2015. június 29., hétfő

2015. július 2. - Telihold: A teljes érzelmi megtisztulás lehetősége

A júniusi Újhold idején feladatunk volt a szellemi felfrissülés, a tanulás és tapasztalás megkezdése. Így a mostani Teliholdnál a bennünk végbement változás, az „új energiánk” keres megnyilvánulási formákat. Július hónapban általánosságban, ahogy azt a havi előrejelzésben is írtam, a női (érzelmes, befogadó) oldal hangsúlyossága lesz jellemző. Tehát most már TUDATOSAN inkább az érzelmeinkre kell koncentrálnunk, hiszen az Újhold a Rák-Bak tengelyen jön létre, ahol az ok-okozat kérdések lesznek a középpontban.



A Bak szereti a stabilitást, a Rák viszont folyamatos – olykor hátráló- mozgásban van. A biztonságra való törekvés és az állandó változás, a dolgok (érzelmek) áramoltatása közötti ellentét nyilvánvalóvá fog válni. Mi vajon melyiket tartjuk fontosabbnak életünkben? A mostani Telihold épp azt várja tőlünk, hogy ezúttal érzelmeinken dolgozva egyensúlyt teremthessünk e kettő között.

A jelenlegi Telihold konstellációban a Napot a harcias Mars, a Holdat pedig a mélyérzésű Plútó erősíti. Tehát nagyon erős, kemény energiák fognak intenzíven mozgolódni. Hajlamosak lehetünk az indulatosságra, a féltékenységre, a sértődött csüggedésre, az élvezetek megszállott kergetésére, még akár a féktelenségre is. Érzelmi kitöréseink egyértelműen gyakoribbak lehetnek, bárki és bármi irányába. Meditációval vagy akár apró bűbájokkal próbáljuk meg mederbe terelni túlcsorduló érzelmeinket. Illetve merjünk beszélni érzéseinkről. Bátran mondjuk ki az igazságot, mert akik igazán szeretnek minket, azok meg fogják hallgatni álláspontunkat és közös nevezőre fogunk velük jutni.



A szeretet, az együttérzés és az empátia teljesen új utakat nyithat meg számunkra, hogy másképp, egy magasabb szinten kapcsolódhassunk egy szituációhoz vagy személyhez (és az egész Univerzumhoz). Próbáljuk ki, hogy például az utált szomszédot, főnököt, visszatérő vitás helyzetet kedvesünkkel inkább szeretettel kezeljük. Megbocsátunk neki, megvizsgáljuk a másik fél álláspontját, a helyébe képzeljük magunkat és saját látásmódunkat is -ha csak gondolatban, de - közöljük vele. Ez az empatikus megközelítés igazi áttörést hozhat a hétköznapjainkba! A nyílt összeütközéseket most inkább kerüljük el. A sértődöttség legfeljebb haraghoz vezet, véleményünk világos, őszinte megfogalmazása viszont az igazsághoz és a szeretethez.

Tehát személyes szinteken nagy kihívások elébe nézünk. Minden szívügyben és párkapcsolati témákban, főleg, ha nem érezzük magunkat elég szabadnak a kapcsolatban. Nem szabad most hirtelen felindulásból döntést hozni, cselekedni, hanem nyugodtan, szívünket, megérzéseinket követve juthatunk el a megoldáshoz. Ez a Telihold tehát lehetőséget kínál kapcsolataink felvirágoztatására, ugyanakkor új ismeretségek kötésére kitűnő alkalmat szolgáltathat. Sőt, a Baknak köszönhetően anyagi értelemben is ígéretes kilátásaink lehetnek.

Engedjétek át magatokat az érzéseiteknek és a szeretet vezérelje cselekedeteiteket!
Sebestyén Ági


2015. június 27., szombat

Júliusi előrejelzés: Az értelem és érzelem hónapja

A második nyári hónap asztrológiai szempontból mozgalmasnak ígérkezik. Az első három hétben a Nap hatása erősen gyengített lesz a megszokotthoz képest. Cserébe viszont a Hold (a lelki oldal) sokkal komolyabb szerephez fog jutni. A legkülönlegesebb esemény ezzel kapcsolatban, hogy két Telihold is lesz júliusban: 31-én az ún. „Kék hold” köszönt ránk.


Július 2-án lesz a hónap első Teliholdja, mely a Rák és Bak minőségekre helyezi a hangsúlyt. A Napot a harcias Mars, a Holdat pedig a mélyérzésű Plútó erősíti. Tehát nagyon intenzív, energiától robbanó Telihold elébe nézünk. Hajlamosak lehetünk az indulatosságra, a csüggedésre, az élvezetek túlzott keresésére és a féktelenségre is. Sőt, az érzelmi kitörések is sokkal gyakoribbak lehetnek, legfőképp közösségekben. Mivel a Telihold minden porcikájával az érzelmekre koncentrál, így felteszi nekünk is a kérdést: az eszünkre vagy a szívünkre hallgatunk inkább? Minden szituáció más és más, míg egyikben a szívünk, egy másikban az eszünk a jobb tanácsadó. Ezt tapasztalhatjuk most meg, hogy olykor bizony választanunk kell a kettő közül. 

Július 8-án a Merkúr átlép a Rák jegyébe. Ez jelentős változás lesz, mivel a bolygó hátráló mozgásának köszönhetően hosszabb időt „otthon”, az Ikrekben tölött. A Rák érzelmességének köszönhetően gondolkozásunk, döntéseink szubjektívebbek lehetnek, mint általában. És lelkünk is sérülékenyebb, ha vitára kerülne sor. Többet merenghetünk a múlton, régi emlékek elevenülhetnek fel. Könnyebben alkalmazkodhatunk másokhoz és tanulási ütemünket leginkább az határozza majd meg, hogy mennyire érdekel minket az adott téma.

Július 15-én a Mars szembe kerül a Plútóval. Ez a fényszög energiát adhat félelmeinknek és a hatalmi játszmáknak is. Megéléseinkben ezen negatív érzelmek helyett törekedjünk inkább arra, hogy a már jól megszokott, szinte megrögzült szokásainktól megszabaduljunk. Ha felismerjük a helytelen mintát, most próbáljunk meg kitörni belőle!


Kép forrása: mymcpl.org

Július 16-án Újhold lesz a Rák jegyében. Mivel az Újhold  az Uránusztól kap energiákat, a türelmi és érzelmi biztonsággal kapcsolatos kérdések fognak leginkább előtérbe kerülni. Erről bővebben az Újhold cikkben olvashattok majd ;)

Július 19-én az érzéki Vénusz átlép a racionális Szűzbe, ahol  az alkalmazkodásban, együttérzésben és a gyógyításban tudnak leginkább  pozitívan megnyilvánulni a bolygóenergiák. Azonban előfordulhat, hogy egészen július 31-ig kritikusabbak leszünk és bizalmunkkal is óvatosabban bánunk, mint egyébként. Kifejezőképességünk viszont letisztultabbá válhat, ami kedvez a művészeteknek, különösen az irodalomnak.

Július 20-án ismét tízmilliószoros teremtőnap lesz. Bár ez nem az égi konstellációknak köszönhető, lelki értelemben véve mégis fontos nap. Gondolataink ekkor erősebben hatnak, tehát bármire, amit szeretnénk elérni, érdemes ezen a napon erősen pozitívan koncentrálni.

Július 23-án a Nap és a Merkúr is átvált a fennséges Oroszlánba. A Nap tulajdonképpen itt van hazai terepen, tehát életkedvünk meghatványozódhat a következő 30 napban. Önbizalmunk megnövekedhet és kreativitásunk is szárnyakra kap, csak a megvalósítási formát kell megtalálunk hozzá. Társasági életünk fellendül, mivel az Oroszlán nyitottsággal valamint megjelenési, szereplési vággyal is megajándékoz minket. És gyerekeinkkel, barátainkkal is több időt tölthetünk a megszokottnál. A Merkúr váltása is energiát és aktivitást hoz gondolkodásmódunkba, különösen szervezési képességeink erősödhetnek meg általa.



Július 25-én a harcias Mars és a robbanékony Uránusz „kicsit összevesznek”, illetve a Vénusz hátráló mozgásba kezd. Mindezek pedig a mi hangulatunkra is kihathatnak néhány napig. Nyugtalanabbak, ingerlékenyebbek lehetünk és hajlamosak arra, hogy csak a saját megoldásainkat keressük minden szituációban. Ez különösen a közlekedésben veszélyes, így legyünk óvatosabbak. Lelki értelemben a Merkúr-Uránusz fényszög a szabadságról és megújulásról szól, melyekben így igen intenzíven fejlődhetünk ezekben a napokban. A Vénusz hátráló mozgása a kapcsolatainkat veszi górcső alá, milyen konfliktusaink vannak másokkal, mi nem működik párkapcsolatunkban, hogyan értékeljük a materiális és lelki dolgokat magunk körül, illetve mennyire értékeljük saját magunkat.

Július 26-án a forradalmi és újító Uránusz indul meg hátrafelé és egészen december 26-ig így is halad. Ebben a 6 hónapban felteszi nekünk a kérdéseit: mennyire tudtuk jól venni a közelmúltban az életünkben történő változásokat? Elég szabadok vagyunk-e életünk minden területén, döntéseinkben?

Július 31-én sem ér még véget az események sűrű sora, hanem a hónap 2. Teliholdja és a Vénusz újabb jegyváltása következik. A „Kék hold” az Oroszlán-Vízöntő tengelyen kényszerít minket munkára. Az Egó, a kreativitás és az intellektus kulcsszerepet kapnak ebben. A Vénusz viszont visszalép az Oroszlánba, így az élet élevezete és annak másokkal való megosztása ismét előtérbe kerül. 

Legyen pompás júliusotok! :)
Sebestyén Ági

2015. június 21., vasárnap

Baba-asztrológia: így fedezheted fel gyermeked kivételes személyiségét!

A gyermeknevelés egy komoly és felelősségteljes munka. A gyermek teljes világképét meghatározza, hogy az első 7 évében milyen benyomások érik őt és édesanyját. Ugyanis az úgy nevezett lelki köldökzsinór több éven keresztül fennmarad. Az első 3 év a formálódás periódusa, amikor leginkább befolyásolhatjuk csemeténk veleszületett hajlamait. Sokan úgy vélik, a gének és környezetünk együttesen alakítják személyiségünket. Azonban a legtöbb szülő el tudja mondani, hogy az újszülött valójában már első naptól kezdve önálló akarattal, érzelmi világgal rendelkezik. A jellemek közötti különbség tehát már egész kiskorban megmutatkozik.


A születési képlet alapján megismerhetjük gyermekünk jellemét, lelkivilágát, rejtett érzéseit és gondolkodásmódját is. Csillagjegye mellett látható, hogy a kis személyiség milyen képet mutat magáról a külvilág felé, milyen érzelmi gondoskodást igényel és milyen küldetéssel érkezett közénk. Kisbabák esetében megvizsgáljuk a szeretetnyelvet, amit születése pillanatától használ; testi erőnlétét, illetve hogy mennyire könnyen ingerelhető a kis idegrendszere. Az elemzés során kiderül, milyen reakciókat várhatunk tőle idegen helyzetekben, milyen gyors a fejlődési ritmusa és mikor válik elég erőssé ahhoz, hogy egy családon kívüli közösséghez is alkalmazkodjon (például bölcsiben, oviban, mikor várható az iskolaérettség, mikor érdemes elkezdenie a sportot vagy a nyelvtanulást).


Ha megértjük kis törpénket, akkor könnyebben tudunk alkalmazkodni hozzá. Jobban ráérzünk, hogyan bánjunk vele nehezebb időszakaiban, mint a fejlődési fázisok, a dackorszak, a kamaszkor stb. Például már egész kicsi korban előfordulhat, hogy a szülők karaktere vagy gyermeknevelési eszközkészlete nem egyezik meg a gyermek „alapkívánalmaival”. Például ha az Anyuka személyiségében a levegősség (szabadságvágy) dominál, de a Baba lelke viszont a testi közelséget, a simogatást, az ölelgetést igényli, akkor egy olyan kereslet-kínálat találkozik, melyet csak tudatos rádolgozással lehet kiegyenlíteni.

Iskoláskorú gyerekek és kamaszok esetében már csak a következő fokozatot vizsgáljuk: a motivációt, hogy melyek azok a tényezők, melyek a fiatal személyiségben a pozitív és negatív érzéseket, cselekedeteket generálják. Átbeszéljük készségeit valamint azokat a területeket, melyekhez kiemelt affinitása van; illetve ha vannak, akkor a tanulmányokkal kapcsolatos konkrét problémákat. Ezek által választ kaphatsz a hivatással, kommunikációs képességekkel, társas viszonyokkal kapcsolatos kérdésekre, illetve arra, hogy milyen viselkedés, együttműködés várható a gyermektől a szülőkkel és testvéreivel szemben.


Az asztrológiai pszichológia tehát segítséget nyújthat, hogy átlássuk a nevelés teljes folyamatát. Átfogó képet ad arról, hogy milyen erősségekkel és lehetőségekkel rendelkezik gyermekünk. Illetve, hogy növekedése során mely tulajdonságain kell neki segítenünk felülkerekedni. Az elemzés útmutatást ad, hogyan lehetünk a legjobb szülők a saját csemeténk számára, hogy hogyan tudunk az ő érzelmi világának nyelvén hozzászólni.
Fontos, hogy az asztrológiai elemzés nem határozza meg előre sorsunkat, hanem inkább a jövőbeli lehetőségeket jellemzi. Segít, hogy felkészüljünk, merre orientáljuk gyermekünket és abban, hogy tudatosan kísérhessük őt végig fejlődési útján.

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, (...)
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak. (...)
Ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad,
sem a tegnapban meg nem reked."

Idézet K. Gibran: A próféta c. művéből


Szeretettel:
Sebestyén Ági

2015. június 15., hétfő

Újhold meditáció

A meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor testünket tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, megnyugvás keresése gondolkodásbeli és napi szokásaink megváltoztatása révén. Gyógyító ereje kétségbevonhatatlan, ha helyesen végezzük. 
A vezetett meditációnak több fajtája létezik, ezek közül az egyik az Újhold meditáció. Minden hónapban Újhold idején azokra a dolgokra érdemes koncentrálnunk, melyeket szeretnénk megújítani vagy először beindítani. Mert álmaink és vágyaink beteljesülését az Újhold által létrehozott energiatér százszoros mértékben támogatja.
A csoportban végzett meditáció még hatékonyabb lehet, hiszen ott az energiák összeadódnak és hatványozottan hatnak. Azonban egyedül is sokat tehetünk mentális egészségünk fenntartásáért, ha az alábbi vizualizációs gyakorlatot elvégezzük.


Kellemes kikapcsolódást & sikeres teremtés Mindenkinek! :)

Sebestyén Ági
pozitivkisugarzas@gmail.com


2015. június 13., szombat

2015. június 16. - Ikrek Újhold: a mentális felfrissülés ideje

Az új holdcikklus kezdetével a hangsúly mindig a testi-lelki megtisztulásra, az új dolgok elindítására és jövőnk formálására helyeződik. Az Újhold érzelmi síkon, az Ikrek jegy pedig mentálisan segít nekünk a fennálló problémák megoldásában. 


Ahogyan egy pillangó száll virágról virágra, az Ikrek jegy is úgy érdeklődik az élet sokszínűsége iránt. Az Újhold energiái éppen ezt a frissességet, könnyedséget, szabadság- és tudásvágyat hozzák most el mindannyiunk számára. Tehát érdemes tudatosan odafigyelni a szellemi megújulásunkra: például meditációval, vágylistaírással, légzéskúrával kihasználni a teremtő hatásokat. 

Az Ikrek Újhold felszólít minket, hogy legyünk önmagunk terapeutái: hallgassunk meg másokat, figyeljünk oda rájuk anélkül, hogy mi magunk sokat beszélnénk. Ne engedjük magunkat beleragadni egy bizonyos gondolatba vagy akár tépelődni! Inkább engedjük el, ami nyomaszt és kezdjünk teljesen új életet – először mentális szinten: figyeljünk, tanuljunk (legfőképp önismeretet) és fejlődjünk. Tágítsuk ki látókörünket és keressük a látszat illetve az érzelmek mögött rejlő igazságot.

A Symbolon kártya Ikrek Holdat jelképező lapja

Ráadásul ez az Újhold hatványozott energiákat kap a heves Marstól, hogy céljainkra összpontosíthassunk és meg is tudjuk valósítani a kínálkozó lehetőségeket. Az információáramlás, a kereskedelem és a kommunikáció elképesztő gyorsasággal beindulhat: szóban és írásban egyaránt. Minden olyan ügy, ami eddig mozdulatlanul állt körülöttünk, vagy információhiány miatt megakadt, haladásnak fog indul. Azonban legyünk résen, mert sajnos szavaink gyakrabban válhatnak az Ikrek hatása alatt éles fegyverré és a viták is felélénkülhetnek. Ingerlékenynek érezhetjük magunkat, ami egészégi állapotunkon is hamar megmutatkozhat (leginkább kimerültség, légszomj, mozgásszervi panaszok formájában). Azonban a Vénusz, a nőiség & a harmónia bolygójának erős állása miatt, ezek az esetleges nézeteltérések és egészségügyi vonzatok hamar el is simulhatnak. 


Ha most befogadjuk az Oroszlán Vénusz kedvező energiáját, júliusban learathatjuk a babérokat. (Különösen vonatkozik ez a párkeresőkre.) Ugyanis a szerelem bolygója július 1-jén csatlakozik a Jupiterhez, ami a vénuszi energiák csúcspontját hozza el: a szeretet és a szerelem uralma következik. Jó eséllyel leszünk az átlagnál sokkal-sokkal szerencsésebbek párkapcsolati és anyagi ügyeket illetően. Ez az időszak igen alkalmas lesz összejövetelek, ünneplések szervezésére, ahol az általunk szeretett emberek körében lehetünk. Az Oroszlán ereje pedig biztosítja majd, hogy önbizalmunk és jövőnkkel kapcsolatos hitünk megerősödjön.

Akik kedvelik a meditációt, vizualizációs gyakorlatokat, végezzék el velem az Újhold meditációt.

A pozitív gondolatok legyenek most is Veletek! :)
Sebestyén Ági

2015. június 11., csütörtök

Önbizalom és az önbizalom fejlesztése

Habár az önbizalom az életünk legtöbb területén kulcsfontosságú, az emberek többsége híján van ennek a képességnek. Miért mondom, hogy ez képesség és nem adottság? Mert szerencsére az önbizalom fejleszthető!



Az ön-bizalom szó azt jelenti, hogy bízunk-e magaunkban és képességeinkben, hogy akármilyen helyzetben találunk megoldást. Az önbizalommal bíró emberek előbb elérik céljaikat, sőt inspirálják a körülöttük lévőket és az önbizalomhiányban küzdőket is.

Sokan úgy gondolják, hogy aki magabiztos, magabiztosan ad elő, az profi az adott témában. Pedig valójában a magabiztosság inkább csak egy hitbéli kérdés. A magabiztos ember hisz, bízik abban, hogy sikerrel fog járni. 

Azonban a túlzott magabiztosság a higgadtság, a józan gondolkodás és a tudatosság rovására mehet. Az egészséges önbizalom viszont nagy mértékben elősegíti az életben való érvényesülést. Ha bízunk magunkban, akkor olyan dolgokat is el tudunk végezni, amikről nem rendelkezünk precíz, kiterjedt ismeretekkel.

A legjobb példa erre a nyelvtudás. Ha valaki kevéske tudással, de ki meri mondani az idegen szavakat, akkor a külföldiek összerakják, mit szeretne és az illető tulajdonképp tud kommunikálni, habár nyelvtani szempontból éppenséggel elégtelen tudással rendelkezik. Ezzel ellentétben az önbizalomhiányos ember, talán papíron hibátlan mondatokat alkot, a való életben nem fog boldogulni, ha egy mukkot sem mer megszólalni. A hangsúly tehát a „mer” szón van; sokszor a bátorság, a hit (= az önbizalom) felülírhatja a lexikai tudást is!

Az önbizalom spirituális értelemben véve tehát az ember egyéniségének pozitív, teremtő képessége. Hiánya az energiák egyensúlyának zavarára utalhat, tehát ennek helyreállítása a megoldás kulcsa. A negatív gondolataink száműzésével és a pozitívak erősítésével az egyensúly újra létrejöhet.

Nézzük, milyen praktikák segíthetnek nekünk ebben:

# Fogd vissza az önkritikát!

Ha belegondolsz, miket mondasz néha magadnak: „Á, ez úgy se fog nekem sikerülni!”, „Ez hülyeség, ki se merem mondani!”, „Nem vagyok képes erre.” stb. Mikor ezekre gondolsz, tele vagy negatív megerősítéssel önmagaddal szemben. Mondanád ezeket a mondatokat a legjobb barátodnak? Ha a válaszod nem, akkor bizony értékeld magadat is annyira, mint a többieket a környezetedben. Bánj magaddal kíméletesebben! És használd az alábbi mondatokat, ha elbizonytalanodsz: „Sikerülni fog.”, „Képes vagyok rá.”, „Megpróbálom.

# Koncentrálj arra, ami jól megy! 

Ha mindig csak a gondokra koncentrálunk, akkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi pozitív történés vesz minket körül. Amikor legközelebb azon kapod magad, hogy egy problémán keseregsz, rögtön gondolj a nap/ a hét legpozitívabb történésére, hogy kiegyenlítsd energiáidat. Ha még gyorsabban akarsz haladni ezen az önbizalom felé vezető úton, akkor minden nap végén írj össze három olyan dolgot, amiben jó/ sikeres voltál.

# Értékeld a próbálkozásokat is, ne csak az eredményeket!

Olykor sokkal többet tanulhatunk abból, ha csak egyáltalán megpróbálunk valami. Amikor például lebeszéled magad, és azt mondod, „Á, inkább meg sem próbálok jelentkezni erre az állásra, mert úgysem engem választanak ki.”, akkor borítékolod, hogy ne lehessen sikerélményed. De ha megpróbálod és meghallgatnak, akkor van esélyed az álmod megvalósulására. Ha utána mégis nemet mondanának, az lehet egy visszcsatolás, hogy min kell még dolgoznod ahhoz, hogy legközelebb sikerüljön. 

# Ismerd meg önmagad & szavazz magadnak bizalmat!

Mennyire jól ismered magad? Ha tisztában vagyunk erősségeinkkel és gyengeségeinkkel, akkor jobban látjuk lehetőségeinket és határainkat. Mindezekről például az asztrológiai pszichológiai tanulmányok és elemzés segítségével olyan képet kaphatunk, amihez talán egész életünk is kevés lenne... Ha elindulsz az önismeret útján és felismered „tehetségeidet”, próbálj ki néhány olyan dolgot, ami még közelebb visz hozzájuk. Ha például úgy érzed, van érzéked a rajozláshoz, rajzolj! Próbáld meg, gyakorold, képezd magad! Ha azt csinálod, amit szeretsz, automatikusan jó leszel benne, az önbizalom kérdések pedig egyszerűen megszűnnek.

Szeretettel:
Sebestyén Ági