthessenek bennünket a célra való fókuszálásból. 
Összegezve „teendőinket“: 
  • ami LÉYNEGES, annak adjunk FORMÁT; 
  • a lelki munka FÁJDALMAIT ne elfojtsuk, hanem FOGADJUK EL; 
  • az ERŐt ne fizikailag, hanem LELKILEG mutassuk meg;
  • az ÚJtól ne féljünk, hanem ENGEDJÜK BE; 
  • a HARCUNK ne meggondolatlan kapkodás, hanem TUDATOSAN FELÉPÍTETT lépések sora legyen. 
Higgyétek el, ez a munka megéri most a fáradságot, hogy ősztől ne bonyolultabb, hanem könnyebb lehessen az életünk😉

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. június 24., vasárnap

Mars retrográd 2018 - Életenergiánk feltöltése

Egyre többen panaszkodnak kiégésről, fáradtságról, nyomasztó élethelyzetekről. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a jelenleg retrográdban futó planéták (elég sokan vannak: Jupiter, Szaturnusz, Plútó, Neptunusz) a különböző problémák megjelenítésével azt kívánják meg tőlünk, hogy lelassuljunk, és valóban befelé kezdjünk összpontosítani. A Mars, mint a küzdőképesség jelölője túlpörgethetett minket a közelmúltban, ugyanis a 2018-as irányváltás extrém hosszú 10 hetében a külvilágbeli erőlködés helyett az önmagunkban folytatott küzdelemre kívánja felhívni a figyelmünket. Remélem, készen álltok?!😊


Június 26. és augusztus 28. között hátráló mozgásban lesz a Mars, a küzdőképesség, az akarat és a harc Ura. A retrográdba forduló bolygó szimbolikája mindig kiemeltté válik, azaz a fizikai erőnk, versenyszellemünk, ösztönös viselkedésünk, haragunk és vakmerőségünk próbája következik. A Mars sorszerűen szolgáltatja a lehetőségeket, s a kérdés csak az, hogy a bennünk élő harciasságot rombolásra használjuk, vagy inkább igazi bártoságot nyerünk a különböző szituációkban. Ráadásul júliusban és augusztusban – a megszokottnál megint csak több – fogyatkozás következik be, ami még inkább felerősíti ezen időszak jelentőségét. 
Tehát egy igen intenzív nyár következik, melynek során az Egó és a Lélek mindenkiben fokozottan küzd majd. Képes vagyok a lélek javára dönteni és közben az Egót rombolni (pozitív Mars hatás), vagy engedünk az Egónknak és rombolni kezdünk magunk körül (negatív Mars hatás)? 

Most van itt az alkalom a javításra! Vagyis ha felismerjük, hogy életünk valamely területén eddig nem a megfelelő irányba tereltük az energiáinkat (olyan ügyért, emberért, dologért, vágyért küzdöttünk, ami „méltó“ volna hozzánk), akkor a nyár folyamán TELJESEN levághatjuk ezt a szálat magunkról. (Hiszen a Mars vágást, véget is jelöl.) 

Ameddig csak rágódunk, nem határozzuk el magunkat, addig ezek a vívódások mind csak az energiánkat rabolják... A túl erős érzések, mint például az elfojtott düh vagy a harag a retrográd idején könnyen vezethetnek aggresszióhoz, fruszrációhoz, vagy akár fizikai megbetegedésekhez (gyulladások illetve pszichoszomatikus panaszok formájában). 

A Vízöntőben történő hátrálás azt üzeni nekünk, hogy fel kell szabadítani magunkat a visszahúzó felelősségektől, kötelékektől. Súlyos ellentétek alakulhat ki akaratunk és a társadalmi elvárások ill. jogszabályok között. Felül kell vizsgálnunk saját szerepünket a társadalomban, a családban és baráti körünkben is: Hová tartozom? Mi az én hatásköröm? És hol vannak a határaim?
Tiszítsuk meg kapcsolatainkat személyes szabadságunk és valós együttműködések létrehozásának érdekében. Olyan emberekkel keressük inkább a kontaktust, akik hozzánk hasonló gondolkodásúak. Ne aprózzuk szét magunkat, egyetlen megvalósítandó feladatra koncentráljunk. Előrehaladásunk lassú lehet, de a „türelem rózsát terem“ abszolút jelmondata lehetne a Mars retrográdnak.
Az előttünk álló 2-3 hónapban - amennyiben lehetséges - kerüljük a műtéteket, új munkahelyi pozíció elvállalását és új párkapcsolat kialakítását. Jobban tesszük, ha várakozásra „rendezkedünk be“. 

Éppen itt volt hát az ideje az életenergiánkat visszatöltő és konfliktusainkat rendező Mars retrográdnak, ami minden bizonnyal fel akar minket készíteni lelkileg még a 2019-es év nehézségeire is. 

Legyetek figyelmesek, befogadóak és ne feledjétek: a türelem rózsát terem!⚘ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. június 19., kedd

2018. június 21.: Nyári napforduló 2018 - Az idei napfordulóról kicsit másképp...

Csütörtökön hivatalosan is megkezdődik a nyár😍Ami egyértelműen egy új kezdetet jelent mindannyiunk számára, hiszen a fordulónapon megjelenő energiák ismeretében meghatározhatjuk, mi várható és hogyan tudjuk a legjobbat kihozni az előttünk álló évszakból. Már a múlt heti Újhold bizonyította nekünk, hogy tudatosság nélkül nem következhet be továbblépés, s ugyanerre hívja fel figyelmünket az év leghosszabb napja is! Csak kicsit másképp...


Június 21-én a Nap eléri pályájának csúcspontját, amit számunkra a leghosszabb nappal (és egyben a legrövidebb éjszaka) elérkezése jelez itt, a Földön. Spirituális értelemben ugyanígy a fény erősödik jelenleg, ezzel mindannyiunkat emlékeztetve a bennünk élő világosságra. Ennek maximuma megnyitja a tiszta életenergiák áramlását és több tekintetben kis „megvilágosodásokat“ hozhat nekünk - természetesen mindenkinek csak a maga szintjén. Vagyis a napforduló alkalmával önvalónkkal, saját belső erőforrásunkkal tudjuk felvenni a kapcsolatot, ami az Egónál sokkal magasabb szinten áll. S ha megengedjük ezt a kapcsolódást, óriási támogatást kapunk felfelé, a felsőbb szintek elérésének irányába.

A 2018-as napforduló konstellációjában a Nap mellett a Szaturnusz, az Uránusz és a Chiron is főszereplők. Mindhárom égi testről már külön-külön is írtam, mert egyenként is rendkívül jelentős hatást képesek kifejteni életünkben. Viszont most jó lehetőséget kapunk, hogy megvizsgáljuk hatásukat összetetten is😊
A fő irányt a kibontakozást segítő Nap és a korlátokat állító Szaturnusz közötti ellentét adja: a befelé fordulás igénye és kötelességeink terhe egymásnak feszülnek. A teljesítményorientáció és az anyagi javak szerzésére irányuló vágyak korlátozzák személyes szabadságunkat, valódi kreativitásunk megélését. Ezt csak akkor tujduk hajtóerővé formálni, ha a cél (Szaturnusz) szolgálatába rendeljük a tudatos Ént (Nap). A szellemünk növekedéséhez (mint végső célhoz) pedig a tapasztaláson át vezet az út. A tapasztalás során a lélek elszenved egy sérülést, melyből fájdalmunk keletkezik. Ez a fájdalom sarkall minket fizikai, érzelmi vagy tudati változásra, ezért kijelenthető, hogy a negatív tapasztalat (a Szaturnusz képviselte korlát) emelkedésünk szempontjából szükséges és fontosabb is, mint a pozitív élmények. (Nehéz beismerni, igaz?!😉)


A Chiron (jelen életünk sérülése) pedig az összekötő a múlt (Szaturnusz) és a jövő (Uránusz) között. Híd nélkül nem tudnánk átmenni a túlpartra! Tehát ha nem dolgozzuk most fel, nem tudatosítjuk a múltból visszaköszönő gócokat, akkor nem tudunk teljes elköteleződéssel, 100%-os jelenléttel a jövőnk felé haladni. Hiszen képzeletbeli hátizsákunkban még mindig ott lapulnak a nehezékek..., amit egyébként hídépítésre hasznosíthatnánk (és még a felesleges terhek se maradnának rajtunk).
Tehát a Szaturnusz jelen megszorításait érzelmileg kell átdolgozni, és hangsúlyosan a Bikában járó Uránuszra kell koncentrálnunk, ha szeretnék igazi megoldást találni. Most mindenki kap arra utaló jelzéseket, hogy a megfoghatótól, a birtokolhatótól inkább a saját lelke felé haladjon. Ez egy 7 éven át tartó folyamat lesz az életünkben, mely minden illúziónkról lerántja a leplet annak érdekében, hogy a tudatosságunk erősödése megtörténhessen.

2018 a Vénusz és ezzel a választások éve. Maga a Vénusz bolygó az előkelő és tüzes Oroszlánban tündököl, együttállásban a karma jelölőjével, viszont szemben a Marssal. Tehát küzdelem helyett most az ELFOGADÁS, a BÉKE és a HARMÓNIA által megyünk előrefelé. Maga a felszálló holdcsomó az Oroszlán jegyében azt mutatja, hogy a közösség (emberiség) energiája gyógyítandó: a szív vezérlését kellene visszavezetnünk a világba. Azonban ehhez előbb egyéni szinten kell rendet tennünk - ez a Vízöntő & az Uránusz, egyáltlán a Vízöntő kor üzenete. Ennek első lépéseként feldatunk a nyáron törődni magunkkal és mindhárom (testi-lelki-szellemi!!!!) szinten megfelelően táplálkozni.

Összességében tehát az előttünk álló időszak, mint egy "jó programszervező", mozgásba akarja hozni az eddig nyugalmasan pihengető (szándékosan lekapcsolt) erőforrásainkat. Száműzött érzéseinket emlékek és gondolatok formájában az orrunk elé teszi majd, hogy ráébredjünk, ezek feldolgozásával a fent leírt módon kell foglalkoznunk - egészen az őszi napéjegyenlőség (energetikai) váltópontjáig. Ehhez persze izgalmasabbnál izgalmasabb eszközeket ad még a kezünkbe az Univerzum, mint például jövő héttől kezdve a Mars retrográd, júliustól a Chiron retrográd, aztán a Merkúr retrográd, illetve még nap- és holdfogyatkozás formájában július és augusztus folyamán is.
Tehát érdemes "rácsatlakozni" az energiákra és tudatosan figyelemmel kísérni, hogy aktuálisan minek (mely cselekvésnek vagy nem-cselekvésnek) van itt az ideje.

Szeretettel kívánok Nektek tudatos nyarat!💞☀
Sebestyén Ági

2018. június 11., hétfő

2018. június 13.: Újhold az Ikrekben – Tudatosságunk próbája

A Ikrek 22. fokán és uralkodó bolygójának, a Merkúrnak erős befolyása alatt jön létre a szerdai szuper(új)hold. Az Ikrek és a Merkúr gondolkodásmódunk illetve kommunikációs szokásaink, eszközeink őrei. Így ezen a héten egyértelműen a mentális folyamatok kerülnek előtérbe, melyeket alaposan átszíneznek a (Földhöz fizikailag közelebb lévő, azaz) szuperhold által felfokozott érzelmeink. Emiatt aztán igencsak zavaros lehet a kép, amit magunk előtt látunk. Logika vagy megérzés alapján döntsünk? Vajon ösztöneink vagy intellektusunk tudja-e a helyes választ? 


Mivel a Szaturnusz, a Plútó és a Jupiter is hátráló mozgásban vannak, a válaszok csakis a lassítás és befelé fordulás segítségével tudnak megérkezni. Hiába gyűjtünk össze akár tízmillió információt a témával kapcsolatosan, belső munka nélkül nem fogunk tudni előrébb jutni... 

Ezzel az Újholddal ugyanis lejár az alapos átrágás, átgondolkodás nélküli cselekvések ideje. Mivel a mindent ellenőrző Szaturnusz és a Rákban járó Merkúr éppen szembe kerülnek egymással, remek lehetőség kapunk, hogy emlékezetünkből szándékosan (tudatosan) elhívjuk azokat az élethelyzeteket, fájdalmakat, melyek az idő múlásával sem akartak/ akarnak elengedni bennünket. Újra szembe kell néznünk a szituációval s az általa kiváltott lelki állapotunkkal, hogy ezúttal – bizonyos távolságból- jobban meg tudjuk vizsgálni a teljes folyamatot. Mi minek az előzménye? És milyen következmények származnak egykori döntéseinkből vagy tetteinkből? Így fel tudjuk fedezni saját hibá(i)nkat, és az Újhold energiáival ki fogjuk tudni javítani

Tehát mostani feladatunk az, hogy a bennünk dúló szélsőséges, „elszállt“ érzelmeket megragadjuk és kigyomláljuk végre. Objektívan szemlélve a múltat, bizony nagyon sokat okulhatunk belőle és a jelenünkben már nem kell újra ugyanazt a ballépést elkövetnünk, mint korábban. Ebben az Uránusz is abszolút segítségünkre siet egy szép fényszöggel, hogy eddig nem tapasztalt újszerűséggel láthatssuk át a problémát, és minél eredetibb, zseniálisabb ötleteink támadjanak a megoldáshoz

A Plútó szintén támogatni szeretne minket, azonban Ő keményebb még a Szaturnusznál is: akár egy szélsőséges állapotot is megjeleníthet most számunkra. S ezzel választásra kényszeríthet minket, aminek egyetlen valódi kérdése: hajlandóak vagyunk-e megnyílni a (vissza)kapott helyzetnek, melléfogásaink beismerésére és javításra, személyiségünk formálására; egy szóval a megújulásra (születési képletünkben az Ikrek jegy uralta életterületen)? 

Kívánom, hogy Mindannyian minél könnyebben tudjuk értelmezni a nekünk küldött jeleket és áttörést tudjunk elérni a saját életünkben a szerdai Újhold segítségével✨ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági