2019. január 18., péntek

2019. január 21.: Telihold & holdfogyatkozás az Oroszlánban – Az egyéniség forradalma


A Teliholdak önmagukban is rendre támogatják egy-egy ciklus lezárást, viszont a holdfogytkozással együtt akár sorsfordító eseményeket is hozhatnak életünkbe. A forradalom szó alatt értem a vezetőik ellen lázadó és irányváltást követelő nemzeteket, és egyben a mindannyiunkban belül munkáló, változásokat életre hívó lázadást is. Hiszen a szinkronicitás örök törvényszerűsége ma is érvényben van: „Amint fent úgy lent és ahogy belül úgy kívül.”


A Telihold, vagyis a Hold és a Nap szembenállása ezúttal a kapcsolatok tengelyén jön létre a magabiztos Oroszlán és a független Vízöntő között. Mindkét jegy a külvilággal teremtett kapcsolódásunkról illetve ezeken keresztül egyéniségünkről szól. A Plútó és a Nap bekebelezik a Merkúrt, így közvetlenül az Egó jut kifejezésre – a külső páncélunk, mely segít nekünk túlélni a nagyvilágban. 
A másik oldalon viszont a Hold és a felszálló holdcsomópont találkozása kiegyensúlyozza ezt a karakteres hatást. Felerősítik a lélek és az intuíciónk működését. A két pólus közötti feszültség most bizony akár kellemetlen testi tünetekben is megnyilvánulhat: hiszen minden betegség a fizikai sík (a testünk) jelzése arra, hogy a lélekben valami nincs egyensúlyban. A betegség (= nem egész-ség) valójában le akar lassítani minket, befelé fordítani: „Hahó, Kisgazdám, vedd észre, hogy itt belül rendet kellene végre raknod! Kérlek, ne halogasd ezt tovább.

Szerencsénkre😊jegyváltás előtt áll az állóvizet felkavaró Uránusz meg spirtuális lélekbúvárunk és sebészünk, a Chiron is. Így viharos sebességgel nyílhatnak fel régi lelki sebeink, melyeket (akár 18-36 év távlatából) a holdfogyatkozásnak felszínre kell hoznia annak érdekében, hogy véglegesen be tudjuk őket gyógyítani.
Ha kinyitjuk a szemünket, fülünket és lelkünket, akkor a - szintén Uránusz biztosította- zseniális felismerésekkel végbe tud menni azon feladatunk mély, felelősségteljes felismerése, megértése, melyet rajtunk kívül senki más nem tud elvégezni ebben a földi világban. Hiszen ki fogja (ki tudja vagy akarja??!) helyettünk megedzeni az izmainkat, vagy megtanulni helyettünk a leckét, vagy megérteni helyettünk az összefüggéseket, vagy éppen ledolgozni korábbi cselekedeteink következményeit (karmikus terheinket)?

A kis és a nagy szerencsebolygók (Vénusz & Jupiter) kontaktusa a Szatunrusszal azt mondja, hogy valójában egyetlen karnyújtásnyira vagyunk vágyaink megvalósításától. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e ezért változtatni: másként gondolkodni, összefüggéseket keresni, kitisztítani a lelki blokkokat, hogy adott esetben még a testünk is felszabaduljon?

Ennek a fejlődési ciklusnak 2017.augusztusában volt kiindulópontja, utána 2018. februárjában, majd augusztusában következtek azok az állomások, ahol az útnak és az iránynak tisztulnia kellett előttünk. Gondoljunk vissza ezekre a dátumokra, az akkori történésekre és rakjuk össze a kirakós darabkáit! Azonnal előttünk lesz a víziót, amit követhetünk, hogy megélhessük saját, egyedülálló küldetésünket.

Legyen ez a Telihold egyediségünk megszentelése! Ünnepeljünk hát!🎆

Szeretettel:
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése