2017. október 6., péntek

2017. október 10.: Jupiter a Skorpióban – Olvassunk a sorok között!

Kedden több mint egy esztendős időszak után a Jupiter átlép a Skorpióba. Ennek hatására egy nagy lelki utazás elébe nézünk, ami nem csak a világról alkotott képünket fogja megváltoztatni, de 2017-2018 folyamán érzelmileg teljesen újjáépít majd bennünket... Készen álltok?😊


2016. szeptembere óta a Jupiter, az Univerzum jótékony óriása a Mérleg jegyében járt, s ezzel kifejtette hatását az emberi kapcsolatok és a diplomácia területén. Egyéni szinten pedig az egyensúlyteremtésre való erőteljes törekvéseinket hozta magával, persze nem csak kellemes történésekkel körülöttünk. A Mérleget azonban most a Skorpió váltja, hogy a külső energiákra való hangolódás, azokhoz való finomodás után, most inkább befelé kezdjünk el kutakodni
A Skorpió hihetetlen, olykor már-már ijesztő mélységekbe tud belelátni és extrém személyiségformáló, átalakító energiával rendelkezik, amit a Jupiter még meg is fog sokszorozni. Azonban az áttörést jelentő transzformációhoz a Skorpió igényli a szélsőségek megélését, a „belehalok a vágyaimba“ érzést. Végtelen odaadással követi ideáit és közben képes még akár saját magát is feláldozni. Mivel a kontroll és az érzelmi befolyásolás nagy mestereként (is) ismert, - külső szemlélő számára - játszi könnyedséggel szembe tud nézni félelmeivel, sőt, ugyanezzel a karakterrel túl is lép rajtuk!! Harcol minden ellen, ami szemben áll a saját, ideákról alkotott elképzeléseivel.

Kép forrása: br.pinterest.com/explore/tatuagem-de-libra/

Egyértelmű tehát, hogy a Skorpió nem tudja kételkedés nélkül átadni magát a szerencse bolygó bizalmának, hitének és optimizmusának. „Hiszem, ha látom.“ - súgja fülünkbe, de nekünk most a sorok között kell megtanulni olvasni. Fény és árnyék játéka lesz ez bennünk, halandókban... És bizony ebben a 2018. novemberéig tartó időszakban lehet, hogy találkoznunk kell a kiábrándulással valamint az elengedés misztériumával is ahhoz, hogy elérhessük az újjászületés kínálta szabadságot! 
Ezáltal kapaszkodhatunk majd feljebb: egyre magasabb és magasabb dimenziókba. Meg kell értsük, el kell fogadjuk, hogy legjobban a Skorpió alábbi eszközeivel és témái által tudunk most szellemileg tágulni:
  • születés- halál dualitása mint az újrateremtés eszköze; 
  • szexualitás, szaporodás;
  • gyógyítás - alternatív gyógyítás (melynek tendenciája jövő májustól várhatóan sokkal jobban fel fog erősödni);
  • LÉLEK, LÉLEK, LÉLEK;
  • lélekgyógyászat, pszichológia;
  • önnevelés: hogyan változtassam a negatívat pozitívra?;
  • reinkarnáció, előző életek (mint lelki adósságok);
  • transzformáció: mély, szenvedélyes, szélsőséges érzelmek által;
  • hatalmi harcok, manipuláció; 
  • féltékenység, botrányok;
  • pénzügyi adósságok;
  • jóslatok, misztérium.

Ezekből tisztán kiolvasható, hogy ha vágyunk a fejlődésre, vagy van egy régebb óta kitűzött célunk, akkor az most manifesztálható, hiszen a Skorpió minőségek segítségével szinte mágnesként vonzzuk magunkhoz.
És természetesen nagyon jó esélyünk van arra is, hogy energiabefektetéssel a bennünk lévő blokkok feloldódjanak. De nem ám a 'sült galambra való várakozással', hogy mondjuk elmegyek egy terapeutához (legyen csontkovács, asztrológus, látó vagy főorvos stb.) és ő megoldja a problémát és pikk-pakk helyretesz mindent. Tévedés. Az előttünk álló 13 hónap közvetlenül a kezünkre játssza azokat a tanácsadókat, módszereket, könyveket, gyógynövényeket és így tovább, melyekre épp szükségünk van az előrehaladáshoz. De ezek csak segítenek enyhíteni a tüneteinket, rátalálni az új irányra, de a „piszkos munkát“: a lelki formálódást nem fogják és nem is tudják elvégezni helyettünk. Aki hajlandó befogadni a Skorpióban járó Jupiter üzenetét, ők mind világosságot, reményt „nyernek“ az eddigi árnyékterületekre. Energetizálódnak és erővel töltődnek fel. (Ehhez segítségképp hozok még Nektek egy fénymeditációs gyakorlatot is a következő bejegyzésben.) 
Tehát önelemzésre, belső elmélyülésre és komoly, tartalmas kutatásra*, hihetetlennek tűnő átalakulásokra rendkívül alkalmas lesz ez a jövő őszig tartó időszak. 

Szeretettel:
Sebestyén Ági

*A keresést érdemes azzal kezdeni, hogy asztrológiai képletünkben megnézzük, melyik házra esik a Skorpió jegye, ugyanis ez az életterület lesz mostantól a fókuszunkban.  Továbbra is szívesen segítek az életterület megállapításában😉Aki bizonytalan, jelentkezzen óra és percre pontos születési adataival a Facebook oldalon keresztül. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése