2015. május 28., csütörtök

Júniusi előrejelzés: A spirituális keresés & gyógyulás hónapja


Az első nyári hónap nem csak meleg időjárást, hanem az Ikrek üde, mozgékony természete után érzelmi változásokat is hozhat. A hónap végétől a Rákba kerülő Nap a családot, a szívünkhöz közelálló személyeket és az otthonunkat helyezi majd a középpontba. Magához a Víz elemhez tartozó szentimentalizmus illetve mély érzések által lelki gyógyulásunk és átalakulásunk is megkezdődik majd.


Június 2-án Telihold lesz, mely ezúttal az Ikrek és a Nyilas minőségekre helyezi a hangsúlyt. Közös tengelyükhöz tartozik a tanulás, a kalandvágy & a keresés: a vallási, filozófiai vagy spirituális útkeresés. A Nap a könnyed, levegős Ikrekben erősítve a harcias Mars és az intelligens Merkúr által, míg a Hold a Nyilasban feszült fényszögben az érzékek feletti Neptunusszal. Megtapasztalhatjuk majd a szélsőségeket, ezáltal rálátást nyerve az egységre. A Nyilas optimista természetét kiegészíti az Ikrek szerteágazó ismeretanyaga, tehát az idealizmust a tényekkel kell kiegyensúlyoznunk.

Június 5-én a Vénusz, a nőiség & a szerelem bolygója a fennséges Oroszlánba költözik. Míg a Rák jegyben állt, addig érzelmesebb oldalunk jött elő, most viszont inkább az önkifejezésre kerül a hangsúly. A szórakozás és a luxus iránti vágyunk előtérbe kerülhet. Belső tüzünk újjáéled, kreativitásunk, hódítási vágyunk és még nagylelkűségünk is megnövekszik majd.

Június 12-én a Merkúr ismét előrefelé indul. Ezzel egy viszonylag nehézkes 3 hét zárul le. Könnyebb lesz a döntéshozatal. És ugyanezen a napon a Neptunusz hátráló mozgásba kezd, ami spirituális fejlődésünknek, eddigi tapasztalataink átértékelésének kedvez. Segít nekünk megválaszolni a kérdést: hol van vége az álmoknak és hol kezdődik a valóság?



Június 14-én a ragyogó Nap és a tetterős Mars együttállásba kerül az Ikrekben. Energiaszintünk jelentősen megemelkedik és aktívabbak lehetünk az átlagosnál. Valószínűleg a bátorsággal és az önérvényesítéssel sem lesznek gondjaink. Elismerésre és a vezető szerepre törekedhetünk. Azonban ha túlzásokba esünk, vamerővé válunk, akkor kisebb problémáink adódhatnak a hatóságokkal vagy akár az egészségünkkel.

Június 15-én a szigorú Szaturnusz visszalép a Skorpióba. Vagyis a következő három hónapban újra előjöhetnek olyan témák, melyeket már lezártnak hittünk. Újra az elmélyülés, a vizsgálódás kerül előtérbe. Talán így ismét olyan dolgot tanulhatunk meg magunkról, amit eddig nem tudtunk, és személyiségünk újabb átalakuláson, fejlődésen mehet keresztül.

Június 16-án Újhold lesz az Ikrek jegyében. A Naphoz és a Holdhoz csatlakozik a Mars is. Most olyan összefüggéseket is megláthatunk, ami korábban eszünkbe se jutott volna. A Mars pedig mindehhez még kedvezőbb energiát szolgáltat. Érdemes a tudatalattinkkal is dolgozni, hogy az onnan származó információk segítségével is tudjunk alakítani magunkon. Hiszen először mindig a szellemi változás megy végbe, utána következhet csak a fizikai világban való megnyilvánulása is.



Június 21-én a Nap átlép az érzékeny Rákba s ez a nap a csillagászati nyár kezdete. A zodiákus első Víz jegye érzelmesebbé és érzékenyebbé tehet minket. Inkább az érzelmi biztonságra, a családunkra, a közeli barátokra és az otthon melegére vágyunk majd.

Június 22-én a joviális Jupiter segítő fényszöget ad a forradalmi Uránusznak. Ez a konstelláció utat nyit a változásoknak, hogy könnyedén fogadjuk őket. Új lehetőségek jöhetnek, legfőképp szakmai téren (pl. új pozíció, kiküldetés, vagy akár fizetésemelés formájában). Szellemünk fejlesztése kiemelt szerepet kap eddebn az időszakban. Ezeket a nagyon erős energiákat mindenképp próbáljuk meg minél jobban kihasználni!

És végül június 24-én az aktív Mars követi a Napot a Rák jegyébe. Ezen állás idején fellelkesülhetünk, hogy nagy tetteket hajtsunk végre, legalábbis képzeletben a szavak „fegyverével”. A családi konfliktusok sajnos gyakoribbak lehetnek, hangulatunk is ingatagabbá válhat. Ugyanezen a napon az egészség őre, a Chiron bolygó hátráló mozgásba kezd, ami egészen november közepéig fog tartani. Ez a hatás feltépheti a korábban már begyógyult sebeinket, hogy a mélyebb rétegeket is begyógyítsa a felszín alatt. A gyógyítás és a gyógyszerek témaköre biztosan előtérbe fog kerül az elkövetkezendő időszakban.

Szép nyarat kívánok Nektek! :)
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése