2017. július 30., vasárnap

2017. augusztusi előrejelzés: A lezárások, az aratás hónapja

Egy igen izgalmas augusztus elébe nézünk, melyet továbbra is erősen áthatnak majd az Oroszlán energiák. Az augusztust egy intenzív Teliholddal nyitjuk, melyet holdfogyatkozás is kísér. Majd a találékony Merkúr összekuszálja nekünk kicsit a szálakat és a tekintélyes Szaturnusz is jelentkezik némi emlékeztetővel, hogy az Újhold idején valóban komolyan "akarjuk" gondolni azt a bizonyos új kezdetet, ami körvonalazódni látszódik... Végül a hónap utolsó napjaiban pedig az Uránusztól kapjuk meg a változás kivitelezéséhez szükséges "lórúgást". Remélem, felkészültetek?!😉

Kép forrása: pixabay.com

Augusztus 7-én Telihold & holdfogyatkozás következik be a Vízöntőben, melynek kulcsszavai: a kreativitás és az egyéniség lesznek. Ez a február óta tartó 6 hónapos ciklus csúcspontja és egyben lezárása is lesz. Innentől egyre hangsúlyosabb lesz az Oroszlánban járó felszálló holdcsomó „tisztogató” szerepe.

Augusztus 12-től újabb Merkúr retrográd, azaz „ébresztő” időszak következik, mely egészen szeptember 5-ig fog tartani. A felmerülő pl. kommunikációs, közlekedési elakadások a figyelmünket kívánják felhívni az adott téma fontosságára, vagy egy olyan dologra, amit eddig nem vettünk észre. Ha például próbálkozunk elérni valakit, de a találkozás mindig meghiúsul mondjuk túlóra, dugó, másik fél lemondása vagy egyéb akadályok miatt, talán épp nem a megfelelő emberrel készülünk találkozni?! Ezekkel az apró „bosszúságokkal” próbálja a Merkúr jelezni, hogy nem jó irányban vagyunk. A Szűz jegyben való hátrálás idején kapunk egy rendkívül alapos, analizáló látásmódot, hogy kijavíthassunk bármit, amivel nem vagyunk elégedettek, ami rutinszerűen már egyáltalán nem vagy nem jól működik, illetve ami egészségi állapotunkkal kapcsolatosan helytelen volt ezidáig. 

Augusztus 21-én jön az idei második Újhold az Oroszlánban, de ezúttal egy sokkal hangsúlyosabb, napfogyatkozással egybekötött eseményre számíthatunk. A júliusi inspirációnkat erősíti meg és biztat minket tovább ez az Újhold, hogy vállaljunk minden kockázatot egyéniségünk helyén való kifejezése érdekében.

Augusztus 23-án a Nap belép a Szűz jegyébe, ezzel megkezdve a nyár utolsó szakaszát. Ez az aratás időszaka és egyben felkészülés az őszre, mely egyfajta révbe érést is szimbolizál. Eddigi munkánk és mások munkája iránti alázat megélése a feladat egészen a Mérleg haváig.

Augusztus 25-én a Szaturnusz 4 hónapos hátrálás után ismét egyenesbe fordul. „Egyértelműen önvizsgálatra van szükség és nagy valószínűséggel egy olyan élethelyzettel fogjuk szemben találni magunkat, ahol eddig hajlamosak voltunk mindenre rábólintani, viszont a fejlődési lehetőségünk épp a "nem" kimondásában, a határok meghúzásában rejlik.” Ismerős? 😊 Vizsgáljuk meg, mely nyitott kérdéseinket sikerült az elmúlt hetekben tisztázni, helyre tenni kívül-belül az életünkben. A régi fejezetet most végleg lezárhatjuk, hogy elkezdjük megírni az újat.

Augusztus 26-án a fennséges Vénusz a ragyogó Oroszlánba vált, királyi páros. Az érzékeny Rák jegyében inkább visszahúzódó, befelé irányuló energia jellemezte kapcsolatainkat, viszont mostantól az Oroszlánnal mindenképp ki akarunk majd lépni a biztonságos kis zónánkból. Élénk szociális jelenlétet, játékosságot, örömet, kreativitást és párkeresőknek akár új szerelemet is hozhat ez az állás.

Augusztus 28-tól az Uránusz-Jupiter ellentét ismét kiéleződik. Ez a tavaly decemberben kezdődött életszemlélet próbatételsorozat utolsó állomása lesz. Az Uránusz továbbra is az impluzív Kosból küldi nekünk az energiákat, hogy megállíthatatlanná tegye életünkben a reformokat, változásokat, a Mérlegben járó Jupiter pedig minden szinten a kiegyenlítődést, a kapcsolataink rendbetételét veszi górcső alá. Tehát nagyon erős indíttatást érezhetünk arra, hogy szeptemberben fellázadjunk minden olyan dolog, rendszer vagy személy ellen, aki személyes szabadságunkat korlátozza. M-O-S-T adjatok bele mindent, mert ennél erősebb (vagyis támogatóbb) fényszög a közeljövőben nem lesz, ami szinte varázsütésra elhozza számunkra a kitörési pontot. A személyes kitörési pont vizsgálatához idézzétek fel a márciusi cikket😉

Minden zökkenővel együtt érdemes kihasználni ezt az energiától duzzadó időszakot, hogy újra kezünkbe vehessük az irányítást az ÉLET nevű dolog felett...
Járjatok sikerrel!👌

Szeretettel:
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése