2018. december 26., szerda

Éves holdnaptár II. - Újholdak 2019-ben

A Hold mindig is rejtélyes volt, hiszen az egyetlen égi test, mely fényt ad a sötét éjszakában. A misztikussága mellett azonban tudományosan bizonyított tény, hogy az emberekre épp olyan nagy hatással van, mint a bolygóra, ahol élünk. A Föld-Hold kölcsönhatás miatt a Hold összefüggésbe hozható az apály-dagály jelenséggel, az emberi test vízháztartásának szabályozásával és a termékenységgel is. 
Korábban a Holdat időmérőnek használták. A mai napig is így van ez a zsidó, az arab és a buddhista kultúrában. De például még a Gergely-naptár esetében is: minden évben az első tavaszi Teliholdhoz viszonyítva számoljuk ki a Húsvét időpontját. A holdnaptár minden egyes holdhónapja magában foglal egy újholdas, egy teliholdas és egy fogyó holdas fázist.
A Nap-Hold együttállás eredménye az Újhold🌛Az Újhold ideje a legmegfelelőbb, hogy új lehetőségeket kérjünk magunknak, belefogjuk új dolgokba és megtisztuljunk, meggyógyuljunk. Szedjük össze gondolatban (vagy akár írjuk is le), mi mindennek szeretnénk új erőt adni: legyen ez betegségből való gyógyulás, tanulás, vállalkozás, kapcsolat vagy bármi más. A szervezet méregtelenítőképessége ekkor a legnagyobb, tehát ekkor érdemes megelőzés vagy a gyógyulás érdekében böjtölésbe fogni. Betegségek kezelése vagy a saját lelkünkkel való foglalkozás ebben az időszakban a legkedvezőbb. A meditációt "vétek" lenne ilyenkor kihagyni.

2019-ben az alábbi dátumokon számíthattok Újholdra:


A Teliholdakról pedig itt találjátok az összefoglalót😉

2018. december 25., kedd

Éves holdnaptár I. - Teliholdak 2019-ben

A Hold mindig is rejtélyes volt, hiszen az egyetlen égi test, mely fényt ad a sötét éjszakában. A misztikussága mellett azonban tudományosan bizonyított tény, hogy az emberekre épp olyan nagy hatással van, mint a bolygóra, ahol élünk. A Föld-Hold kölcsönhatás miatt a Hold összefüggésbe hozható az apály-dagály jelenséggel, az emberi test vízháztartásának szabályozásával és a termékenységgel is.

Korábban a Holdat időmérőnek használták. A mai napig is így van ez a zsidó, az arab és a buddhista kultúrában. De például még a Gergely-naptár esetében is: minden évben az első tavaszi Teliholdhoz viszonyítva számoljuk ki a Húsvét időpontját. A holdnaptár minden egyes holdhónapja magában foglal egy újholdas, egy teliholdas, egy növő és egy fogyó holdas fázist.

Ha a Nap és a Hold egymás mögött állnak, akkor Teliholdat látunk. A Telihold a Hold legérettebb, legtökéletesebb formája. Telt formája jelzi, hogy elérkezett a bőség, a termékenység, az elengedés és a megvilágosodás ideje. A holdimpulzusok sokkal erősebbek ilyenkor, mint Újhold idején. Ha van olyan dolog, amit szeretnénk fizikailag vagy lelkileg elengedni, azt érdemes Telihold idejére időzíteni. Aki érzékeny a Hold hatásaira, Telihold idején ingatagnak, bizonytalannak érezheti magát. A lelki nehézségeket vessük papírra és a listát semmisítsük meg (égetéssel vagy földbe temetéssel). Mindenképp érdemes ezeken a napokon meditálni.
Statisztikailag sokkal több szülés indul meg Telihold napján, mint máskor. Sajnos az erős energiák jelenléte miatt a bűncselekmények száma is megnőhet. Az ekkora kiírt műtéti beavatkozásokat érdemes elhalasztani, mert a sebek Telihold idején erősebben vérezhetnek.
Az előttünk álló Telihold időpontjáról mindig a HÓNAP energetikája menüpont alatt, az aktuális Telihold hatásairól részletesen a Holdhírek menüpontban olvashattok.

2019-ben az alábbi napokon számíthattok Teliholdra:


Az Újholdakról pedig itt tájékozódhattok😉

2018. december 6., csütörtök

2018. december 7.: Újhold a Nyilasban - Körutazás a lelkünkben

Mindig a Nap-Hold együttállás eredménye az Újhold, mely pénteken a Nyilas jegyében következik be. Az Újhold ideje a legmegfelelőbb, hogy új lehetőségeket teremtsünk, új dolgokba fogjuk és gyógyuljunk, megtisztuljunk. Ráadásul a nagy szerencsebolygó, a Jupiter is ereje teljében csatlakozik az Újholdhoz, tehát kiterjeszti és meghatványozza annak pozitív energiáit😉


Ahhoz, hogy pontosan megértsük a holnapi Újhold üzenetét, a Nyilas minőséget kell értelmezzük. Az ő kulcsszavai: bőség, kiterjedés, tágulás és távlatok. Legnagyobb erénye a felismerésekben, belátásban, toleranciában, optimizmusban mutatkozik meg. Tehát a megújhodásunkban most szerepe van mindezeknek és egy igazi belső nagyutazásra számíthatunk, mely átalakítja eddigi világnézetünket. És egyszer csak azon kaphatjuk magunkat, hogy bátrosággal és kalandvággyal képesek (voltunk/) vagyunk (/leszünk) meghaladni valamit életünkben, amit eddig nem tudtunk! 

Az Újhold a Jupiteren kívül a Halakban találkozó Marssal és Neptunusszal kerül közvetlen fényszögkapcsolatba. Itt a Neptunusz van uralmi helyzetben és visszafogja a Mars kifelé áradó energiáit: leginkább a spiritualitásba, a kreativitásba, az együttérzésbe és a szeretetbe vonzza. Ne essünk kétségbe, ha hullámzó a kedélyállapotunk, elveszettséget érzünk, mert ezek is hozzátartoznak ehhez az álláshoz. Azonban a tudatmódosító szereknek és a függőségeknek feltétlen nemet kell mondjunk, ha előrelépésre szeretnék felhasználni az energiákat. Ehhez inkább befelé fordulva ima, meditáció, böjt/ méregtelenítés, jóga, kívánságlistánk összeállításának formájában jelenítsük meg a bennünk mozgó vitalitást. Adjuk át magunkat a "flow"-nak, a keresésnek, az érzelmeknek, az eddig elfojtott vágyainknak. Engedjük (sőt, akadálymentesítsük, ahogy csak tudjuk) a lelki kapcsolatteremtést és olvadjunk össze saját és mások középpontjával is💕

Hiszen az egész konstellációt kiegészíti egy csodálatos és rendkívül előnyös kommunikációs trigon (a csütörötkön irányt váltott Merkúr* a még éppen hátráló Chiron* és a nem rég jegyet váltó felszálló holdcsomó között), hogy valóban kapcsolatba tudjunk lépni önmagunkkal, így a „magasabb hatalmakkal“, és a Nyilassal megláthassuk az összefüggéseket a múltunk és a jelenleg fennálló gátlásaink között. Majd végre tudatosan feloldhassuk ezeket a kötéseket

Őszintén szólva ennél szebbet el sem tudnék képzelni az adventi időszakra😊 Legyen olyan szerencsés és gyönyörű az ünnepi készülődésetek, mint amilyet a mostani bolygóállások közvetíteni kívánnak!✨ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. december 1., szombat

December hónap energetikája: Lezárások és új kezdetek

Egy igen viharos év utolsó hónapja áll előttünk, ami talán az év legnagyobb meglepetéseit tartogatja számunkra. A Merkúr előre indulása illetve a Skorpió energiák gondoskodnak az  érzelmi összefüggések pontos megértéséről. S mindenképp az év méltó zárásának mondható a jövőbe tekintő Nyilas♐ Újhold és 2018. utolsó jelentős égi eseményeként a nagy felszabadító Telihold is🌕🌠


December 1-jén a Merkúr visszalép a Skorpióba, ezzel alapos megértést biztosítva. A november 17-én kezdődött retrográd időszak abban segít nekünk, hogy jobban átlássuk a dolgokat magunk körül. Az eddigi történések, mint például kommunickációs eszközök meghibásodása, félreküldött, félreértett vagy későn megkapott üzenetek, lemondott, eltolt időpontok mind arra szolgáltak, hogy felhívják a figyelmünket az átgondolandó területre. A Skorpióval pedig felszínre hozhatjuk akár a legmélyebben tárolt információkat is, hogy megtudjuk, pontosan hol vagyunk elakadva és mi a teendő.

December 2-án a Vénusz is követi a Hírnököt a Skorpióba, ami mindenkit a megszokottnál szenvedélyesebbé tehet. Ezáltal kapcsolataink sokkal intenzívebbé válhatnak; a féltékenység és a birtoklási vágy kérdéseivel találkozhatunk, és dolgozhatunk is rajtuk. Tehát ebben az időszakban önmagunk megregulázására, átváltoztatására érdemes használni a minket körülvevő kapcsolatainkat, s minden olyan érzelmet ill. (pl. művészi) dolgot is, amit szépnek, kellemesnek találunk. 

December 6-án talán épp Mikulás🎅 alkalmából a Merkúr visszafordul „normál“ menetrendbe, ami azért lassanként kibogozza az utóbbi időben összekuszálódott szálakat. Fokozatosan újra úrrá lehetünk a káoszon és az alapos megfontolás után is megvalósítandó terveink ügyében megtörténhetnek végre az első előre vivő lépések. 

December 7-én egy igazán klasszikus Újhold következik a Nyilasban. Új kezdetet hoz nekünk, méghozzá életünk értelmével, saját hitvallásunk értelmezésével kapcsolatban. Ezt pedig kiegészíti egy csodálatos kommunikációs trigon, hogy kapcsolatba tudjunk lépni önmagunkkal, a „magasabb hatalmakkal“ és végre-végre megtalálhassuk az összefüggéseket a múltunk és a jelenlegi akadályaink között, és tudatosan feloldhassuk a korlátozó kötéseket. 

December 9-én a Chiron is újra előre kezd haladni. Ezzel megadatik nekünk az utolsó nagyszerű lehetőség is, hogy most kidolgozzuk magunkból az érzelmi blokkokat életünk egy maghatározott területén (egészen pontosan ott, ahol a Halak jegy legvége található a születési képletünkben). Ajánlom, hogy elevenítsétek fel összegzésképp a retrográd időszak tanulságait, illetve készüljetek fel, hogy 2019. áprilisától a Kosban maximumra pörög majd a Chrion energiája... Ebből idén tavasszal (április közepe és június között) már ízelítőt kaptunk! Sőt, még ehónap végén, december 29.-e körül is legyünk szemfülesek, mert a Chrion és Kos urának, a Marsnak az együttállása ismét megmutatja nekünk, mi lesz az egyik legfontosabb lelki feladatunk 2027-ig

December 12-én a Merkúr újra belép a Nyilasba, ahol még november közepén megkezdte retrográd mozgását. Ez kétségtelenül bizonyos témák újragondolását hozza majd életünkbe. Ráadásul saját elképzeléseinken túllépve óriási ötletek járhatnak a fejünkben és nagyon optimista jövőbeli célkitűzéseket tehetünk. Viszont fontos, hogy csak addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk elér, különösképpen anyagi ügyek terén. 

December 21-én a Nap a Bakba vált és ezzel elhozza a téli napfordulót. Az év leghosszabb éjszakája után a világosság újra növekedni kezd. Gondolataink életünk leglényegesebb témái köré kezdenek csoportosulni, melyeket még a Nyilas, az életfilozófia jegyének kb. 30 napjában meghatároztunk. Mostantól pedig a Bak megbízhatósága, realitása és fegyelme csupa olyan energiákkal támogatnak minket, hogy könnyebben el tudjuk érni céljainkat. 

December 22-én Telihold lesz a Rákban. Amit a Nyilas Újholddal (dec.7-én) gondolatban és tettben útjára indítottunk, annak beérése és learatása következik. Erről azonban a családunknak és a hozzánk közelállóknak is alakulhat egy véleménye, aminek valószínűleg a negatívabb kicsengését halljuk meg Teliholdkor, mivel az felszínre hozza az addig elnyomott konfliktusokat is. Tehát legfontosabb feladatunk az lesz, hogy bármely racionális vagy érzelmi - de mégis csak külső - érvelés ellenére kiálljunk azért, ami nekünk jó és gyógyító hatású. 

Kívánok Mindannyiatoknak 💗békés, áldott Ünnepeket🎄🎆 és egy minden eddiginél tudatosabb 2019-es esztendőt!✨ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. november 21., szerda

2018. november 23.: Telihold az Ikrekben – Hangolódjunk a magasabb frekvenciákra!

A következő holdesemény🌕 megnyit egy olyan féléves ciklust, melyben a Teliholdak mind kritikus fokokra fognak esni. Számunkra pedig ez nem jelent mást, minthogy a változás a levegőben izzik és a Teliholdak energiájának megsokszorozódásával hétről hétre, hónapról hónapra végső búcsút inthetünk a múltnak és fantasztikus, a jövőnket erősen befolyásoló fejldődést produkálhatunk!💗 


A pénteki Telihold az Ikrek 1. fokán jön létre és 6 bolygó is változó jegyekben található. Vagyis mentális rugalmasságunk eléri maximumát és a Nyilas minőség túlsúlynak köszönhetően új horizontok nyílnak meg előttünk annak tekintetében, hogy hogyan leszünk képesek alkalmazkodni az előttünk álló változásokhoz. Ezen kívül természetesen a kommunikációnk is nagyon fontos szerepet fog játszani. A környezetnek adott alaposan átgondolt válaszreakciónk és az önmagunkkal való belső, őszinte diskurzus juttat majd el minket bármilyen létfontosságú megoldáshoz. Viszont a Mars kapcsolódásának köszönhetően ez talán részben küzdelmes, részben pedig egy türelempróba lesz - különösen kapcsolati szinten (az Uránusz- Vénusz oppozíció továbbra is feszül!). 

Mivel az Ikrek uralkodója, a Merkúr éppen hátrálásban található, így a hangsúly az intellektuson és a megértésen lesz, amihez extra figyelmet biztosít a teljes retrográd (3 hetes) időszaka. Sőt, ha elég szemfülesek vagyunk, akkor egy titkot vagy jelentős összefüggést is felderíthetünk, mert a Telihold rávilágít a problémára, az éppen forduló Neptunusz kihangsúlyozza az önámítás témáját, a Nyilasban „tolató“ Merkúr pedig segít végre meglátni az egészben a dolog velejét, lényegét! Az igen erős állású Jupiter ♃ az különálló információkból személyes tapasztalatot kovácsol nekünk, míg a szintén hangsúlyos Szaturnusz ♄ tapasztalatainkból kikristályosítja a valódi bölcsességünket. Egyszerűen bámulatos csapatmunka zajlik a csillagok között a mi érdekünkben✨ 

Tehát mindenképpen sok türelemmel és több tervvel készüljünk, ha célba kívánunk érni a következő napokban. A közös nevező megtalálása, a határidők mozgatása, a forrásaink átcsoportosíthatósága és egyáltalán a variálhatóság központi kérdéssé fog válni. Ez pedig összességében segíteni fog abban, hogy kihozhassuk magunkból a szükséges kreativitást is: „Azt a mindenit, hát erre is képes vagyok! Megértettem és sikerült megoldanom!“ 

Önbizalmat & sikereket kívánok Mindenkinek!🌠 Illetve ne felejtsetek el a Telihold idején hálát adni a nagyszerű égi vezetésért!😉 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. november 5., hétfő

2018. november 7.: Újhold a Skorpióban - Karmikus ébredések

Szerdán egy hihetetlenül átütő holdesemény következik. Bár általában magához a Nap és Hold együttálláshoz kapcsolódó energiák a legerősebbek minden Újhold idején, most azonban a holdcsomópontok („a karma“) jegyváltása közvetlen fényszögkapcsolat nélkül sem hagyható figyelmen kívül! Ráadásul a Jupiter, az Uránusz és a Chiron is kritikus pontokra sodródnak (, plusz hamar hatótávolságon belülre kerül a Mars és a Vénusz is). Tehát a szerdai Újhold egy jelentős változást fog előidézni mindannyiunk életében✨


Az Uránusz jelenleg sok mindent „tart a kezében“. Mivel épp hátráló mozgásban van és visszatekint a Kosba, az elmúlt 8 évünket kell még egyszer végiggondolnunk, hogy mely döntéseink nem voltak összhangban a felsőbb Énünk vezetésével. Hiszen így utólag látjuk, hogy pozitív vagy negatív eredménnyel merre vezetett az utunk. S ha mostani élethelyzetünkben visszakapnánk egy igen hasonló választás lehetőségét (mert az Univerzum meg tud ám így tréfálni bennünket), akkor képesek lennénk belevinni az Uránusz-féle újítást és mást választani, másképp dönteni, mint egykoron? Felismertük már a múlt visszaköszönő mintáit és felkészülünk ezek végleges elengedésére? Amennyiben még nem, ez az Újhold fújja nekünk az ébresztőt. 

Ehhez segítségképp kapjuk, hogy mivel a Jupiter Nyilasba való átlépése másnap zajlik, így még a szerdai napon energiája a Skorpió utolsó fokán utoljára meghatványozódik. Vagyis érzékelésünk fokozott lesz, melynek középpontjában - Skorpiós téma lévén- a fájdalom, elengedés áll... Vagyis azt kell mélységekbe menően megvizsgálnunk, hogy a minket érő megpróbáltatás valóban jelenbeli, vagy „csupán“ múltunkat idézi és igazából csak egy emlék kísért bennünket folyamatosan; akár egy 12-24-36 évvel ezelőtti ügy visszhangja?! 
A Chiron (jelenünk kulcsa) és a karma (múltunk) kapcsolódik az Uránuszhoz (jövőnk), így a jelen pillanatban történő öngyógyításunk, az elhibázott cselekedeteink belátása új távlatokat nyit meg előttünk, az Újholddal egy új kezdetet, fejlődési ciklust vezet be az életünkbe! 

A Mars közelít a Vízöntő utolsó fokához, a retrográd Vénusz pedig a Mérlegéhez. Azaz kapcsolataink – beleértve az önmagunkkal vett kapcsolatot is - értékelés, "javítás" alatt vannak: óvakodni kell a megszállott ragaszkodástól, lelki-fizikai függőségektől. Átélhetjük a „ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel“ érzést, mondjuk egy korábbi szerelem, hobbi, szenvedély, anyagi vonzódás visszatérése formájában. Itt azonban be kell tudnunk bizonyítani, hogy szeretjük és tiszteljük annyira önmagunkat, hogy túllépünk, beengedjük az átalakulást, adunk magunknak egy esélyt egy másfajta boldogságra. 

A leggyönyörűbb viszont mégis csak a szeretetteli Neptunusz és az érzékfeletti Plútó közvetlen kapcsolódása az Újholdhoz, ami egyértelműen mutatja, hogy új spirituális célkitűzést tehetünk, miután a Skorpióval sikerül elengednünk a visszahúzó múlt utolsó maradványait is. Merjük kinyilatkoztatni megújult, felszabadított Énünket és kívánságainkat is💖

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. október 29., hétfő

Őszi kihívásaink 2. - A holdcsomópontok jegyváltása: Elfogadni és hátrahagyni a múltat

Globális szinten már rég tapasztalhatjuk, milyen a felgyorsult, túlkontrollált, pénzközpontú világ. Viszont a felszálló holdcsomópont a befelé forduló, családcentrikus Rák jegyébe vált, így éppen a vele szemben álló túl racionális és extrém módon céltudatos tulajdonságoktól szeretne minket megszabadítani. Tehát 2020. májusáig a kollektív tudatban felerősödő érzések, melyeket át kell éljünk: az együttérzés, az elfogadás, a gondoskodás, kötődés és a hit lesznek💞


November 7-én a holdcsomópont elhagyja az Oroszlán-Vízöntő jegyeket, ahonnan 2017. májusa óta a kockázatvállalásunkat és személyes vágyaink megvalósítását erősítette - még annak ellenére is, ha emiatt "az egész világgal" szembe kellett forduljunk. Viszont saját teremtőerőnk megélése által jelentősen tudtuk erősíteni és persze erősítjük továbbra is pozíciónkat a társadalomban vagy egy olyan közösségben, melynek éppen az elmúlt időszakban váltunk szerves részévé. Így kapcsolataink őszintébbek, szellemi kapcsolódásaink pedig erősebbek lettek azokkal, akikkel közösen elvégzendő feladataink vannak. 

A felszálló holdcsomó Rákba lépésével pedig teljesen újjászülethet - az elmúlt 18 hónapban folyamatosan javított- Énünk. A Rák jegy minőségével most ki kell lépnünk a múltból, a családi karmából (valamely ősünk feladatainak beteljesítéséből) és elindulni VÉGRE a saját utunkon. 
Ehhez viszont szabadon kell engedni az érzéseinket, megérzéseinkre kell hagyatkoznunk, sőt ebben az emocionális „kavalkádban“ hagynunk kell, hogy még önön bizonytalanságunkat is megtapasztalhassuk - mert csak így tudunk lelkileg érlelődni! 
Nagyon fontos, hogy a Rákkal szembeni jegy, a Bak fegyelmezettségét, merevségét elengedjük és őszintén meg tudjuk élni önazonosságunkat a külvilágban (társadalmi rendszerben) is. Az újkori "módi" szerint nem számít, hogy akár saját érzéseink háttérbe szorításával kell elérni az áhított célt... Csak az eredmény: a materiális javak, a rang és a státusz a fontos. Most azonban ennek éppen az ellenkezője lesz a feladat: leépíteni a falakat én és az érzéseim között, az én és a te között; és ebben bizony nem szabad lebecsülni az önkifejezés, a kedvesség, az érintés vagy az intimitás jelentőségét sem.


Tehát a szigorú, eredmény-orientált szociális struktúrának mindenképpen lazulnia kell, és egyesével rá kell ébrednünk, hogyan adjunk hangot a léleknek, egyéniségünknek a jelenlegi kollektívánkban. Az anyagi biztonságról a hangsúly az érzelmi biztonságra fog áthelyeződni. 
A belső gyermekünk felé kell fordulnunk, elfogadnunk magunkat úgy, ahogy vagyunk, és testi-lelki-szellemi táplálásunkra ugyanolyan gondot fordítanunk, mintha saját gyermekünkről volna szó. Egy gyermek sem képes azt a helyzetet vagy személyt a szívébe zárni, aki nem nyitott, őszinte és szeretetteljes az irányában. Ugyanígy a bennünk élő kisgyermekről is vegyük tudomásul, hogy szeretetre vágyik és nem képes bármilyen célkitűzést feltételek nélkül elfogadni, érzelmek nélkül véghez vinni... Engedjük hát meg magunknak, hogy azt helyezzük előtérbe, ami TÉNYLEG fontos az életünkben: a hozzánk közel álló embereket, családtagjainkat, szüleinket, gyermekeinket, párunkat!

Összegezve, a karma jegyváltása az Újhold támogatásával együtt egy gyönyörű gyógyulási folyamatot indít meg életünkben és a nemzet, az emberiség szintjén is. Mindannyiunknál a 2000-2001, az 1981-1983, az 1962-1964, de még az 1944-1945 közötti időszakból is – vagyis akár generációkra visszanyúlóan! - feldolgozatlan emlékeink elkezdenek bennünk újjáéledni. Így egyértelmű, hogy nagyon mélyre kell érzelmileg alászállnunk, ha meg akarjuk érteni a dolgok eredetét és miértjét, hiszen ezáltal találhatunk megoldást és végezhetünk akár nemzedékeket átölelő oldásokat. 

Kívánom, hogy mindannyian találkozzunk ebben az időszakban a feltétel nélküli elfogadással, együttérzéssel és kedves, jóindulatú támogatókkal!💖 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. október 28., vasárnap

2018. november 8.: Jupiter a Nyilasban - Carpe diem!

12 év után először hazatér az Univerzum Szerencsebolygója, a Jupiter. Egészen jövő év decemberéig a Nyilas jegyből fogja koordinálni életünkben a növekedés és terjeszkedés eshetőségeit. Kinyílik a határtalan lehetőségek tárháza és ezzel dolgaink is pozitív fordulatot vehetnek. Készüljetek hát és kalandra fel!♐ 😉


Az elmúlt egy évben a Jupiter végigjárta a Skorpió tabuk nélküli világát. Ezen tranzit idején megismerkedhettünk saját árnyoldalunkkal, hiszen a Skorpió garantáltan kiseperte a szőnyeg alól az elfojtott témákat (mint pl. gyógyítandó érzések, pszichológiai probléák, reinkarnációs élmények, születés-halál körforgása, szexualitás stb.). Szembesülnünk kellett múltbeli traumáinkkal, s ezzel valójában esélyt is kaptunk az alapos önelemzésre és mély átformálódásra
Ha bizonyos értelemben darabokra hullott addigi világunk, akkor az biztosan „felsőbb kívánságra“ történt; mert minden, amit a Skorpió lerombolt, annak valóban mennie kellett az életünkből... Viszont novembertől a Nyilas segítségével teljesen új távlatok nyílnak majd meg előttünk: teljesen újjáépíthetjük a mi kis világunkat. Árnyékszemélyiségünk befogadásával az már nem tud többé önálló életre kelni helyettünk... megtanultuk őt tudatosan irányítani. Tehát a múltnak már nincs hatalma felettünk, így ismét kinyílhatunk, virágzásnak indulhatnak terveink. Félelmeink helyett újra az életöröm lép előtérbe.

A hazai színekben játszó Jupiter abszolút optimizmussal tölt fel minket, szeret kockáztatni és a pillanatnak élni. Mivel a Jupiter sokszorozza, amihez csak hozzáér, ezért elősegíti fejünkben az új, eredeti ötletek megszületését, majd ezek sikeres gyakorlati kivitelezését is. Vagyis amelyik életterületünket érinti a Jupiter tranzit, ott tudunk a következő 13 hónapban a legfényesebben ragyogni. Kedvezni fog az újdonságnak is, például utazás vagy továbbtanulás formájában. A megszokottnál hosszabb vagy kalandosabb utakat érdemes vállalni fizikális és lelki értelemben véve is, melyek élesítik elménket és egyúttal érzékeinket is. A spirituális, vallási és filozófiai kérdések megjelenítésével egy tágabb látókört kíván nekünk biztosítani, hogy kiterjeszthessük saját határainkat. Az individualitásnak, vágyálmainknak is kulcsszerepe lesz, hiszen általuk tanulunk meg bízni a magasabb szintű tudásunkban, amivel megteremthetünk egy rendkívül pozitív jövőképet. Mindezek következményeként pedig az élet értelmének keresése és megtalálása(!) is erősödik az elkövetkezendő időszakban.

Kívánom, hogy megtaláljátok illetve felfrissüljön az életbe vetett hitetek, és minél több jupiteri lehetőséget meg tudjatok ragadni 2018-2019 folyamán!✨

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. október 25., csütörtök

November hónap energetikája: 2018 legizgalmasabb hónapja

Egy igazán kalandos hónap elébe nézünk, ahol egymást érik majd a jegy- és irányváltások. Az Univerzum joviális óriása, a Jupiter ♃, hazatérésével megnyitja előttünk az optimizmus és a lehetőségek tárházát. A Vénusz és a Neptunusz befejezik érzelmi életünkben közös tisztogató „körútjukat“, s közben a holdcsomópontok tengelyváltása beindítja belső énünk következő "karmikus" átformálását... 


November 6-án a hátrálásban lévő Uránusz visszalép a Kosba, ami kissé feltüzelheti a világunkban zajló eseményeket. Meg kell vizsgálnunk, hogy az elmúlt 7 évben valóban fel tudtuk-e szabadítani életünknek azon részét, melyet a Kos ural. Társdalmi szinten pedig az a kérdés, hogy a megfelelő nemzeti és nemzetközi vezető(k) segítségével biztosítottuk-e autonómiánkat, vagy esetleg változást szükséges kieszközölni ebben. Tehát minden, amit a Kos Uránusz idején (2011-2018) megalkottunk magunknak és megtapasztaltunk, azt most még egyszer - és emberöltőnk alatt valószínűleg utoljára - átismételhetjük. Ragadjuk hát meg a lehetőséget, mert 2019. márciustól már csakis a nyugalmat, stabilitást kedvelő Bika felségterületéről kaphatjuk az információkat. 

Novmber 7-én a felszálló holdcsomó átlép a Rák jegybe, ezzel körülbelül másfél évre aktivizálva életünkben a Rák-Bak tengelyt. Bárhová is essék az egyéni horoszkópokban, mindannyiunknál a racionálisról és logikusról az érzelmekre fogja terelni a hangsúlyt. Erről sokkal részletesebben az Őszi kihívásaink 2. - A holdcsomópontok jegyváltása c. cikkben olvashattok. 

Ráadásul ugynacsak november 7-én Újhold következik a Skorpióban, amivel egy igazi spirituális élmény elébe nézünk. Tudatalattinkkal fogjuk szembe találni magunkat, de mielőtt felszisszennénk, gondoljuk végig, micsoda lehetőség rejlik abban, amikor a mélységből felhozunk valamit – hiszen az akár igazgyöngy is lehet, ha sikerül megtisztítanunk a rárakódott rétegektől! Ilyen tisztításra váró rétegek lehetnek lelkünkben a félelmek, a kényszerek, a megkövesedett érzelmek vagy a karmikus törleszteni valók. (Huh! Nyugodtan fújjuk ki magunkat egy pillanatra... komoly, nehéz dolgok ezek!) Amennyiben tudatosan és szeretteljesen kezeljük a helyzetet, egy teljesen új fejezet kezdődhet életünkben ezzel az Újholddal. (Egy sokkal bővebb elemzést természetesen majd az Újhold/ Karmikus ébredések c. bejegyzésben olvashattok😉) 

November 8-án a Jupiter hazai terepre lép: a Nyilasba. Körülbelül 1 éves menetelése után hátrahagyja az álló vizet felkavaró Skorpió jegyét. A Nyilasban a fő téma inkább saját határaink kiterjesztése lesz, legfőképpen utazás, tanulás, nemzetközi kapcsolatok által. Természetesen erről a témáról is bővebben olvashattok a Jupiter a Nyilasban c. bejegyzésben. 

[November 11-én ünnepli 4. születésnapját a Pozitív kisugárzás🎉🎂 2014 óta közel 300 bejegyzés és 2300 tagúvá vált a Pozitív kisugárzás közössége. HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM minden Olvasónak, Követőnek, együttműködő Partneremnek, hogy 2018-ban is hónapról hónapra velem tartotok, kérdeztek, hozzászóltok, like-oltok, megosztotok és viszitek a pozitív kisugárzást szerte a világban💖] 

November 15-én a Mars a Halakba lép, ahol nem kimondott érzi jól magát harcias, cselekvő energiáival. Ezt akkor tudjuk igazán jól megélni, ha kombináljuk az izomerőt és a spirituális megközelítést, például jóga, tai chi, légzőgyakorlatok és meditáció formájában. Vagy a művészet, zene területén aktívan éljük meg a Mars feltüzelte szellemi energiánkat. 

November 16-án a Vénusz befejezi hátrálását és újra előre indul. Október 5.-e óta „átvizsgálásra“ kerültek kapcsolataink, anyagi ügyeink és értékrendünk is. A problémák, melyekkel az elmúlt 40 napban találkoztunk, most az irányváltással teljesen feloldhatóak lesznek. Persze ehhez az elsődleges kérdés az, hogy az önértékelésünk és az önbizalmunk helyén van-e, helyére került-e az elmúlt időszakban?! 

November 17-én a Merkúr ismét retrográd mozgásba kezd, ezúttal a Nyilasból és december 6-án a Skorpióban fordul majd újra "egyenesbe". Vagyis egy bizonyos életterületünkön (ahol a Nyilas 13.-Skorpió 27. foka közötti terület található a születési képletünkben) még néhány kirakós darabot össze kell gyűjtenünk ahhoz, hogy decemberben összeállhasson a teljes kép... Mivel a Skorpió is érintett, így az önismeret mellett elfojott, esetleg eltitkolt információk felszínre kerülése várható. Ezért egészen Karácsonyig mindenképpen kerüljük a komoly döntéseket, szerződéskötéseket. 

November 22-én a Nap átlép a Nyilasba, így a nyitottság, a tolerancia és a nagylelkűség kérdései érezhetően a levegőben lesznek a következő 4 hétben. Ebben az időszakban bizony merészebbek, kalandvágyóbbak is lehetünk az átlagnál, sőt, a Nyilas mozgékonyságának hála az utazások és a sportok is fellendülhetnek életünkben. Mindezeket extrán támogtaja a Jupiter jelenléte is!! Tehát mindenkit biztatnék, hogy a téli napfordulót és az abszolút befeléfordulás időszakát megelőzően használja még ki ezeket a pörgős, életteli, őszi napokat. 

November 23-án Telihold jön az Ikrekben. Az ereje teljében lévő Nap a Jupiterrel erősítve szemben áll az éppen kíváncsi, találékony, tanulékony Holddal, melynek fő témája egyértelműen a bölcsesség keresése lesz. A szintén a Nyilasban hátráló Merkúr viszont felhívja a figyelmünket, hogy nem elegendő a mennyiségi, felületes információ-felvétel, hanem azt a változó tűz jegy♐ segítségével tapasztalattá is kell mélyíteni. A Vénusz-Uránusz ellentét biztosítja, hogy felszabadítsuk magunkat a hamis értékek & kapcsolatok bővületéből, így segítve minket a bölcsességhez vezető arany középút megtalálásában. 

November 25-én a Neptunusz is irányt vált és visszatér a normális kerékvágásba. Vagyis a misztikum bolygójával összefüggésbe hozható tevékenységek, mint például az áloméletünk, intuitív oldalunk, spirituális énünk, mind újra dinamikus fejlődésnek indulhatnak. De vigyázat, ugyanígy a csalás, az árulás és a káosz is felütheti fejét környezetünkben.

Ezzel az útravalóval kívánok Nektek szép novembert!🍂🍃

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. október 22., hétfő

2018. október 24.: Teilhold a Bikában - Engedd végre magad szabadon!

Már egy jó ideje nagy erőkkel zajlik kollektív, szellemi átformálásunk, amit sokan igen intenzíven éreznek testükben-lelkükben egyaránt. A szerdai Telihold (is) egy fontos állomása lesz transzformációnknak, mert végre azon határainkat is áttörhetjük, melyek egészen idáig megdönthetetlennek tűntek! 


A Telihold a Bika 1. fokán jön létre az Uránusszal együttállásban. Ez kétségtelenül nyugtalanságot, elkülönülési vágyat és impulzivitást hozhat lelkünkbe. Mindezek automatikusan elszigetelődést váltanak ki, amit a Vénusz a legkevésbé sem szeretne... Jelenleg, a Vénusz Évében (2018), a Vénusz hónapjában (Mérleg havában) és retrográdjában kapcsolati kihívásaink vagy anyagi elégedetlenségünk szinte csillapíthatatlanul éreztetik velünk a harmónia hiányát. A változtatáshoz azonban szükségünk lesz a Telihold elengedést segítő és az Uránusz újító energiájára! Ugyanis a Bika-Skorpió tengely és a konstellációban megjelenő szilárd jegyek túlsúlya a biztonságra törekvést, a ragaszkodást jelképezi, s a mi feladatunk most felismerni, hogy a belső egyensúlyunk hiánya valójában abból adódik, hogy nem jól kezeljük a rendelkezésünkre álló forrásokat (mint pénzt, energiát vagy érzelmi kapcsolatainkat). A begyakorlott, berögzült viselkedésminták követésével legtöbbször csak korlázottuk magunkat, ha nem vizsgáljuk meg időről időre, hogy vajon tényleg arra van-e szükségünk, amire vágyunk?! 

Mert akarhatunk magunknak mondjuk egy jól fizető munkahelyet, de ha éppen kreatvitásunk kiélése a feladat, viszont ez az „álommunka“ lapos és unalmas, akkor egy pillanatig se gondoljuk, hogy az Univerzum nem fog minket továbblépésre késztetni – akár belső feszültség, akár "külső kényszerítő erő" megjelenése révén. 

Tehát ezúttal is hálásak lehetünk minden kapcsolatainkat megbolygató eseményért, rendünket megbontó történésért, utolsó pillanatos változásért, hiszen ezek -a Szaturnusz fényszögének köszönhetően- a merevségünket megtörő döntési, kitörési lehetőségeket kínálják fel nekünk. 
Legyünk spontának, merjünk változtatni eddigi álláspontunkon és megdönteni saját magunk állította korlátainkat

Kívánom, hogy a jövő héten következő erőpróbák, változások segítségével újra harmóniába tudjátok kerülni💖 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. október 11., csütörtök

Őszi kihívásaink 1. - Retrográd Vénusz az életemben

A retrográd időszak mindig a felülvizsgálat ideje, mely a Vénusz esetében legtöbbször értékrendbeli, anyagi és kapcsolati rendeződést jelent. A Vénusz retrográd 2018 c. írásban már tájékozódhattatok az általános impulzusokról. Most azonban az individuális hatásokra kívánok rávilágítani azok kedvéért, akik szeretnének elmélyülni, alaposabb belátást nyerni az életükben történő eseményeket illetően. 


A látszólagos hátrálás 40 napjában (2018. október 5- november 16. között) életünk bizonyos területét kell ellenőriznünk, hogy mennyire működik jól, illetve ezen a területen mi a javítani valónk az önmagunkhoz vagy másokhoz való kapcsolódásunkban. 
Elsőként a Skorpió 10. fokának pozícióját* kell megkeresnünk a születési képletünkben, mert ez lesz az az életterület, amin  a Vénusz megkezdi a szemlélődést. Majd a Mérleg 25. fokát is meg kell keressük, hiszen itt fogja befejezni november közepén a revíziót. A kettő közé eső területen pedig kétszer is végighalad, ezért kiemelt jelentőségű minden bolygó, mely ezen a szakaszon található. 

Nézzük hát a találkozás hatásait bolygónként:

Ha a Napunk☉ található az említett területen – Mérleg Napjegy esetében (különösen az október 17. után születettek) illetve Skorpió Napjegy (különösen az október 23.- november 3. között születettek) esetében: 
Először újraértékelés, majd változás várható abban, hogy kire és hogyan szeretnéd sugározni személyes energiádat. Talán úgy érzed, eddig többet adtál magadból, mint amennyit Te kaptál a többiektől. Most ennek egyensúlyba hozása lesz a feladatod: meg kell állnod egy pillanatra és végiggondolni, mi az, amit igazán szívből tudsz adni. Mert másból nem érdemes! Hiszen ha kiárasztjuk minden energiánkat, de azt nem szívesen tesszük, akkor azáltal nem teremteni fogunk, hanem elfáradni... A Vénusz retrográd arra hivatott, hogy ráébresszen, mit is akarunk valójában a jövőnktől. Tehát most lassíts, figyelj, aztán indulj előre teljes szívvel!


Ha a Holdunk🌙 található az említett területen:
Górcső alá fognak kerülni legtitkosabb vágyaink, hogy kiket szeretnénk az életünkbe és kik nem! Vajon mi az, ami egyik embert a barátunkká tette, másikat az ellenségünkké és harmadikat pedig a partnerünkké? Mi alapján választottunk? És a működő kapcsolataink között hány egyoldalú van, amelyikben mi csak adunk? Vannak olyanok is esetleg, melyekben mi kapunk többet? Vajon helyén való ez így? Azon kell tehát dolgoznunk, hogy a végén kiegyensúlyozódjon, mert egyik irányba se billanhet ki a mérleg nyelve. Ehhez a retrográd idején meg kell tapasztalnunk, hogy melyek a felületes kapcsolódásaink és melyek az igazán mély, számunkra nagyon értékes kapcsolatok. November végéig érzelmeink garantáltan elmélyülnek (pozitív vagy negatív irányban), ami ráébreszt minket arra, hogy eddig mi tartott vissza bennünket a teljesség megélésétől. Hátunk mögött hagyhatjuk végre a feszültséget és a megkötöttség érzését, amennyiben 100%-osan át tudjuk adni magunkat az őszinteségnek - legfőképp önmagunkkal szemben, amit a Skorpióban járó Vénusz megkövetel tőlünk...


Ha a Merkúrunk☿ található az említett területen:
Érzéseink, gondolataink, céljaink megváltozása várható a következő 1 hónapban. A kényelem és harmónia szempontjából fogjuk a legtöbb dolgot átértékelni. Információk hiányában azonban nem szabad döntenünk egyik személy vagy dolog mellett illetve ellenében sem. Inkább járjuk jó alaposan körbe a témát, mert most komoly lelkierővel leszünk felvértezve, és élvezzük ki a felderítés minden pillanatát! Saját igényeinket, alkotóerőnk kifejezése által az örömszerzést helyezzük előtérbe, mert ez az, ami legfőképp energetizálni fog minket. A Vénusz retrográd befejeztével pedig minden azzal kapcsolatos bizonytalanságunk elszáll majd, hogy mi lenne a helyes választás. A pozitív gondolatok, a kedves szavak és jó cselekedetek hatóerejét testközelből tapasztalhatjuk meg ezen retrográd idején.


Ha a Vénuszunk♀ található az említett területen:
Ez egy nagy lehetőség lesz, hogy felülvizsgáljuk, mit akarunk az élettől és konkrétan hogyan kívánjuk ezt megvalósítani. A retrográd idején szerezett tapasztalataink a „nem minden arany, ami fénylik“ mondással lehetne a legjobban körülírni. A kihívás abban lesz, hogy megkülönböztessük a látszat értéket a valóditól. Ez a szelektálás természetesen felér egy érzelmi nagytakarítással is, ami után megújulva, a szükségtelen sallangok nélkül indulhatunk céljainkért! Tehát nagyon fontos, hogy a kemény lelki munka közben lényegi időt szánjunk önmagunkra, érezzük a külső-belső törődést, akár meditáció, szépségápolás, masszázs formájában.


Ha a Marsunk♂ található az említett területen:
A Vénusz retrográd mindenképp lefékezni a Marsot és felteszi a kérdést, hogy pontosan mire is akarjuk használni energiánkat. Mi vagy ki az, ami fellelkesít minket, és ki vagy mi, aki már nem hoz minket lázba? A felesleges feladatok és személyek kiszortírozásával felszabadítjuk energiáinkat, hogy csak a ténylegesen szükségesek felé tudjuk őket koncentrálni. November közepétől remek alkalom fog nyílni, hogy a kívánt céljaink felé menetelhessünk. A változások és a bizonytalanság kiiktatása segítségével újra turbó sebességre tudunk majd kapcsolni. Nem csak a cél, hanem maga az út az érdekes, amiből tanulni tudunk, még akkor is, ha nem kizárólag sikereket értünk el. A tapasztalatszerzés örömének elsajátítása tehát ezen retrográd idején a feladatunk.


Ha a Jupiterünk♃ található az említett területen:
Itt az ideje megvizsgálni vágyainkat, hogy amire áhítozunk, valóban csillapítaná-e iránte érzett „étvágyunkat“. Nem lehet, hogy a kevesebb több lenne? Ezt nem azt jelenti, hogy nem gondolkozhatunk nagyban, csak ne akarjunk többet annál, mint amennyit elbírunk. A Vénusz retrográd befejeztével körvonalazódni fognak céljaink a realitás talaján, sőt, a megvalósítás iránya(i) is. A mennyiség tekintetében is megértjük, hogy az épp elégnél többet csak akkor érdemes megszerezni, ha a felesleget tovább tudjuk adni olyannak, akinek szüksége van rá. Így tudjuk a legcsodálatosabban kiélvezni a két szerencse bolygó ajándékozta hatványozott teremtőképességünk gyümölcseit.


Ha a Szaturnuszunk♄ található az említett területen:
Akkor most tisztábban fogunk látni, mint bármikor, hogy tulajdonképpen mivel is korlátoztuk eddig magunkat... Lehetnek ezek félelmek vagy akár magunkra vállalt (túlzott) kötelezettségek is. Miután felismerjük ezeket, olyan saját erőforrásainkat is meg fogjuk tudni ismerni, melyek létezésére sosem gondoltunk volna ezelőtt. A Vénusz retrográd befejeztével rájövünk, hol hibáztunk, hol nem voltunk elég hatékonyak és újra tudjuk tervezni életünk ezen részét – legnagyobb valószínűséggel kapcsolataink vagy női segítség révén. Tehát novemberre„megkövesedésünkből“ vissza fogjuk nyerni rugalmasságunkat. Éljen a Vénusz retrográd!!😊


Amennyiben a Vénusz transzcendens planétával találkozik a retrográd idején, akkor szinte soha vissza nem térő, sorsszerű lehetőségeket kapunk az ún. „kis szerencse bolyótól“:

Ha az Uránuszunk♅ található az említett területen (1973-1977 között születettek esetében):
Egy igen felkavaró periódusban találhatjuk magunkat. Váratlan, gyors, de mindenképp visszafordíthatatlan változások történhetnek életünkben. Ami biztos, hogy a Vénusz retrográd idején megszűnik a fásultság, ami eddig jellemezte napjainkat. Merőben új tapasztalatokat szerezhetünk, járatlan utakra léphetünk s tulajdonképp ezáltal visszatérünk az élet igazi vérkeringésébe. A „ki vagyok és mit akarok itt?“ illetve a „milyen messzire akarok eljutni?“ kérdések letisztázódnak, hozzásegítve minket egy hitelesebb én-képhez és jövőorientáltabb gondolkodásmódhoz.


Ha a Neptunuszunk♆ található az említett területen (1953-1962 között születettek esetében):
Érzelmileg fokozott lesz a Vénusz retrográd időszaka; sóvárgással, vágyakozással teli. Azonban nagy valószínűséggel az álom és a valóság összemosódik az életünkben. A Neptunusz életre hívja az idealizmust, ugyanakkor sajnos a káoszt is. Csodás ötleteink támadhatnak, igazán kecsegtető képek vetülhetnek elénk illetve érthetetlen vonzódást érezhetünk valakihez. És valóban rá is lelhetünk lélektársi kapcsolatokra (nem kizárólag párkapcsolatról van szó!), azonban résen kell lennünk, mert nem biztos, hogy mindegyik kapcsolódásunk kölcsönös és nem minden vágyunk, elvárásunk gyökerezik a valóság talaján... 


Ha a Plútónk♇ található az említett területen (1981-1988 között születettek esetében):
Egy nagy-nagy passzióban találhatjuk magunkat. Erős emóciók törhetnek elő, melyek bizony függővé is tehetnek minket. Nem kizárólag személyekhez fűződő érzésekről van szó, hanem kedvelt gondolatainkhoz, cselekvéseinkhez illetve a hatalomhoz fűződőekről is. Vajon ki tartja kezében, hogy mit akarunk, mikor szerelmesek vagyunk vagy mondjuk elkap minket a hév egy-egy hobbink művelése során? És vajon az irányítás vagy valami más az, amitől hosszú távon is elégedettek leszünk? A Plútó a dolgok velejét keresi, tehát a vénuszi témákat (értékrend, harmónia, alkalmazkodás, kapcsolatok, szerelem, művészet) fogja megtisztítani és kikristályosítani életünkben.

Remélem, ezen információk segítségével még tudatosabban tudtok dolgozni magatokon és fontos feladataitokon!😉

Szeretettel:
Sebestyén Ági


Utóirat: Egyre többen kérdeztétek, hogy mivel lehetne viszonozni az írásaim, válasz e-mailek nyújtotta segítséget. Hálásan köszönöm, hogy egyáltalán megfogalmazódott Bennetek a viszonzás. A blog fenntartása időt, energiát igényel tőlem és a családomtól. Úgy tudtok nekem segíteni, ha a blog oldalán megjelenő hirdetésekre rákattintotok. Ezúton is köszönöm Nektek a jelenléteteket, a visszajelzéseiteket és a támogatásotokat is💖

*Aki nem tudja megállapítani, melyik életterületén zajlik a Vénusz retrográd, jelentkezzen nálam október folyamán  a(z óra és percre) pontos születési adataival (születési hellyel együtt!), Vénusz retrográd tárgyú e-mailben (pozitivkisugarzas@gmail.com-ra) és szívesen segítek😊

2018. október 7., vasárnap

2018. október 9.: Újhold a Mérlegben - Kapcsolataink gyógyítása

Habár a harmóniára maximálisan törekvő Mérlegben járunk, mégsem beszélhetünk egy könnyed, habos-babos Újholdról. Ugyanis a jegy uralkodója, a Vénusz éppen a nem megszokott (azaz retrográd) mozgásban van, ráadásul a harc s az erő urai: a Plútó és a Mars is jelentős hatást fejtenek ki a Holdra. Emiatt aztán ha tiszta lapot szeretnénk kezdeni, előbb jó mélyre kell ásnunk a magunkban.... 


A Mérleg 15. fokán kapcsolataink és párkapcsolatunk megújhodásának próbája következik a hét első felében. Mivel a Mars és a Vénusz is kihívást jelentő fényszögbe kerülnek, így a férfi és női energiák összecsapása kívül-belül elkerülhetetlen. A két polaritás között ingadozhatunk: vagy aktívak vagyunk és bármi áron irányítani akarunk, vagy megtanuljuk elfogadni a kialakult helyzetet és bármely nehézség ellenére szeretettel kezelni azt magunkban. A választás a mi kezünkben van, ám itt a Mérleg energia nem túl kedvező, mert beszorulhatunk egy túlzottan vacilláló, döntésképtelen állapotba is. 

Mivel a vizsgált 10 bolygó közül 5 kardinális jegybe (Mérlegbe és Bakba) került, így a tenni akarás és az önérvényesítés érezhetően dolgozni fog bennünk. A szabadságvágy és az irányítási mánia között lavírozhatunk, ám a valódi kérdés az, miért érezzük magunkat kontrollon kívül... Mert képtelenek voltunk egyszerűen elfogadni a helyzetet. A megalkuvás és az őszinte, mély elfogadás teljesen mást hoznak létre bennünk. (Aki nem hiszi, MOST járjon utána!😉)

Szerencsére a Neptunusz fényszögei lágyíthatják mindezen kemény hatásokat és segítségünkre lesznek, hogy mégis csak tudjunk alkalmazkodni a külvilághoz és működtetni tudjuk az univerzális, mindent felülíró szeretet energiát!💖 

Tehát ezúttal az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e felülemelkedni, magasabb szintről átni a dolgainkat és tudjuk-e arra terelni az akaraterőnket, hogy magunknak és a másik félnek is megfelelő kompromisszum kössünk. Vagy újra meg újra meg újra az Egó diktálta köröket futjuk - akár ugyanabban, akár más és más családi, baráti, munkatársi, beosztotti illetve partnerkapcsolatainkban, egy életen belül vagy akár több inkarnáción keresztül?! 

Fajsúlyos kérdések ezek, melyeket mindenkinek magának kell körbejárnia és a maga csatáit megvívnia, hogy lelkében kialakíthassa az egyensúlyt. 

Kívánok Nektek hozzá sok erőt!✨ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. október 1., hétfő

Vénusz retrográd 2018 – A változás a szívünkben van

Pénteken kezdődik a Vénusz hátrálásának bő egy hónapja. Nagyon ígéretes lesz ez a 40 nap, mert mint a mesékben, ha végigjárjuk a próbákat, novemberben elnyerjük majd méltó jutalmunkat😊 És ha Vénusz, akkor ez a jutalom bizony értékrendünkkel, kapcsolatainkkal illetve pénzügyeinkkel kapcsolatos lesz💝 


A retrográd időszak mindig vizsgálódásról, átértékelésről szól. Témáink a Vénusszal az anyaghoz - mint birtokolható dolgokhoz- való viszonyunk, a kapcsolatteremtési képességünk, a harmónia és esztétika iránti igényünk, a tetszeni vágyásunk és érzékiségünk lesznek. Azon felül, hogy ezek egyébként is felettébb izgalmas témák, most a zodiákus legszenvedélyesebb jegyén keresztül tanulmányozhatjuk, mivel a Vénusz a Skorpió 10. fokán fordul. 
A Skorpió pedig a kozmikus ciklusok felügyelője; hozzá tartozik az élet, a halál és az újjászületés körforgása; a psziché, az ösztönök és a reflexek; minden, ami tabu, tehát a titikos vágyaink is. Mivel a Skorpió nem fél szembesülni saját árnyoldalával sem, ezért leviszi egész mélyre a Vénuszt, így a kapcsolataink tesztjét előidézve. Át kell vizsgáljuk, újra kell értékelnünk kapcsolatainkat és szerelmi életünket is. 

Ez a vérpezsdítő periódus emlékeztetni fog minket arra a dologra, amire mindig is vágytunk, de sosem kaphattuk meg (Skorpió Vénusz) és most el fog indítani, sőt, űzni fog minket, hogy megszerezzük. Rendkívül erős érzések, mindent elsöprő vágy vagy személyek esetében vonzás alakulhat ki bennünk. 
Ráadásul az Uránusszal együttműködésben mindez úgy történik, hogy kitaszítanak minket a komfort zónánkból a bizonytalanságba, az ismeretlenbe... Az átlagos néhány napos „gyors randevú“ helyett 3 hónaposra nyúlik az Érzékiség Bolygójának és a forradalmár Uránusznak a kapcsolódása. (Tehát rendkívüli fókuszban a Vízöntő energiák, akár csak a Mars esetében is!) Frissítő, új szituációkban és többször valószínűleg teljesen váratlanul kell bizonyítanunk, hogy értjük a Skorpióban hátráló Vénusz lelkünket átható üzenetét. Talán küzdelmes lesz, talán fájdalmas..., de a végén rájövünk, hogy a tapasztalat, amiket szerzünk és a végeredmény megéri, megérte! 


Legutóbb 2010. október-novemberben zajlott ugyanezen a helyen a Vénusz retrográd. Így az akkoriban lezáratlan ügyek, befejezetlen (érzelmi) tanulni valók újra felbukkanása várható: mint például korábbi szerelmek, régi barátok, akár előző életből hozott kapcsolatok, vagy a 8 évvel ezelőtti probléma (megcsalás, veszekedés, csak szeretői kapcsolat, szakítás stb.) megjelenése, immáron más szereplőkkel. Az ilyen típusú visszatérések általában lelkileg a legnehezebbek..., hiszen egykor azért hagytunk fel a megoldással, mert túl sok energiánkat emésztette fel, esetleg konkrét áldozatot, már-már ember feletti kemény munkát követelt tőlünk. 
A mostban viszont már nincs több kibúvó! Például a „csak arra kellek a másiknak“, „nem fogad el annak, aki vagyok“, „miért lázad fel ellenem, hisz én szeretem, imádom őt?“ problémaköröknek a felismeréseink által meg kell szűnnie. Igaz, hogy ez nagyon keserves lehet, de enélkül nem tudunk (és nem is érdemes) továbblépni; csak egy helyben toporognánk. 
Így legalább esélyt kapunk megérteni, hogy mit nem csinálunk jól: talán túlzottan meg akarunk felelni, azért vonzunk mindig magunkhoz olyan valakit, aki nem értékel minket? Talán mi magunk vagyunk kishitűek, ezért nem fogadnak el minket mások? Talán valójában mi manipulájuk a másikat és ezért lázad ellenünk a retrográd idején? 

Kép forrása: br.blastingnews.com

Tárd ki a szíved és őszintén vizsgáld meg magad!! Térképezd fel önmagad (mint egy idegent) és ne félj legtitkosabb vágyaid megismerésétől sem! Hagyd megtépázni az Egódat: ne akard kontrollálni, ami történik, csak menj bele és mindvégig maradj éber! Hogy hogyan? Gyakorold, hogy megtartod a távolságot a benned tomboló szenvedély és önvalód között. Akkor válj igazán objektívvá, mikor a legszélsőségesebb érzelmeket éled meg: törnél-zúznál, felrobbannál vagy éppen a végtelenségig nyújtanál (azaz birtokolnál...) egy számodra jó helyzetet ill. személyt! 

Mivel a Égi Királykisasszony még a Mérleg jegyébe is visszatér és ott fejezi be hátráló menetelését, így a próbák által megtanulhatjuk, hogy vágyaink beteljesüléséhez mások (!) és saját magunk előtt is rejtett igényeinkkel is tisztába kell kerülnünk. És talán nem adunk eleget önmagunkból (árnyoldalunkkal együtt!!) ahhoz, hogy kaphassunk?! Hiszen az adás és kapás kiegyenlítődésének univerzális törvényszerűsége mindig működik. És milyen gyönyörű ennek megtapasztalásához az uralmi helyzetben lévő Mérleg Vénusz♎ 

A következő 6 hét lesz tehát önvalónk alkímiája. Habár kihívásokkal teli, de a végén megtörténik szívünk metaforfikus újjászületése💖 

Azt gondolom, annál többet nem is tehetünk, mint hogy engedjük, hogy az új énünk megszülethessen november közepéig, aki már egy magasabb szintről szemléli önmagát és kapcsolatait!✨ 


Szeretettel: 
Sebestyén Ági 


Utóirat: Érdekes téma még, hogy hová esik a Skorpió 10. foka születési képletünkben és találkozik-e a retrográd Vénusz valamelyik bolygónkkal. Ehhez egy külön írást adok közre jövő héten😉

2018. szeptember 30., vasárnap

Október hónap energetikája: Mint Stendhal Vörös és feketéjében...

Mint Stendhal személyiségfejlődést bemutató regényében, a Vörös és feketében, október folyamán ugyanúgy nekünk is lehetőségünk lesz megélni a szenvedélyt, a tiltott vagy akár pozitív, akár negatív irányban túlfűtött kapcsolatokat. Az Újhold és a Telihold is izgalmas, segítő energiákat hoznak, nem is szólva a hó végi Tízmilliószoros Teremtő Napről💖 Egy biztos, az elkövetkezendő 4 hét végére ki fog rajzolódni belső főhősünk lélektani emelkedésének lehetősége és iránya!

Kép forrása: artmajeur.com/yvettemoenne

Október 1-jén a Plútó befejezi április vége óta tartó hátrálását, és mély regenerációnkat lezárva újra előre fog haladni, így teljes gázra kapcsolva az egész októbert átható Skorpió energiákat. Az elmúlt körülbelül 6 hónapban vágyainkat és igényeinket kellett megvizsgálnunk, hogy melyekért érdemes továbbra is dolgoznunk, és melyeket kell végleg elengednünk. Ha ezt még nem tettük volna meg, most mindenképpen vessünk számot, mert lassanként ismét beindulnak a változással, átalakulásunkkal kapcsolatos folyamatok az életünkben. (Melyek azért is nagyon fontosak, mert már a 2020-as feladatinkat is előre vetítik!) 

Október 5-én a Vénusz retrográd mozgásba vált. A Skorpióból indul és a Mérlegbe visszalépve egészen november 16-ig górcső alá veszi a kapcsolatainkat, pénzügyeinket és értékrendszerünket. Ráadásul az Uránusszal való oppozíció miatt mindezen témákban erősen meg fogják kérdőjelezni a stabilitásunkat, így valószínűleg nem leszünk megkímélve a váratlan kapcsolati és anyagi fordulatoktól... De a Vénusz retrográdról még bővebben olvashattok egy külön írásban is😉

Október 9-én Újhold lesz a Mérlegben♎ Kapcsolataink és párkapcsolatunk megújhodásának próbája lesz ez. Képesek vagyunk-e magasabb szintről átlátni a helyzetet és elég erősek vagyunk-e a (mindkét félnek!) megfelelő kompromisszum megkötésére, vagy újra és újra az Egó diktálta köröket futjuk le akár ugyanabban, akár más és más családi, baráti illetve partnerkapcsolatainkban?! 

Október 10-én a Merkúr a Skorpióba vált. Ez a történés pedig sokkal intuitívabbá és analizálóbbá teszi gondolkodásmódunkat. Ha komolyan vesszük a befelé fordulást, akkor most jó eséllyel a régebb óta húzódó problémákra is megoldást találhatunk. Kommunikációnk önmagunkkal és a külvilággal is közvetlenebbé, szókimondóbbá válik. A (pozitív!) gondolatok erejét pedig egyáltalán nem szabad lebecsülni a mélységek jegyében járó Merkúr idején. 

Október 23-án a Nap a szélsőséges Skorpió jegyébe vált. Ezzel megkezdődik a természet visszavonulása és egyben a lelki felkészülés is a télre. Vagyis külső-belső átalakulásunk hónapja következik. Érdemes minél többet meditálni, s ennek központi témájává a változást, saját belső folyamataink alapos vizsgálatát választani. Ismét a vágyálmok kergetése, a ragaszkodás és az elengedés témái köré rendeződnek dolgaink... Mindezek feldolgozásában a másnap létre jövő Telihold is nagy segítségünkre lesz. 

Október 24-én egy feszültséggel igen csak áthatott Telihold lesz a Bikában♉ Már a múlt hónap Teliholdja sem adott nekünk könnyű leckét, de ezúttal még élesebb lesz a bennünk tomboló két véglet: az abszolút szabadság és a biztonsághoz való ragaszkodás vonzása. A Bika-Skorpió tengely elhelyezkedése és a rajta lévő bolygók határozzák meg, hogy kinek pontosan melyik területen lesznek ezek az újabb feladatok „kiosztva“, és hogyan tud ezeken urrá lenni. 

Október 30-án jön az év utolsó Tízmilliószoros Teremtő Napja, mely jó ehetőséget szolgáltat nekünk, hogy a 2018-as még befejezetlen feladatainkhoz egy kis extra segítséget kérjünk😉

Október 31-én a Vénusz már vissza is érkezik a Mérlegbe, azaz idén már másodjára érvényesítheti a nőiség és esztétika bolygója a kapcsolatok ápolására, új kapcsolatok teremtésére vontakozó energiáit, diplomáciai érzékét és harmónia iránti törekvéseit is.

Kívánom, hogy legyen minél kiegyensúlyozottabb októberetek!💞

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. szeptember 23., vasárnap

2018. szeptember 25.: Telihold a Kosban - Kapcsolataink rendezése

A vasárnapi napéjegyenlőség után két nappal jön az ősz első és izgalmas Teliholdja. A Kos♈ 2. fokán jön létre és együtt áll az Univerzum Gyógyítójával, a Chironnal. Tehát a keddi Telihold mindenképpen múltunk egy fájdalmas vagy máig megoldatlan részét fogja felszínre hozni...


A Szaturnusz és az Uránusz kapcsolódásának köszönhetően a jövőnk szempontjából jelentős tapasztalatokat szerezhetünk a következő napokban. Amennyiben sikerül feldolgoznunk ezt a korábbi sérülést, megkönnyebbülve, felszabadultabban mehetünk tovább a következő (szintén megoldásra váró) feladatunkra. 
Legtöbbeknél bizony a családi kapcsolatok megtiszítását fogja aktiválni ez a Tellihold. Az előző generációk (szülők, nagyszülők, dédszülők, nagynénik, nagybácsik) beragadt/ elrontott mintáit kellene megfejtenünk, és ezeket minden energiánkkal, teljesen tudatosan előre mozdítanunk annak érdekében, hogy a minket követő nemzedék(ek) (gyermekeink, unokáink) már ne a múlttal kell legyenek elfoglalva, hanem a saját jelenük kihívásaira tudjanak majd koncentrálni. (Mint például a Föld megtisztítása, kollektív túlélés, lelki kapcsolatok helyreállítása az ember és a természet, ember és ember, az ember és az Univerzum között és így tovább.) 

Ha egyetlen jó tanácsot kellene adnom erre a hétre, azt mondanám: merjünk 100%-ban hűek lenni önmagunkhoz! Rendkívül fontos, hogy – főként családi - kapcsolatainkban bátran felvállaljuk őszinte véleményünket. Ne féljünk kimondani, ha nem értünk egyet a másikkal, mert a Mérleg energiák segítségünkre lesznek abban, hogy diplomatikusan tudjuk kifejezni álláspontunkat. Ugyanakkor legyünk nyitottak arra, hogy végighallgassuk a másik felet is! Mielőtt pálcát törnénk bárki feje felett, próbáljuk meg magunkat csupán egyetlen pillanatra a másik helyébe képzelni. Ezzel új távlatok fognak megnyílni előttünk és megannyi izgalmas kérdés: én vajon mást tettem volna a helyében? Milyen megoldások voltak elérhetőek akkor és mit tehetünk most az ügy érdekében? Mi a mi szerepünk ebben az egész szituációban? Gondolkozzunk hát el a helyzeten több nézőpontból és csak utána hozzunk meg döntésünket a következő lépésről. 
Higgyétek el, ezúttal utólagosan (2 hét és 1-2-3 hónap múlva) is fontos lesz újra és újra megvizsgálnunk a mostani Telihold tanulságait, hogy alaposan átlássuk és később gyakorlatba is átültessük, ami(ke)t most megtanul(hat)unk.

Legyünk nagyon-nagyon hálásak💖, ha nehézségeket sodorna elénk a Telihold, mert így támogat most minket, sőt, utódainkat is az Univerzum✨

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. szeptember 7., péntek

2018. szeptember 9.: Újhold a Szűzben - Fedezd fel és engedd be a változásokat!

Ez a nyár érezhetően megváltoztatott mindannyiunkat: 3 fogyatkozással és azzal az igen ritka jelenséggel, hogy egyidejűleg 7 bolygó is hátráló mozgásban volt. Az új évszak megnyitója viszont egyértelműen a vasárnapi Újhold, mely segít a már végbement lelki változásokat a mindennapjainkba is beültetni. Nagyszerű támogató energiákat✨ bocsátanak rendelkezésünkre, s a kérdés csak az, hogyan tudunk mi élni ezzel! 


Az Újhold a Szűz 17. (kritikus) fokán jön létre, mely rendkívüli energiával ruházza fel ezt az eseményt. Ráadásként visszaköszön a bűvös 7-es szám is, ugyanis ezúttal 7 bolygó tartózkodik Föld (Bika, Szűz vagy Bak) jegyekeben. Tehát figyelmünk a fizikai világra, a fizikai testre és az anyagi világban való boldogulásra koncentrálódik. A Szűz kutat és megfigyel; a megismerteket rendszerbe foglalja, vagyis tisztít és rendet teremt. 

Remekül passzol mindehhez a retrográd Plútó és a Jupiter kapcsolódása az Újholdhoz. Hiszen gyönyörűen mutatják, hogy a megélt félelmeink (Jupiter a Skorpióban) legyőzése (Plútó), és mindaz, amin az tavaly év vége óta keresztül mentünk, tanulságaival mély bölcsességet ajándékozott nekünk. Végre újra képesek vagyunk birtokba venni saját életenergiánkat (szintén Plútó analógia), hogy én-ünk legjobb „verzióját“ létrehozhassuk, illetve a születésünkkor belénk oltott erőt helyesen tudjuk felhasználni: itt és most!! 

A Merkúr, mint uralmi helyzetben lévő bolygó pedig a gondolkodásunkra hívja fel a figyelmet. És habár a Levegő elem hiányzik a konstellációból (mert már a Vénusz is átlépett a Skorpióba), sőt, Tűz sem áll rendelkezésre, a Merkúrral mégis gondolati síkon kell először megtörténnie a tisztulásnak, változásnak. Ha ezzel készen vagyunk, akkor tudjuk teremtményeinket életre hívni a Földön is. Amennyiben szükséges, detoxikáljuk még magunkat testileg és érzelmileg is a hétvégén – hiszen erre is kiválóan alkalmas a Szűz minőség. 

A Neptunusz szemben állása az Újholddal ugyan csábíthat minket a valóság elől való elmenekülésre, de ezt a szabadulási vágyat érdemes olyan cselekvéssel vagy nem-cselekvéssel helyettesíteni, melynek során igazán magunkra tudjuk fordítani az időt és az energiát (pl. meditálni, relaxálni, kreatív hobbinknak hódolni stb.). Eközben teret és lehetőséget nyerünk, hogy kapcsolódhassunk a felsőbb energiákhoz, így megtanulván újra bízni a Gondviselésben és visszatérni önmagunkhoz (önvalónkhoz)! 

Amelyik házra a Szűznek ezen 17. foka esik születési képletünkben, ott kell most kell most igazán praktikusan, precízen és gyógyító jelleggel fellépnünk. Azaz amit lehet le kell egyszerűsíteni, ami rendezetlen, helyre kell tenni és hatékonyabban kell priorizálni napirendünkben is😉
Íme egy kis puska az életterületekhez: 


Csodálatos Újholdat kívánok Nektek!🌙

Szeretettel💖
Sebestyén Ági

2018. szeptember 5., szerda

Szeptember hónap energetikája: "Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem."

Érezhetően megkezdődött az ősz, asztrológiai értelemben is. Bár a nyári hőséggel párhuzamosan a tüzes energiák is csillapodni fognak, azonban a küzdőszellemű Mars és az újító Uránusz közötti kölcsönhatás felkorbácsolhatja azért néha a belső tüzünket... A bolygómozgások szintén több jelentős energetikai átalakulást fognak bennünk generálni - remélhetőleg mindenkinek kedvező iránynban. Ugyanis a Szatrunusz irányváltása mellett jegyváltások sora (a Merkúr, a Mars, a Nap és a Chiron esetében is) bekövetkezik. Elmélkedésre, munkára fel!😊


Szeptember 6-án a Merkúr a Szűzbe lép. A kommunikációért, tanulásért, kereskedelemért felelős bolygónk nagyon jól érzi magát kb. 2 hét erejéig az otthonában, a racionális Szűz jegyben. Szervező és analizáló képességeink élesebbé válnak, ugyanakkor önkritikánk és sajnos kishitűségünk is fokozottabb lehet. A pozitív gondolkodást és az agykontrollt bevetve viszont nagyon hatékonyan gyógyíthatjuk önmagunkat és másokat is, mivel a Szűz az alázat és a gyógyítás jegye is egyben. 

És szintén szeptember 6-án a Szaturnusz irányt vált. Hátrálása még április derekán kezdődött, hazai terepen, a Bakban, ami bizony rendkívül megerősítette rendszerező hatását. Most fog eldőlni, hogy az elmúlt hónapokban érkező új feladatokat, felelősségeket – minden félelmünk ellenére is - fel mertük-e vállalni, azaz fejlődést mutattunk Szaturnusz Mesternek, vagy csak lazsáltunk... Ha az utóbbival most „lebukunk“ (úgyis le fogunk, mert a Karma mindent lát), akkor most vissza kell térnünk a megtanulandó leckéhez és még az idén kényszerből tovább vinni a dolgot. Amennyiben viszont jól teljesítettünk, akkor most a Szaturnusz komoly jutalomban fog részesíteni bennünket. 

Szeptember 9-én Újhold következik a Szűzben. A Szűz-Halak tengely (minőségek és azok az életterületek, melyeket születési horoszkópunkban érint) kiemelten erős lesz, mivel az Újhold szemben állásban lesz a Neptunusszal. A Mars éppen jegyváltás előtt lesz, a Vénusz pedig ezen a napon érkezik meg a Skorpióba. Tehát test, lélek és szellem egységéről, tudatszintünk újrahangolásáról fog szólni szeptember első hétvégéje. 
És a szintén ezen a napon jegyet váltó Vénusz a Skorpió energiáival természetesen behozza a fokozott szenvedélyességet a „képbe“. Így kapcsolataink intenzívebbé válhatnak, azonban negatív értelemben is, ami sajnos féltékenység és birtoklási vágy feltűnését jelentheti. Viszont ezek által önmagunk átnevelésére, tudatosabbá tételére kapunk jó lehetőséget. 

Szeptember 11-én a Mars ismét a Vízöntőbe lép. 10 hetes hátrálása, majd az augusztus végi irányváltása után most újra egy kis váratlanságot, kiszámíthatatlanságot hozhat életünkbe. A Vízöntő urához, az Uránuszhoz, a felszálló holdcsomóhoz (karma) és a Vénuszhoz is feszülten csatlakozva szabadságvágyunk extrém mértékben megnövekedhet. A közeljövőben érdemes céljaink elérése érdekében az intellektusunkat bevetni és egyéni megoldások helyett inkább az együttműködésre koncentrálni. 

Szeptember 22-én a Merkúr gyorsan tovább is áll a diplomatikus Mérlegbe. Egyénenként különböző életterületeken válhat hangsúlyossá a kiegyenlítődés, a kapcsolatteremtés és a harmónia, művészet keresése. 

És másnap szeptember 23-án a Nap is átlép a Mérlegbe. Ez a napéjegyenlőség napja, amikor a Föld mindkét féltekéjén egyforma hosszú a nappal és az éjszaka. Ezután az éjszakák hosszabbak lesznek, a befelé fordulás és embertársainkkal való kapcsolataink fontosabbá válnak. A Mérleg energia biztosítja, hogy a harmónia, kommunikáció, kapcsolatok, szépség és esztétika témáival hatékonyabban tudjunk foglalkozni. 

Szeptember 25-én Telihold jön a Kosban. Mivel a konstelláció főszereplői a Nap és a Hold mellett a Szaturnusz, a Merkúr és a Chiron, így olyan korábbi (akár gyermekkori) sérüléseink nyílhatnak fel, melyek elengedésre várnak. A Mars és az Uránusz közötti feszültség miatt különösen frusztrálónak érezhetjük, ha nem a mi akaratunk érvényesül elsődlegesen. De éppen igazán személyes (szinte mindig túlzó) érzelmeink háttérbe szorításával kell egyensúlyt teremtenünk a saját és családunk (szüleink, gyermekeink) igényei között. 

Szeptember 26-án pedig a hátráló Chiron visszalép a Halakba, ahol már bő 7 évet töltött 2018. áprilisáig. Ebben az időszakban egyre többen nyitottak a spiritualitás felé, mivel a Halakból legfőképpen az érzelmeinkre hatott a sebzett Gyógyító. Most, hogy a Kosból csak időszakosan látogat vissza, vissza kell pörgetnünk magunkban az idő kerekét és visszatérni a még lezáratlan lelki sérülésekhez. Erről bővebben a Chiron a Kosban c. bejegyzésben olvashattok😉

Szép szeptembert és őszt kívánok Nektek!🍂

Szeretettel:
Sebestyén Ági