Ebben az írásomban közreadott gondolataim célja, hogy eloszlassunk néhány tévhitet a homeopátiával kapcsolatban. Ahogyan több más témában is, az internet megnyitotta a hasonlóval gyógyítás terét is, azonban jelenleg olyan „turmixot“ találhatunk ott, ami a homeopátia iránt érdeklődőket könnyen tévútra viheti, a támadások előtt pedig egyenes utat nyit. Tehát ha szeretnénk megtapasztalni a homeopátia áldásos hatásait és valódi értékét, mindképpen érdemes egy homeopátiásan képzett segítőt felkeresni.
A homeopátia a hasonlóság elvére épül, vagyis hasonló a hasonlóval gyógyítható. A természet különböző állati, növényi vagy ásványi formáiban megtalálható minden - az emberi lélek számára is megélhető - állapot, hiszen mindannyian az Univerzum részei vagyunk. Tehát amilyen állapotot az eredetileg például mérgező növény ki tud váltani (pl. fulladás, bénulás, ödéma stb.), ugyanazt meg is tudja gyógyítani. Viszont a mérgező hatás csökkentése végett hígítva és dinamizálva (azaz megfelelő számban ütve-rázva) használjuk a homeopátiás szereket gyógyításra.
Ellentétben a neten elterjedt bevált indikációkkal, melyek listákat tárnak elénk, mit érdemes bevenni mondjuk torokfájásra vagy hasmenésre (aminek vészhelyzetben vagy akut betegség esetén természetesen helye lehet), a homeopátia valójában sokkal mélyebb tudással rendelkezik: az ember egyedi és megismételhetetlen világát harmonizálja; a korábbi érzelmi megrázkódtatások alapján kialakult testi-lelki tünetek részbeni vagy teljes (fel)oldásával.
Azt kell mondjam, a betegség megnevezéséhez rendezett listák vagy a szerekhez tartozó tünetegyüttesek felsorolása nagyon hasonló az általánosított asztrológiai előrejelzésekhez, melyek kollektív energiamintázatokról szólnak: tehát általános (nem személyre szabott, hanem maximum tipizált!) információt adnak. Emiatt terjedhetett el az a tévhit, hogy „a homeopátia is vagy bejön, vagy nem“ (mint a különböző csillagjegyekre vonatkoztatott tulajdonságok, előrejelzések).
Egy homeopátiás gyógyulási folyamat legelején holisztikus szemlélettel kérdezzük ki az összes fennálló tünetet, a teljes kórtörténetet, az addigi életutat és az aktuális életmódot is, hogy feltárulhasson a Gyógyulni vágyó indiviuális világa. Ez mondjuk egy zsúfolt várótermű körzeti orvosnál, de akár még egy privát nőgyógyászati/ bőr-/ belgyógyászati/ onkológiai kezelés keretébe sem valószínű, hogy belefér a megadott 10-20 perces időkeretben. (Tisztelet a kivételnek, aki erősíti a szabályt!)
Tehát a homeopátiás gyógyulás egy folyamat, mely az életúthoz hasonlóan hullámvölgyekkel is járthat. Ebben az esetben a választott homeopatába vetett bizalom kérdése a legfontosabb, hogy megbízunk-e szakértelmében, hogy egy esetleges átmeneti rosszabbodást tartós javulás fog követni. (A gyógyulás kísérése a Segítségkérő rendszeres és őszinte visszajelzése nélkül nem lehetséges.)
Ahogyan Peter Chappell csodálatosan összefoglalta: „A valódi holisztikus gyógyító páciensét partnernek tekinti, és magát egy olyan segítőnek, aki támaszt jelent a páciens öngyógyító folyamatában. Mindenkor a teljes embert veszi figyelembe. Gyógyításának fő eszköze tiszta, szerető lénye, mely együttérző meghallgatással fordul páciense felé. Feladata, hogy magát feleslegessé tegye.“
[Ismét térjünk vissza a kérdéshez: mitől függhet, hogy az egyik gyógyul, a másik pedig nem?]
Aki azt a feltételt nem hajnlandó vállalni, hogy nem egy külső „megváltást“ kap a homeopátiától, (mint mondjuk az Algoflextől...?) hanem a saját egészégéhez visszavezető, olykor talán göröngyös úton kíséri őt a homeopata, nem valószínű, hogy hosszú távú sikereket tud elérni a homeopátiás szerekkel. És ha megvan a jó szer, akkor még a potenciaválasztást (erről írok más alkalommal) és az adagolást is az egyén igényeihez kell hangolni – hiszen nincs két egyforma ember!
Tehát a sikertelen eseteket, a médiabeli és tudományos támadások ellenére, ne a homeopátia hatástalanságának számlájára írjuk, hanem a homeopata, az általa felírt szer és a Segítségkérő személyiségének kölcsönhatására. (A matematikai alaptételek igazsága vajon a tanítványok és/vagy a tanárok függvénye? Ha nem jó a tanár, akkor nem igaz, hogy az 1 után a 2 jön? Ha nincs kedve a tanítványnak a házival vesződni, az tényleg csak a tanár hibája? Ha nem megy jól a dolgozat, akkor ne adjon több(ször) házit a tanár, vagy ne cserélje le a feladatokat másfajtákra? Vagy pedig általánosan elmondható, hogy a matematika megtanulható, ha a tanár elhivatottsága találkozik a diák érdeklődésével?)
Egyébként nem is baj, hogy nem mindenki nyitott a homeopátiával való gyógyulásra. Viszont ha az egymással párhuzamosan létező rendszereket nem fogadjuk el és nem maradunk kölcsönös tiszteletben, az bizony ítélkezéshez és romboláshoz vezet, ami – valljuk be - egyáltalán nem szolgálja sem a Gyógyulni vágyók, sem a Gyógyítók szándékait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése