2018. december 26., szerda

Éves holdnaptár II. - Újholdak 2019-ben

A Hold mindig is rejtélyes volt, hiszen az egyetlen égi test, mely fényt ad a sötét éjszakában. A misztikussága mellett azonban tudományosan bizonyított tény, hogy az emberekre épp olyan nagy hatással van, mint a bolygóra, ahol élünk. A Föld-Hold kölcsönhatás miatt a Hold összefüggésbe hozható az apály-dagály jelenséggel, az emberi test vízháztartásának szabályozásával és a termékenységgel is. 
Korábban a Holdat időmérőnek használták. A mai napig is így van ez a zsidó, az arab és a buddhista kultúrában. De például még a Gergely-naptár esetében is: minden évben az első tavaszi Teliholdhoz viszonyítva számoljuk ki a Húsvét időpontját. A holdnaptár minden egyes holdhónapja magában foglal egy újholdas, egy teliholdas és egy fogyó holdas fázist.
A Nap-Hold együttállás eredménye az Újhold🌛Az Újhold ideje a legmegfelelőbb, hogy új lehetőségeket kérjünk magunknak, belefogjuk új dolgokba és megtisztuljunk, meggyógyuljunk. Szedjük össze gondolatban (vagy akár írjuk is le), mi mindennek szeretnénk új erőt adni: legyen ez betegségből való gyógyulás, tanulás, vállalkozás, kapcsolat vagy bármi más. A szervezet méregtelenítőképessége ekkor a legnagyobb, tehát ekkor érdemes megelőzés vagy a gyógyulás érdekében böjtölésbe fogni. Betegségek kezelése vagy a saját lelkünkkel való foglalkozás ebben az időszakban a legkedvezőbb. A meditációt "vétek" lenne ilyenkor kihagyni.

2019-ben az alábbi dátumokon számíthattok Újholdra:


A Teliholdakról pedig itt találjátok az összefoglalót😉

2018. december 25., kedd

Éves holdnaptár I. - Teliholdak 2019-ben

A Hold mindig is rejtélyes volt, hiszen az egyetlen égi test, mely fényt ad a sötét éjszakában. A misztikussága mellett azonban tudományosan bizonyított tény, hogy az emberekre épp olyan nagy hatással van, mint a bolygóra, ahol élünk. A Föld-Hold kölcsönhatás miatt a Hold összefüggésbe hozható az apály-dagály jelenséggel, az emberi test vízháztartásának szabályozásával és a termékenységgel is.

Korábban a Holdat időmérőnek használták. A mai napig is így van ez a zsidó, az arab és a buddhista kultúrában. De például még a Gergely-naptár esetében is: minden évben az első tavaszi Teliholdhoz viszonyítva számoljuk ki a Húsvét időpontját. A holdnaptár minden egyes holdhónapja magában foglal egy újholdas, egy teliholdas, egy növő és egy fogyó holdas fázist.

Ha a Nap és a Hold egymás mögött állnak, akkor Teliholdat látunk. A Telihold a Hold legérettebb, legtökéletesebb formája. Telt formája jelzi, hogy elérkezett a bőség, a termékenység, az elengedés és a megvilágosodás ideje. A holdimpulzusok sokkal erősebbek ilyenkor, mint Újhold idején. Ha van olyan dolog, amit szeretnénk fizikailag vagy lelkileg elengedni, azt érdemes Telihold idejére időzíteni. Aki érzékeny a Hold hatásaira, Telihold idején ingatagnak, bizonytalannak érezheti magát. A lelki nehézségeket vessük papírra és a listát semmisítsük meg (égetéssel vagy földbe temetéssel). Mindenképp érdemes ezeken a napokon meditálni.
Statisztikailag sokkal több szülés indul meg Telihold napján, mint máskor. Sajnos az erős energiák jelenléte miatt a bűncselekmények száma is megnőhet. Az ekkora kiírt műtéti beavatkozásokat érdemes elhalasztani, mert a sebek Telihold idején erősebben vérezhetnek.
Az előttünk álló Telihold időpontjáról mindig a HÓNAP energetikája menüpont alatt, az aktuális Telihold hatásairól részletesen a Holdhírek menüpontban olvashattok.

2019-ben az alábbi napokon számíthattok Teliholdra:


Az Újholdakról pedig itt tájékozódhattok😉

2018. december 6., csütörtök

2018. december 7.: Újhold a Nyilasban - Körutazás a lelkünkben

Mindig a Nap-Hold együttállás eredménye az Újhold, mely pénteken a Nyilas jegyében következik be. Az Újhold ideje a legmegfelelőbb, hogy új lehetőségeket teremtsünk, új dolgokba fogjuk és gyógyuljunk, megtisztuljunk. Ráadásul a nagy szerencsebolygó, a Jupiter is ereje teljében csatlakozik az Újholdhoz, tehát kiterjeszti és meghatványozza annak pozitív energiáit😉


Ahhoz, hogy pontosan megértsük a holnapi Újhold üzenetét, a Nyilas minőséget kell értelmezzük. Az ő kulcsszavai: bőség, kiterjedés, tágulás és távlatok. Legnagyobb erénye a felismerésekben, belátásban, toleranciában, optimizmusban mutatkozik meg. Tehát a megújhodásunkban most szerepe van mindezeknek és egy igazi belső nagyutazásra számíthatunk, mely átalakítja eddigi világnézetünket. És egyszer csak azon kaphatjuk magunkat, hogy bátrosággal és kalandvággyal képesek (voltunk/) vagyunk (/leszünk) meghaladni valamit életünkben, amit eddig nem tudtunk! 

Az Újhold a Jupiteren kívül a Halakban találkozó Marssal és Neptunusszal kerül közvetlen fényszögkapcsolatba. Itt a Neptunusz van uralmi helyzetben és visszafogja a Mars kifelé áradó energiáit: leginkább a spiritualitásba, a kreativitásba, az együttérzésbe és a szeretetbe vonzza. Ne essünk kétségbe, ha hullámzó a kedélyállapotunk, elveszettséget érzünk, mert ezek is hozzátartoznak ehhez az álláshoz. Azonban a tudatmódosító szereknek és a függőségeknek feltétlen nemet kell mondjunk, ha előrelépésre szeretnék felhasználni az energiákat. Ehhez inkább befelé fordulva ima, meditáció, böjt/ méregtelenítés, jóga, kívánságlistánk összeállításának formájában jelenítsük meg a bennünk mozgó vitalitást. Adjuk át magunkat a "flow"-nak, a keresésnek, az érzelmeknek, az eddig elfojtott vágyainknak. Engedjük (sőt, akadálymentesítsük, ahogy csak tudjuk) a lelki kapcsolatteremtést és olvadjunk össze saját és mások középpontjával is💕

Hiszen az egész konstellációt kiegészíti egy csodálatos és rendkívül előnyös kommunikációs trigon (a csütörötkön irányt váltott Merkúr* a még éppen hátráló Chiron* és a nem rég jegyet váltó felszálló holdcsomó között), hogy valóban kapcsolatba tudjunk lépni önmagunkkal, így a „magasabb hatalmakkal“, és a Nyilassal megláthassuk az összefüggéseket a múltunk és a jelenleg fennálló gátlásaink között. Majd végre tudatosan feloldhassuk ezeket a kötéseket

Őszintén szólva ennél szebbet el sem tudnék képzelni az adventi időszakra😊 Legyen olyan szerencsés és gyönyörű az ünnepi készülődésetek, mint amilyet a mostani bolygóállások közvetíteni kívánnak!✨ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. december 1., szombat

December hónap energetikája: Lezárások és új kezdetek

Egy igen viharos év utolsó hónapja áll előttünk, ami talán az év legnagyobb meglepetéseit tartogatja számunkra. A Merkúr előre indulása illetve a Skorpió energiák gondoskodnak az  érzelmi összefüggések pontos megértéséről. S mindenképp az év méltó zárásának mondható a jövőbe tekintő Nyilas♐ Újhold és 2018. utolsó jelentős égi eseményeként a nagy felszabadító Telihold is🌕🌠


December 1-jén a Merkúr visszalép a Skorpióba, ezzel alapos megértést biztosítva. A november 17-én kezdődött retrográd időszak abban segít nekünk, hogy jobban átlássuk a dolgokat magunk körül. Az eddigi történések, mint például kommunickációs eszközök meghibásodása, félreküldött, félreértett vagy későn megkapott üzenetek, lemondott, eltolt időpontok mind arra szolgáltak, hogy felhívják a figyelmünket az átgondolandó területre. A Skorpióval pedig felszínre hozhatjuk akár a legmélyebben tárolt információkat is, hogy megtudjuk, pontosan hol vagyunk elakadva és mi a teendő.

December 2-án a Vénusz is követi a Hírnököt a Skorpióba, ami mindenkit a megszokottnál szenvedélyesebbé tehet. Ezáltal kapcsolataink sokkal intenzívebbé válhatnak; a féltékenység és a birtoklási vágy kérdéseivel találkozhatunk, és dolgozhatunk is rajtuk. Tehát ebben az időszakban önmagunk megregulázására, átváltoztatására érdemes használni a minket körülvevő kapcsolatainkat, s minden olyan érzelmet ill. (pl. művészi) dolgot is, amit szépnek, kellemesnek találunk. 

December 6-án talán épp Mikulás🎅 alkalmából a Merkúr visszafordul „normál“ menetrendbe, ami azért lassanként kibogozza az utóbbi időben összekuszálódott szálakat. Fokozatosan újra úrrá lehetünk a káoszon és az alapos megfontolás után is megvalósítandó terveink ügyében megtörténhetnek végre az első előre vivő lépések. 

December 7-én egy igazán klasszikus Újhold következik a Nyilasban. Új kezdetet hoz nekünk, méghozzá életünk értelmével, saját hitvallásunk értelmezésével kapcsolatban. Ezt pedig kiegészíti egy csodálatos kommunikációs trigon, hogy kapcsolatba tudjunk lépni önmagunkkal, a „magasabb hatalmakkal“ és végre-végre megtalálhassuk az összefüggéseket a múltunk és a jelenlegi akadályaink között, és tudatosan feloldhassuk a korlátozó kötéseket. 

December 9-én a Chiron is újra előre kezd haladni. Ezzel megadatik nekünk az utolsó nagyszerű lehetőség is, hogy most kidolgozzuk magunkból az érzelmi blokkokat életünk egy maghatározott területén (egészen pontosan ott, ahol a Halak jegy legvége található a születési képletünkben). Ajánlom, hogy elevenítsétek fel összegzésképp a retrográd időszak tanulságait, illetve készüljetek fel, hogy 2019. áprilisától a Kosban maximumra pörög majd a Chrion energiája... Ebből idén tavasszal (április közepe és június között) már ízelítőt kaptunk! Sőt, még ehónap végén, december 29.-e körül is legyünk szemfülesek, mert a Chrion és Kos urának, a Marsnak az együttállása ismét megmutatja nekünk, mi lesz az egyik legfontosabb lelki feladatunk 2027-ig

December 12-én a Merkúr újra belép a Nyilasba, ahol még november közepén megkezdte retrográd mozgását. Ez kétségtelenül bizonyos témák újragondolását hozza majd életünkbe. Ráadásul saját elképzeléseinken túllépve óriási ötletek járhatnak a fejünkben és nagyon optimista jövőbeli célkitűzéseket tehetünk. Viszont fontos, hogy csak addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk elér, különösképpen anyagi ügyek terén. 

December 21-én a Nap a Bakba vált és ezzel elhozza a téli napfordulót. Az év leghosszabb éjszakája után a világosság újra növekedni kezd. Gondolataink életünk leglényegesebb témái köré kezdenek csoportosulni, melyeket még a Nyilas, az életfilozófia jegyének kb. 30 napjában meghatároztunk. Mostantól pedig a Bak megbízhatósága, realitása és fegyelme csupa olyan energiákkal támogatnak minket, hogy könnyebben el tudjuk érni céljainkat. 

December 22-én Telihold lesz a Rákban. Amit a Nyilas Újholddal (dec.7-én) gondolatban és tettben útjára indítottunk, annak beérése és learatása következik. Erről azonban a családunknak és a hozzánk közelállóknak is alakulhat egy véleménye, aminek valószínűleg a negatívabb kicsengését halljuk meg Teliholdkor, mivel az felszínre hozza az addig elnyomott konfliktusokat is. Tehát legfontosabb feladatunk az lesz, hogy bármely racionális vagy érzelmi - de mégis csak külső - érvelés ellenére kiálljunk azért, ami nekünk jó és gyógyító hatású. 

Kívánok Mindannyiatoknak 💗békés, áldott Ünnepeket🎄🎆 és egy minden eddiginél tudatosabb 2019-es esztendőt!✨ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági