2017. december 30., szombat

2018. január hónap energetikája: Rendhagyóan új irányok

Az Új Évet rögtön egy rendkívül érzelmes Teliholddal kezdjük, és különleges módon egy másik jelentős Teliholddal is fogjuk zárni a hónapot. A kettő között azonban irányt vált a forradalmár Uránusz, kétszer is jegyet vált a kommunikációnkért, információáramlásért felelős Merkúr és az Újholdat követően fokozatosan szivárog majd be az Uránuszt erősítő, szilárd Vízöntő energia.

Kép forrása: newcenturybooks.com

Január 2-án Telihold lesz és az Uránusz irányt vált. A Telihold mély lelki megéléseket hoz nekünk, mivel uralmi helyzetben teljesedik ki a Rák jegyében. Az érzelmesség mellett a Bakban lévő négyszeres „bolygótúlerő“ a felelősségérzetet és a célirányosságot is szigorúan beemeli a tudatunkba. Ráadásul ugyanezen a napon a forradalmi Uránusz ismét előrefelé indul az energikus Kos jegyében. Tehát január első hetében a szabadságunkat és ez iránti törekvéseinket éri próbatétel, illetve ennek családunkkal, szeretteinkkel való összeegyeztethetősége is terítékre kerül. 

Január 11-én a Merkúr a kalandozó, látókörünket tágító Nyilasból átlép a higgadt Bakba. Így hangulatunk az eddiginél valamivel komorabb lehet, viszont kimondottan céltudatos, fegyelmezett viselkedés és kommunikáció jellemezhet minket egészen a hónap legvégéig.

Január 17-én egy teljesen új ciklust nyit meg a Bakban létrejövő Újhold. A Szaturnusz decemberi jegyváltása már felvezette az elkövetkezendő 2 évre a saját sorsunk és mások iránti felelősségünk felvállalásának igen komoly feladatát. Az Újhold azonban egy tanító jellegű emlékeztetőt küld majd az orrunk alá, hogy „ne tessenek elfelejteni a házi feladatokat és a napról napra történő számonkéréseket sem!“ Az Újhold utáni napokban megkezdődik a személyes változási folyamatunk következő fázisa az egyre fokozódó Vízöntő energiák beáramlásával (Vénusz, Nap és Merkúr még január utolsó napjáig mind átlépnek a Vízöntő területére).

Január 18-án a Vénusz rögtön meg is nyitja a sort és átlép a Vízöntőbe. A Bak kiszámíthatósága és biztonsága után most egy szabadabb, humánusabb időszakba kerülünk, melyben minden külvilági kapcsolat a szellemi fejlődésünket, terjeszkedésünket szolgálja.

Január 20-án a Nap is átlép a Vízöntőbe. Ez a kb. 4 hetes periódus arról kell szóljon mndannyiunknál, hogy odafigyelünk a környezetünkben és egyáltalán a világon élőkre. Mindenkinek meg kell adnunk azt az emberi méltóságot, hogy a különböző helyzeteket másik illető(k) szempontjából is megvizsgáljuk. Érdemes azonos gondolkodásmódú társaságot keresnünk, hogy általuk szellemileg feltöltődhessünk. Az égi hatások kedveznek kezdeményezéseinknek, főleg, ha egy közösség érdekében szeretnénk eljárni. A jelszavak: „hass, alkoss, gyarapíts!” 

Január 26-án az erőt, aktivitást, kezdeményező képességet jelképező Mars a tüzes Nyilasba lép. S ezzel megújulást, lelkesedést, kíváncsiságot hoz, hogy az erős évkezdetet követően hamar az új távlatok felé mozoghassunk.

Január 31-én a hónap második Teliholdja az Oroszlánban lesz és a Merkúr is épp átlép még a Vízöntőbe. Ez a kék Telihold a karmatengelyen jön létre és (egy hazánkból nem látható) teljes holdfogyatkozással esik egybe. Témáját tekintve az emberség, az emberek közötti kapcsolatok minősége, a szabadság és igazságosság fog előjönni, természetesen a már „megszokott“ Bak Szaturnuszos, azaz felelősségvállalós egyéni megbízatásunkkal kiegészítve. Ugyanezen a napon a Merkúr jegyváltásával a találékony Vízöntőbe a kommunikáció minden formája és gondolkodásunk is felgyorsul, intuitívabbá válik. Több innovatív vagy „extrém” ötletünk támadhat, illetve az autonómia iránti vágyunk szellemi és fizikai értelemben véve is megnövekszik.

Mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag Új Esztendőt kívánok!🎆🎉
Szeretettel💖
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése