2023. július 16., vasárnap

A karma jegyváltása - Vedd kezedbe a sorsod!

A kép forrása: jobscan.co

A karma az ok-okozat kölcsönhatása; tehát ha például bedobunk egy követ egy tóba, amíg az leér az aljára, kisebb-nagyobb hullámokat kavar, melyek kihatnak a víz teljes felszínére. Hogy ez a hullám örömet okoz éppen a másik parton fürdőző gyermeknek, vagy felborítja a tó közepén lévő csónakot... nem tudhatjuk pontosan előre. Ha a gyermek örömében rikkant egyet, minden bizonnyal mosolyogni fogunk mi magunk is. Viszont ha felborul a csónak, akkor talán minket is lefröcsköl és bosszúsak leszünk. Tehát minden cselekedetünk visszaszáll ránk valamilyen formában, ezért nevezzünk a karmát az ok-okozat törvényének.

A karmát vagyis jelölőjét, a felszálló Holdcsomópontot az asztrológiai képletben meg lehet vizsgálni, sőt mindenképpen érdemes is feltárni. Általában olyan tudattalan mintákat mutat, amit előző életeinkből vagy életünk korai szakaszából vettünk magunkra és jelez egyfajta fejlődési utat, amerre ezeket feloldhatjuk és sikeresen menetelhetünk életcélunk felé.

Általánosságban elmondható, hogy körülbelül 19 éves periódusokban jelentkezik nagyon erősen a karmikus életfeladatunk, és próbál minket emlékeztetni, hogy milyen elképzelésekkel, beteljesítendő feladatokkal vágtunk neki az életnek. Tehát 18-19 évesen, 38-39 évesen, 55-56 évesen, 74-75 évesen egyensúlyt kell teremtenünk a már megtanult minták (leszálló Holcsomó) és az ezzel ellentétes tulajdonságokat igénylő feladatunk (felszálló Holdcsomó) beteljesítése között. Mintegy számot kell vetnünk magunkban, hogy a kényelmes utat választjuk, mellyel a múltbeli mintákba csúszhatunk vissza; vagy hajlandóak vagyunk valami újat tanulni, és tudunk a nehezséget vállalva, "hegynek felfelé" menetelni, mert tudjuk, hogy végül jutalmunk nem fog elmaradni fáradságos munkánkért cserébe.

2023. júliusában a Holdcsomó hátrahagyja a Bika - Skorpió tengelyt és átlép a Kos - Mérleg területére, ahol az "én" és a "te", illetve a kettő között fennálló kapcsolat kerül górcső alá.
A Mérleg uralta leszálló Holdcsomó rámutat, hogy kapcsolatainkban hol vagyunk még mindig túlzottan bizonytalanok, mások véleményére utalva, hol kerüljük el mindenáron a konfliktust, hiszen "a békesség többet ér". A szemben álló Kos kezdeményező energiája tud segíteni, hogy merjük felvállalni a  konfliktust, akkor is, ha az fájdalmas... és a megoldás többet követel tőlünk, mint a status quo fenntartása. Ezáltal tudjunk visszavenni az uralmat saját magunk, identitásunk, feladataink felett.
Ezen időszak velejárója, hogy azokat a kapcsolatokat, szövetségeket, melyek nem álltak szilárd alapon, elbúcsúztatjuk, a többit pedig átalakítjuk úgy, hogy - az egyébként szintén energiarabló - kompromisszumból egy egészséges egyensúlyon és kölcsönös elfogadáson alapuló egységet kovácsolunk. Ehhez további támogatás fog érkezni először a Plútótól az elengedés és a gyökeres változás véghezviteléhez, majd a Chirontól, mely folyamatosan erősödni fog és 2024. februárjában éri majd el a csúcspontot.
Tehát 2023-2024 arról is fog szólni, hogy meg tudjuk törni végre a generációkon keresztül hordozott ismétlődéseket, fel tudjuk dolgozni a transzgenerációs traumákat, át tudjuk alakítani a felvett negatív viselkedésmintáinkat, ha hajlandóak vagyunk beleállni a mindenkori téridő pillanat energiájába.

Sikeres átalakítást, átalakulásokat kívánok Mindenkinek!✨

Szeretettel:
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése